Szegénység blog

Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, amikor pályaudvar mellett piacoló asszonyság oda szólt nekem pénteken: - Három Balaton egy százasért! Nem először fordult elő velem ez a kis közjáték.

Tulajdonképpen egy napi költőpénzemért 3 szelet csokit kaphatnék. Ha kéne. De nem.

Vajon melyik nagyker adja 33 Ft alatt a Balaton-szeletet? (Költői kérdés, perszehogy...)

És hogy lehet az, hogy ilyen bátran, nyíltan árulhatja a kétes eredetű árut valaki a főváros egyik legforgalmasabb pontján?

Csak azért írom le mindezt, mert eszembe jutott az, amit opinion írt egy kommentben:

(kiemelés tőlem)
 

Nos, az, hogy az elit nem tartja be a szabályokat egyáltalán nem magyar sajátosság. Gondolom senki nem olyan naiv itt, hogy azt hiszi egy német politikus, egy amerikai tőzsdecápa ne tehetne meg azt amit akar. Nekik saját szabályaik vannak, melyet a pénz jelöl ki.

Mi legyen a többivel? Ez a kérdés. Nekik se kell akkor betartani a szabályokat?

Erre Rudy Guliani adta meg a feleletet (NYC korábbi kormányzója):
- amíg elnézzük a kis bűnözést, addit bátorítást adunk a nagyra. Leszámolt tehát a bolti lopással, az utcai prostitúcióval, a tilosban parkolással.

A következmény: NYC ma egy igen biztonságos város (legalább is Manhattan - amerikai viszonylatban).

Arra nem gondoltatok, hogy az ország elitje is közülünk kerül ki? Ugyanígy szocializálódott? Mitől lenne különb? Még hatalma is van hozzá, hogy tegye amit akar.

Ő is mondhatja: miért telefonáljak kihangosítóval, mikor senki nem használja? Még félnie sem kell a rendőrtől. Épp úgy gondolkodik mint ti.

Szóval: vagy felvállalod, hogy te különb vagy és nem teszed a többi vagy te is a probléma része vagy.

ps. annak ellenére, hogy betartom a szabályokat én jól élek. Nem tudom hogyan, de nekem megy. Nektek miért nem?

Örömmel jelentem, hogy az első hét tapasztalata szerint is bele tudok férni a 100 Ft-os napi költőpénz keretembe.

Igen, ha nem lenne első számú prioritás, hogy hétvégente hazautazzam SZE-hez, akkor jutna több is, de minek?

Nővérem annyira aranyos! Mire felkelek, már ott az asztalon a kajacsomagom. Hatalmas, buci méretű cibattából készít szendvicset magának és a párjának is, meg persze nekem. Van a csomagban még két-két saját termesztésű alma is. Eddig még mindig több, mint elég volt nekem vacsoráig.

A buszjegyre költött pénz felett maradó száz forintomhoz eddig csak egyszer nyúltam, igaz akkor rögtön kétnapi budget ment el. Csütörtökön nagyon gyengének, szinte betegnek éreztem magam, valami vitamint akartam. Vettem két banánt, és a pénztárnál még láttam, hogy aznapi szavatossági idővel árultak 100%-os naracslevet 99 Ft-ért. (Meddig írják még így ezeket az árakat???) Vettem egy dobozzal abból is.

Nővérem meg estére mindig főz melegételt, én meg beállok mellé konyhalánynak. Legalább kikapcsolódom.

Ami kimarad, az a közös ebédelés a kollégákkal a cég éttermében.

olvastam a mai bejegyzésed a blogon. (tulajdonképpen azóta is olvaslak, kommentekkel együtt, ha tehetem nap mint nap)

 

Szerintem ha segít a blog, akkor csináld tovább. Ha fáraszt és elveszi az energiát, hagyd a fenébe.

A művész útját megvettem:)) és csinálom is. Nekem sokat segített veled az a néhány személyes hangvételű levél és miután éreztem a lelki rokonságot, nem is hagytalak magadra:)) még ha csak csendben figyeltelek. (és ezzel sztem sokan vannak még így)

 

Egy valamire emlékeztetlek:))) mert hogy én is író vagyok. A dokk-on vannak fent verseim és eleinte nagyon nehezen vettem a kritikákat. 

Amiket irsz, teljesen normális, hétköznapi dolgok, ahogy egy ember számbaveszi a dolgait és az anyagi létet.. igazából ez is valóság. De csak egy szeglete.

Az, hogy a szegénység - mint pejorativ értelmű szó - ennyire megosztotta az embereket, gondolom neked sem meglepő, mert sokakban ébreszt félelmet. Ahogy a tél és a sötétség is kihozza az emberi lények rosszabbik oldalát.

De nem voltál bátor - ha nem is a neved&arcod a média miatt - de a lelked/szellemed is megmutatni.. tudom, hogy félted és itt sok az idióta, lemeztelenítve még rosszabb, még sebezhetőbbek vagyunk.

Mégis. csak annyit látunk, amit a szemeddel láttál, a testeddel megéltél - ezt is cenzorálva - és amiket pl. nekem a levélben megírtál, abból alig vált láthatóvá valami a blogon.

ha hiteles vagy akkor már az igazságot nem kell megvédeni. Az kiáll önmagáért. Azt nem lehet legyőzni, mert egyszerűen csak JELEN VAN.

 

 

Én is hasonlóképp naív vagyok - mint ahogy az néhány postodból kiderült -  ezért is eshettem át nemi erőszakon, két abortuszon. Igen, van ez az így, hogy az emberek jóságába, jóindulatába vetett hit minden óvatosságot legyűr, néha ésszerűtlenül.

Sok mindent egyértelműnek gondoltam, ha írtam vagy énekeltem. Később rájöttem, hogy ez nem így van. A mi valóságunk teljesen más.. mindenkié egyedi. Nem mertél belemenni igazán mélyen kapcsolatod részleteibe szegényemberrel, a gondolataidba, ezért azonosulni is nehéz azoknak, akik máshonnan jönnek, más értékrenddel. Persze nem fontos mindenki tetszését elérni... igazából a megmozgatás, a változás beinditása, a viták vitalitása a fontos és ezt még ma is megteszi a blogod. Talán egy napon tényleg használhatod tanulmánynak.:))

azt hiszem:) nagyon gyakorlatias és hasznos szerettél volna lenni:) hogy adhassál az embereknek:) még ebben a helyzetben is.

de aki éhezik még, az ne osztogassa az egy szál zsemléjét boldog-boldogtalannak..táplálja és erősítse magát:))) hogy aztán építhessen egy kenyérgyárat. érted mire gondolok? nem kell minden idiótának válaszolnod. nem kell minden írást komolyan venned. te döntesz:))

nem kell "jónak lenned" - főképp nem mindenkihez!! .- hogy segíts másokon. legyél önmagad és ha boldog leszel, másoknak is megmutatod, hogy innen is van kiút. Nem feltétlen főzési tippek kellenek, csak te kellesz hozzá. biztos kiültél és nézted valahol az erdőt és hallgattad a csendet. de erről nem írtál. arról mi történik odabent:)

 

Vmiért oda a blogra nem akartam írni, de tegnap megnéztem A hullám című filmet és azt hiszem, sok mindent megmagyaráz... Ha ismered a Stanfordi és az Ash kísérletet - utóbbiról csak ma olvastam a film kapcsán  - akkor tudnod kell:)) hogy nem te vagy az áldozat. Nehéz helyzetbe kerültél és próbáltál jó "szegény" lenni, és a végén valódi áldozattá váltál, akit bántani lehet. De az igazság az, hogy "jól" szegénynek lenni nem lehet, ahogy becsületes szeretőnek sem- én ez utóbbival próbálkoztam, tragikus véget ért.

Harcolni lehet, átélni a változást és te ezt csináltad, szerintem elég bátran és meg akartad osztani az élményt, hogy másoknak könnyebb legyen:)) ugye?

de (sajnos?) ez csoport szinten nem műkődik egységesen vmiért megosztottá válunk..

Azt akartad megmutatni erős vagy:)) de tulajdonképpen egymásból merítettünk erőt, te aki most éled át ezt a helyzetet, mi  - például én, aki régebben mentem át hasonló időszakon - akik olvastunk téged.. mindenki másképp szerzett energiát. van aki szeretettel, van aki haraggal. De változás történt mindenkiben és hatással voltunk egymásra. Nem szabad csüggedni csak azért, mert nem azt kapjuk amit várunk:))))

minden gond kezében ott van egy ajándék:)

tehát ne duzzogj most sértett gyermekként:) már felnőttünk. jogod van meghallgatni ami érdekel, megvédeni magad és értékelni a kritikákat, csak azt megtartani, ami használható...a többire csak megvonni a vállad és megkérdezni, akkor mi van, ha te másképp gondolod?

és nem csak jogod, hanem erőd is van hozzá:) Szóval csináld! nem agresszió nélkül kell élnünk, hanem egymást tisztelve.. a kettő  között azért van még mozgási lehetőség. A harag energia. csak jól kell használni! mielőtt becsapnád a blog ajtaját és kulcsra zárnád, gondolj erre is.

És kiegészítésül még itt olvashatjátok a blog történetének leghosszabb kommentjét is naughtytól.

Ott maradtam el a blogírással, hogy amikor felmondtam a házvezetést, anyuka kicsit dühös volt. Elmondta, hogy az elmúlt három hónapban én voltam a negyedik alkalmazott, és úgy látta, hogy bennem végre megbízható embert talált.

Kellemetlen szituáció volt, főleg a gyerekek miatt. Aztán még aznap este felhívott, hogy menjek el a pénzemért, de dolgoznom többet nem kell. Megtalálta az utódomat.

Amikor kifizetett, - bár nem kérdezte - mondtam neki pár észrevételt a gyerekekről. Először értetlenkedett, hogy honnan veszem a bátorságot, de végül egész megbékélt hangulatban váltunk el. Elmondtam neki azt is, hogy ha hosszú távra keres valakit, akkor adjon neki fix havi bért, vagy kevesebb feladatot, mert a feltételei nagyon kemények.

Az azért rossz volt, hogy a srácoktól nem tudtam elköszönni.

Az új munkahelyen az első héten csak olvastam, belső képzéseken voltam, ismerkedtem. Egyelőre majdnem minden oké. Van egy kolléga, akinek a megszelidítése nem lesz egyszerű, de a többiek kedvesek, segítőkészek eddig.

A sors fintora, hogy az elmúlt héten a vállalkozás kapcsán is annyi megkeresés érkezett, amennyi az elmúlt egy évben összesen. Ezekre most nincs időm, de úgy tűnik, hogy egy kedves "szövetséges-versenytárs" átveszi a megrendeléseket, nekem meg jut valamennyi jutalék.

Ezekről majd persze bővebben is...

Az utolsó otthon töltött reggelemen egyedül ébredtem - Szegényember őszi szüneten volt, csak a könyvtárba szaladt el.

Akkor tudatosult bennem, hogy most egy ideig hetente négyszer nem lesz mellettem, amikor felébredek, és este sem, amikor lefekszem. Gyerekkorom óta nem zokogtam annyira, mint aznap reggel.

Aztán délelőtt elköszöntem a régi kollégáktól, barátoktól. Ők erőt adtak, és végre először sikerült az új munkára gondolnom kicsit. Mert rossz volt, hogy egészen addig csak az járt a fejemben, hogy hogyan fogok lakni, mit fogok enni, mi lesz velünk egymás közelsége nélkül. A munkának meg nem is tudtam igazán örülni még addig.

Közeli és távoli ismerőseim szemében (nem a barátok szemében) a Budapestre költözésem egyenlő azzal, hogy eladtam a lelkem az ördögnek. Úgy néznek rám, mint kotlós a piros kukoricára. Nem mondják, de látom a szemükben, hogy többé nem vagyok közéjük való, feladtam a bozótharcot, gyenge vagyok, bedarált Mammon malma, soroljam még a közhelyeket?

Erre azért nem számítottam.

De be kell látnom, hogy mindenki a maga sorsát igyekszik igazolni. Sokan szeretik ezt a várost, elégedettek (vagy nem) mindazzal, amit itt kaphatnak, és bár látják, mekkora a bizonytalanság, mennyire leszakadóban van a régió, azért kitartanak vidéken.

Nekik Budapest a veszélyes, kizsákmányoló, élhetetlen, élősködő vízfej. Nekem most egy esély.

A pénzért és a sikerért léptem le. A szerződésem aláírva.

Mielőtt folytatom, néhány dolgot le kell szögeznem.

Ez itt egy blog. Én írom, a Szegényember felesége.

Nekem mint szerzőnek jogaim vannak:

• Azt írok ide, amit csak akarok, legalábbis ami nem sérti a blog.hu felhasználási feltételeit. Úgy nevezem a blogot, ahogyan csak akarom.
• Annak a véleményét veszem figyelembe a bloggal kapcsolatban, akiét én fontosnak tartom.
• Azokra a kérdésekre válaszolok, amikre én akarok. Annyit osztok meg magamból, amennyit én akarok.

Nektek mint olvasóknak is vannak jogaitok:

• A blogot az olvassa, kommenteli, aki akarja. Írhattok ide akármit, ami nem sérti a blog.hu felhasználói feltételeit, vagy Céadaoin, a moderátor jóérzését.
• Azt gondoltok a blogról, amit akartok. Nem óhajtok megcáfolni vagy megerősíteni minden egyes feltételezést. Minden olvasómat elég felnőttnek tartom ahhoz, hogy magától eldöntse, mi az, amit olvas.
• Az olvasónak bármikor jogában áll a böngésző (rendezői) jobb felső sarkában lévő x-re kattintani.

Kötelezettsége pedig senkinek sincs.

Illik viszont betartani a következő ajánlásokat:

- A kamublog kifejezés használata nagyon unalmas. Kéretik szinonímákkal, összetett mondatokkal helyettesíteni. Kötőszóként helyette javaslom a KB. rövidítést annak, aki ragaszkodik hozzá!

- A Céadaoin = SZF állítás leírása is kezd unalmassá válni. Helyette a matematikai képlet pontos levezetését javasoljuk a tehetséges filozófus és matematikus jelölteknek.

- Rendszerint illik minden poszt és komment elé (a sajátodé elé is) érteni a "szerény véleményem/tapasztalatom szerint" kifejezést. (Igen, tisztában vagyok vele, hogy erre csak nagyon kevesen képesek.)

Kérem, hogy aki a blogon mostantól kommentel, az fogadja el ezeket a szabályokat! Nem olyan bonyolultak ezek.

A technikai részleteket nem sorolom, Cé leírásához annyit tennék hozzá, hogy én Sacher-tortát ettem! Nagy különbség! :)

Vártam már nagyon a találkozást, válaszokat vártam egy csomó kérdésre, amiket végül fel sem kellett tennem.

Ugyanakkor nem tudtam, mit is gondoljak a találkozóról. Furcsa, hogy ismersz egy virtuális személyiséget, de legtöbbször el sem képzeled, milyen lehet 3D-ben. Aztán amikor találkoztok, hirtelen magad sem tudod kibogozni, kivel is beszélgetsz, Céadaoinnal-e vagy X. Y.-nal-e.

Zavarban is voltam a bemutatkozásnál. Kezetfogni? Vagy ezt így most hogy? Az még jobban zavarba hozott, hogy Céadaoin a valóságban még belevalóbb, még egyenesebb nő, mint virtuálisan. Semmi maszatolás. Bele a közepébe.

Az első pár mondat után már megnyugodtam: nincs miért aggodalmaskodni, nem kell jó benyomást tennem, ő itt Céadaoin, szövetséges.

Kérdeztem arról, szerinte folytassam-e.

Ő elmondta, hogy nagy valószínűséggel van egy rendszeres kommentelő, aki az elejtett nyomokból kiderítette a nevemet. Innentől meg lényegében mindent tud rólam, ha rám guglizott. Hát, ugyan engem még nem keresett meg ezzel az illető, de ha írna, én örülnék neki.

Aztán beszéltünk még haldokló barátságokról. Céadaoin mondott dolgokat, ami miatt most tettem/teszek is egy utolsó kísérletet arra, hogy ne engedjek el egy nekem fontos (remélem mondhatom ezt) barátot.

És beszéltünk - igen - rejtélyes és titokzatos, nem ide vágó dolgokról is.

Összességében a Céadaoinnal való találkozásban semmi női cseverészés, csajoskodás nem volt. Kicsit olyan volt, mint egy titkos tárgyalás. Mint amikor az ügyvédeddel beszélsz bizalmasan, és átnézitek a szerződésed minden egyes pontját, kíméletlenül szétcincálva a részleteket.

Hogy mire jutottunk?

Folytatódik a blog - de lehet, hogy ezt már észre is vettétek... :)
 

BoP kérésére két verzióban is olvashatjátok a tegnapelőtti Céadaoin-SZF randit. (Én majd este írom meg az enyémet.) Az enyém - asszem - szubjektívebb lesz. :)

Céadaoin vendégposztja.

Ott kezdődött, hogy a haditerv szerint egy kávéházban találkoztunk volna, munkaidőnk és a távolságok pontos egyeztetése, majd az egész randi egy nappal való elhalasztása után. Mindketten megrajzoltuk a magunk kis térképét, ami azért vicces, mert egyikőnk sem dolgozik messzebb a kinézett ponttól fél kilométernél, én meg ráadásul már két éve.

Eltévedni nem sikerült tehát, a kinézett kávézó viszont tele volt. Mindegy, nem messze találtunk egy cukrászdát is. Ők üresek voltak, ami akár gyanús is lehetett volna: nem tűnt fel, hogy negyed órával voltak zárás előtt. Ehhez képest mosolyogva búcsúztattak, amikor háromnegyed óra múlva, 1 db csokitorta, 1 db esterházy-torta és 1 fél literes gyömbér (két pohárral) elfogyasztása után végre voltunk szívesek távozni. A cehhet én álltam, tekintettel arra, hogy Szegényke majd még csak ezután kap fizetést.
 
Sok időnk nem is volt az ismerkedésre, ha még éjfél előtt haza akartam jutni. Kicsit még bóklásztunk, ültünk padon is (ott jutott az eszembe a fényképes ötlet), meg tömegközlekedtünk, ami azért volt jó, mert közben egy mukkot nem értettünk egymás mondanivalójából.

IGEN, kibeszéltük a rendszeres és rendszertelen kommentelőket is, és NEM, nem fogom leírni, mire is jutottunk a kérdésben. Sem megbántani, sem feldicsérni nem akarok senkit. Tudom, a langyosakat kiköpi szájából az Úr...

IGEN, kibeszéltük a szerelmi, továbbá családi életünket, és NEM, erről sem fogok többet mondani. Gondolom, egyértelmű...

IGEN, másról is beszéltünk, amiről viszont egyáltalán NEM mondok semmit, mert részint az rólam szólt, ez a blog meg nem, részint meg súlyos spoilereket tartalmazna a jövőbeli terveimet illetően. Na jó, azt ide is leírom, amit az iterumon már elárultam: tematikus blog lesz, egy vagy kettő. De még nem mostanában.

Ezenkívül munka- és hivatásbeli valamint élet- és háztartásvezetési tippeket cseréltünk. Meglehetősen olyan volt, mintha már rég ismernénk egymást – csak hosszú idő telt volna el az utolsó találkozás óta.

Egy kis számvetés - ha már Céadaoin felsorolta a statisztikáit... :)

A blog történetének 58 napja alatt (a mait nem számolva):

Oldalletöltés: 369 467       
Látogatás: 172 097
Látogató: 145 040
Feed:  18 605

Egy kis földrajz az utóbbi 45 napról (azóta éles a Google Analytics):

75 ország
1132 városából olvastak minket.

(A legtöbbet Budapestről, de Szeged, London, Dublin, Naples, Oslo, Párizs, Dubayy, Bukarest, Salt Lake City, Poplar, Moszkva, Jeruzsálem, Sydney, Kuwait is elől van a listán, hogy csak a kuriózumokat említsem.)

Időben átlagosan 3,25 percet töltöttetek a blogon.

Köszönet illeti:
Szegényember - a bíztatásért
Index.hu - a címlapra szerkesztésért
Céadaoin - a bölcs moderálásért
Naughty - tudja, hogy miért
A Lesből Támadó Ruhaszárító Kötél - mert csak
És még sok-sok-sok más ismert és ismeretlen olvasónak...

Kíváncsi lennék arra, hogy a ti blogotokra hányan klikkeltek át innen?
 

Két térkép illusztrációnak (csak mert Magyarország nem látványos, Budapest akkora arányt képvisel, hogy többezres látogatással is csak egy kis pont minden nagyváros mellette...)

UPDATE:
Külhonba szakadt hazánk fia, Tunya kérésére még egy térkép...

Ez az a poszt, amelyet soha nem gondoltam, hogy meg fogok írni, de már 1-2 hete érik bennem, nem tudom visszatartani.

Hogy miért nincsenek posztok/miért vannak szar posztok...

Magyarázkodás? Agónia? Válság? Düh? Fájdalom? Keserűség?

Tényleg nem volt koncepcióm arról, mi is lesz ez a blog. Tettem rá kísérletet, hogy vendégposztokkal kanyarodjak egyet a tematikus blog műfaja felé, de nem írtatok annyit és annyian, hogy legalább napi szinten legyen mellettem valaki, aki posztol. (Ha valaki akar, bármikor csatlakozhat! Senkit nem utasítottam vissza, és senkit nem cenzúráztam.)

Úgyhogy maradt, aminek indult: énblog.

Csakhogy... Elfogyóban van a belső motiváció a blogolásra. Nem mondhatom el senkinek, és már nem akarom elmondani mindenkinek sem. Talán azért, mert a helyére kerültek bennem a dolgok, talán azért, mert munkám lett és lesz, és már most némi fizetésem is van a takarításból meg a gyerekcsőszködésből.

De talán más oka is van annak, hogy nem írok szívesen...

Bár eleinte inkább ösztönöztek a kritikus hozzászólások, és kemény csajnak tartottam magam, mára elfogyott belőlem az erő és a türelem. Nincs kedvem a szélmalomharchoz. Ti nyertetek.

Egy szomorú tapasztalattal lettem gazdagabb: a kommentelők jelentős része vagy el sem olvassa a posztjaimat, vagy nem értelmezi, vagy szándékosan félreértelmezi. Vagy ilyen sok funkcionális analfabéta akarja elmondani a véleményét, vagy ilyen sok a rosszindulatú ember.

De még csak nem is ez keserít el, hanem az, hogy - ahogyan a gyerekek között Szegényember -  én is azt tapasztaltam meg itt, hogy még a minimális tiszteletet sem adják meg egyesek. Pedig én is élő, hús-vér ember vagyok, olyan mint bárki más az internet másik oldalán.

Nem vágyom elismerésre, csak minimális tiszteletre. Csak arra, hogy ne rúgjanak belém.

Igen, értem én, hogy a blogger kvázi "közszereplő", ha végtére is engedélyezi a komenneteket. Értem én, hogy könnyű arctalanul bántani valakit. Tisztában vagyok ezzel, vállaltam a rizikót, sohasem tiltakoztam. Egyszerűen csak belefáradtam.

Hogy értsétek, miről beszélek, két jellemző és általános (szándékos?) félreértelmezés:

Szinte közmondássá vált, hogy 3 liter vízben fürdök. Aki vette a fáradtságot, hogy elolvassa és értelmezze az onimózus írást, annak számára világos, hogy extrém kürölmények között sikerült 3 liter vízben lemosdanom és hajat mosnom. A bejegyzés végén világosan ott áll, hogy nem tudom, mennyi vízben tusolok most, de igyekszem spórolni a vízzel.

A másik: napi 100 Ft költőpénz. Szó sincs arról, hogy ennyi pénzből kell megoldanom majd az étkezést. Ez a pénz arra van, ha túlóráznom kell, és nem bírom ki vacsoráig az nővéreméktől hozott szendviccsel - ami általában menni szokott még kemény fizikai munka mellett is. Azokra az esetekre gondolok, amikor nem tervezhető a munka - nem szalag mellé fogok kerülni, a szakmámban nem ritkák a váratlan helyzetek. Ilyenkor fel kell készülnöm arra, hogy 100 Ft-ból csillapítsam az éhségemet.

Most nem tudom, mi lesz.

Céadaoin írta nekem, hogy felelős lettem a rókámért, akit megszelidítettem. Felelős lettem ezért a közösségért, ami itt alakulgatott. Mondanám, hogy ezért még érdemes. De sajnos tudom, hogy mi lenne rá a reakció...

A címben olvasható kérdést *Bianka* tette fel a blogján. Kedvem támadt válaszolni rá.

Egy télre-nyárra-őszre-tavaszra használható, közepes méretű, fekete műbőr táskám van. Elég trendi. Féláron vettem januárban. Van még hátizsákom és pár vászon reklámtatyóm bevásárlásra. Ennyi.

A többieket már nem hordom, mert kimentek a divatból, vagy tönkre mentek.

Szegényembernek van egy gyönyörű, barna színű, bőr válltáskája, amire nagyon vágyott, de végül soha nem hordta. Helyette hátizsákkal jár dolgozni. Nem baj, a másik örök darab, jó lesz neki, ha biztonságosabb környéken dolgozik majd.

Igyekszünk kiélvezni azokat a napokat, amiket együtt tölthetünk még november elsejéig.

Csupa finom őszi kényeztetés a léleknek és a testnek.

Bontottunk egy üveg (ajándékba kapott) egri vörösbort. Sütöttem lángost, sétáltunk éjszaka a városban, beszélgettünk megint, újra hajnalig.

A lángos recept talán közérdekű lehet.

Hihetetlen egyszerű és jó receptet találtam a neten. Nem szívja be az olajat, simán újra lehet hasznosítani (annak, aki nem fél a szabadgyököktől, vagy mitől), és nagyon finom, kiadós, olcsó a tészta. Még férfiaknak is bátran merem ajánlani, hogy hozzáfogjanak!

Lusta lángos
Hozzávalók:

• 3 dkg élesztő
• fél liter tej
• 1 kg liszt
• 2 dl tejföl
• 1 evőkanál só

Előkészítés: Az élesztőt langyos tejben (és egy kávéskanálnyi cukorral) megfuttatjuk, és a liszttel, a tejföllel és a sóval nem túl lágy tésztát gyúrunk belőle. Letakarjuk, és kb. fél órát langyos helyen kelesztjük.
Elkészítés: A tésztát kb. fél cm vastagra kinyújtjuk, és kiszaggatjuk tetszés szerinti nagyságú formákra. Forró olajban, frissen annyit sütünk ki belőle, amennyi éppen elfogy.

Megjegyzés:
A maradékot kiolajozott zacskóba tesszük, és 1 héten keresztül akkor sütünk belőle, amikor akarunk. Hűtőben (nem a fagyasztóban) tároljuk. Sajttal, fokhagymával, tejföllel megszórva nagyon finom.

Arról beszélgettünk Szegényemberrel, hogy milyen jó lenne, ha mint a filmekben, itthon is lehetne kérni a fizetést hetente. A mi helyzetünkben, most legalábbis.

De nyilván nonszensz lenne, ha már a próbaidő első hetében előlegért kuncsorognék.

Éppen hasonló a helyzet - az újabban megint vitatott - Google AdSense-sel is. Az olvasók többsége nem ellenezte, hogy feltegyek hirdetéseket az oldalra, és bár nem ebből fogok meggazdagodni, azért éppen kisegítene most az AdSense számlán összegyűlt összeg. DE! A Gugli nem azonnal fizet, hanem bevárja, míg 100 dollár összegyűlik, innen kezdődhet a még mindig hetekig tartó visszaszámlás az átutalásig.

Szóval pénzügyi gondjaink a jó állás és a blogos bevételek ellenére még az első fizetésemig, december elejéig fennállnak.

Nem tudom magamban tartani, milyen gondolatokat ébreszt bennem a mai nemzeti ünnep.

Azt látom magam körül, hogy 1956-ról nagyon eltérő emlékeket őriznek a családok, sokféle eltérő nézőpont, egyéni történet él még mindig párhuzamosan. És ezzel nem nagyon akaródzik szembe néznünk.

Mert (ha az ősökre, családokra gondolok), előbb-utóbb kiderül, hogy nem vagyunk mindannyian hősök. Hogy talán nem tudtunk és talán nem akartunk mindent feláldozni. Hogy talán hajlandóak voltunk belenyugodni az eltiprásba, és képesek voltunk lemondani vágyainkról. Hogy még 33 éven keresztül szolgáltuk egy rendszert, s közben megtanultuk jól érezni magunkat benne.

De akkor bűnösök vagyunk? Vagy egyszerű, átlagos, hétköznapi emberek?

Nehéz így könnyű szívvel és büszkén ünnepelni.

Tegnap a metrón jött szembe velem ez a téma.

Találós kérdés: aromák, keményítő, só, 1-2 gramm szárított zöldség, 11 g zsír, színezék, nátrium... (Összesen 46 gramm.)

Mi ez?

És mennyit fizetnél érte, ha szépen becsomagolják? Vannak, akik 270 Ft-ot is adnak érte...

Ügyes húzás elhitetni a háziasszonyokkal, hogy az előre csomagolt alapból finom spagettit lehet készíteni nagyon hirtelen.

A baj csak az, hogy a belevaló gombát, húst, egyebet - épp ami az igazi tartalmat adja, ugyanúgy bele kell tenni, meg kell venni, tisztítani, összekeverni, miegymás.

Mi szeretjük a fűszeres ételeket. De nem használok vegetát sem, nemhogy más spéci fűszerkeveréket. Éppen azt élvezem a legjobban a főzésben, amikor összeválogatom az ételekhez illő fűszereket. Egy barátnőm nagy botanikus, mindig kapok tőle friss és szárított növénycsodákat, így csak a különlegességeket kell boltban vennem (bors, kömény, fahéj, szegfűszeg, stb...). Sosem könyvekből főzök, zsigerből jobban szeretek.

Jó móka kitalálni, milyen kontraízt csempészhetek bele az aktuális katyvaszba. A régi időkben imádtam csinálni az egészben sült csirkét, amit mézből, citromléből, kakukkfűből, sóból, borsból álló pácba fürdettem meg, és a belsejébe almát töltöttem. Így szegényen meg azt tapasztalom, hogy a legegyszerűbb tészta vagy melegszendvics is laktatóbb, ha jó alaposan befűszerezem.

Ja, és az ominózus metrón fitygyegő hirdetés kitalálójának üzenem, hogy a kapros-halas és a gombás alapszósz nem biztos, hogy szerencsés választás volt. A hal és a gomba szűk keresztmetszet. Olyan étel mindkettő, mint ez a blog. Megosztja az embereket. :)

Van, aki adót csal, azaz a Nagy Közösből lop, mint én, aki 14 munkanapot dolgoztam feketén házvezetőnőként. Van, aki a cégétől lop. Vannak kreatívabb megoldások is. És persze aztán még lehet legálisan is mellékest szerezni.

Friss élménnyel gazdagodtam: szerződést aláírni, adminisztrálni utaztam tegnap Pestre, és cuccoltam pár holmimat egyúttal a nővéremékhez vidékre.

Az a két volánbuszos sofőr, akivel utaztam, nagyon profi. Szerintem maffiafilmeken nőhettek fel. A cégtől való lopást egészen mesteri szintre fejlesztették. Az első ülésen találtam helyet a nagy csomagommal, közelről figyelhettem meg a módszereiket.

- Öreg néni. Csókolom, adjon egy százast. Jegy nincs.
- Középkorú nő, ismerőse lehet: Helló, és már csak a kétszázast nyújtja, jegyre nem vár, nyomul befelé.
- Idősebb úr, jegy 15 Ft-ról (kijelző mutatta), buszsofőr: 230 Ft lesz.

Odaúton 6 ilyent számoltam, visszafelé 4-et.

Odaúton feltűnt, hogy sokat telefonál a sofőr, de halk volt. Headset nélkül, persze.
Visszafelé másik sofőr: hangosan tárgyalta ki, merre jár az ellenőr. Majd körtelefonálásba kezdett. Jó nyelvérzéke lehet, mert legalább négyféle kódnéven hívta a kalauzokat (kutyaütő volt az egyik, a többit inkább nem részletezném).

Válság van. Mindenki iparkodik. Mindenki úgy, ahogyan tud.

Az (ön)irónia és a kritikai él érezhető a posztban, ugye?

Sajnálom, hogy Szegényemberről nem épp pozitív képet festenek a soraim. Igyekeztem kerülni a témát, nem akartalak titeket az érzelmeimmel traktálni, gyakran cenzúráztam magamat ilyen téren. De most a tisztán látás végett mégis akarok írni rólunk. Lehet, hogy nyálas lesz, előre elnézést kérek érte!

Szegényember - hát már az elnevezés is, ugye? Egy nickmagyarázó posztban már utaltam a József Attila-versre, aminek az utolsó sorai jellemzik leginkább az érzéseimet:

"De akármily gyönyörű lány lennék,
Szegényember szeretője lennék."

Nekem ez a vers azt mondja, hogy olyan az életem, amilyen, de nem cserélném el, akkor sem, ha megtehetném. A Szegényember szeretője névnek kicsit félreérthető lenne, így lettem Szegényember felesége. Így lett ő Szegényember. A szó költői értelmében.

Bár, ahogy egy kommentelő ma megjegyzete, valójában nem vagyunk házasok, miközben úgy tekintünk egymásra, mintha azok lennénk. Megesküdtünk - nem Isten és az állam színe előtt, hanem egymás előtt, szavak nélkül.

Szóval Szegényember, amikor olvasta a távkapcsolattal járó rizókókról szóló kommenteket, ezt mondta:

- Ránk nincsen recept. Mindketten kakukktojások vagyunk.

Lehet. Ahogyan mindenki más is kakukktojás. Nincs recept arra, hogyan éljen és érezzen egy kapcsolatban két ember. Nem kell hinni a női magazinoknak. A lényeg, hogy mindkét félnek jó legyen. Szadista a mazochistával, és így tovább...

Igen, a mi kapcsolatunkra nem nagyon jellemzőek a hagyományos nemi szerepek. Közös életünk nagyobbik részében én kerestem többet, ám ő vigyázott a családi tűzhelyre. Neki van érzéke ahhoz, hogy apró szertartásokkal családot kovácsoljon az életközösségből. Én meg kockázatvállaló vagyok. Én a hirtelen lángoló, lelkesedni tudó, ő a racionális, olykor pesszimista. Kiegészítjük egymást.

A döntéseink előtt kikérjük egymás véleményét, ami olykor igen nagy csatákba torkollik. De ha valamelyikőnk meghozott egy döntést, onnantól tűzön-vizen át támogatjuk benne egymást. Akkor is, ha nem értünk vele egyet. Így alakult ki kettőnk között az a szokás, hogy ha valakinek szüksége van a segítségre, támogatásra, akkor a másik gyakran minden erőn felül, minden képzeletet meghaladóan nyújt neki igény szerint, bőkezűen, fenntartás nélkül időt és energiát. A lehető legképtelenebb igényeket is be lehet nyújtani olyankor a másiknak. És nem méricskélünk.
Lehet, hogy nagyobb részt én hordom a nadrágot. De közben nagyon el tudok veszni, össze tudok omlani olykor. Ezt ő ösztönösen megérzi, és ha kell, akkor nagyon keményen és határozottan kezébe veszi az irányítást, és kirángat az elkeseredésből, ha kell, megvéd a fél világ ellen is.

Úgy tűnik, hogy mi már évezredek óta, gyerekkorunk óta együtt vagyunk. Kamaszként csiszolódtunk össze, aztán átvészeltük a egyetemi évekkel járó kísértéseket, igen, olykor külön is. De mindig tudtuk, összetartozunk. Ennek sok oka van. És én most csak a saját érzéseimről tudok írni.

Zajlik köztünk néhány egy évtizede tartó beszélgetés az élet kisebb-nagyobb dolgairól, magunkról, politikáról, emberekről, művészetről, vallásról. Két külön világból találtunk egymásra, homlokegyenest ellenkező hagyományokkal rendelkezünk. Eleinte nagy harcaink voltak a másik meggyőzésére, imádtunk vitatkozni. Ezeknek az éveknek köszönhetem, hogy ma képes vagyok a kulturált, érvekre alapozott, racionális vitára. Arra, hogy képes vagyok elmenni a végletekig saját igazam bizonyításában, ugyanakkor képes vagyok belátni, ha tévedtem.
Később a vitáink párbeszéddé szelidültek, konstruktív továbbgondolkodásra ösztönöztük egymást. Mára odáig jutottunk - tudom, hiba! -, hogy néha már lusták vagyunk belemenni bizonyos vitákba "idegenekkel", mert a tíz átbeszélgetett év összes érvét és tapasztalatát képtelenség egy pohár bor mellett megvitatni bárki mással.

(Szex dettó: a szünetekben próbáltuk mással is - de túl sokat tudunk egymás testéről, ezzel nehéz versenyezni. A tökéleteshez képest más egyszerűen nem volt jó. És bár sok évvel ezelőtt még élveztem a flörtöt, ma már néha megijedek attól, mennyire nincs bennem tetszeni vágyás más férfiak irányában. (Vagy hogyan is kell ezt kifejezni...?))

És végül - bár talán ezzel kellett volna kezdenem - olyan ő nekem, mint Karinthynak az a bizonyos fiatalember... Amikor ránézek, amikor beszél hozzám, akkor mindig azzal a bennem eltemetett fiatalemberrel találkozom, aki 15 évesen hitt benne, hogy a világ megváltoztatható, aki megálmodta, milyen lesz majd felnőttként élni, és be akarta bizonyítani a világnak, hogy lehet és érdemes felnőttként a tisztesség, a becsület útját járni, azaz soha meg nem kötni kis hétköznapi alkukat, megvalósítani a nagy-nagy álmokat, segíteni az embernek, sutba dobni a földi vágyakat, és a többi. Ő az az ember, aki miatt még nem aludt ki bennem teljesen az a bizonyos gyermekkori láng. Ő az, akire bármikor rábíznám az életem. Ő az, akinek az erkölcsi ítéleteiben feltétel nélkül hiszek. Nem ismerek hozzá foghatót.

Ő az, akinek gyereket akarok majd szülni.

"Gyeden lévő anyuka" vendégposztja.

Azokban az elmúlt időkben, amikor két jó kerestünk kétfelé oszlott, minden könyvet megvettem, amit szemem-szám megkívánt. És előfordultunk színházakban, kiállításokon, időnként fesztiválokon és koncerteken. Aztán megszületett a Kicsi, és egy darabig fel sem tűnt, hogy mindezek kimaradnak az életünkből, mivel az első hónapokban Ő volt minden percem tárgya. Ahogy újra nyitottam a külvilág felé, bizony, szembesülnöm kellett vele, hogy most 3 főre nem egész 1,5 kereset jut. Elég sok a fix kiadásunk, így Szegényember Feleségéhez hasonlóan a maradékon kezdtem a spórolást.
Bizony, fájt a szívem, hogy nem jutottunk ki a Szigetre, és még sok más miatt is.
De nézzük, mi az, ami belefér!
A könyvek. Nagy szerelmeim régóta. És kb. egy kötet áráért már egy évre beiratkozhatok a könyvtárba (esetemben Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 3800 Ft/év). Sőt! Sokszor a Kicsivel megyek, babakocsival. És egyszer egy kedves könyvtáros felhívta rá a figyelmemet, hogyha lejár az olvasójegyem, a Kicsit írassam majd be. Mert 16 éven aluliaknak a tagság ingyenes, és az ő nevére is bármit, felnőtt könyveket is kihozhatok.
Zene. Szintén nehéz nélküle elképzelnem az életet. A CD-gyűjteményem már jó régóta stagnál (egyszerűen nem szeretem, nem becsülöm úgy a másolt CD-ket, mint az eredetiket, így nem hajtok rá). Legálisan maradnak a rádiók. Az analóg világban a Petőfi. Nekem tetszik. Milyen igazuk van: "A zene kultúra. A kultúra közszolgálat." Digitálisan meg - rengeteg jó online rádió van, már a régi időkben is sokat hallgattam őket.
Színház. Ebből bizony kevés jut. Most pl. ezt kértem a testvéremtől névnapomra, így egy kis időre feltöltődök majd az élménnyel.

Azt gondoltam, hogy nem lesz majd nehéz nekünk a távkapcsolat. Annyi mindenen átmentünk már együtt, és különben sem vagyunk túl érzelgősek. Azt hittem "vagyunk annyira felnőttek", hogy ebből a helyzetből majd kizárjuk az érzéseinket és racionálisan végigcsináljuk a pár hónap különélést.

Hát nem úgy néz ki... Amióta meghoztunk a döntést, Szegényember hol bánatos bociszemekkel néz rám, hol meg kétségbeesetten szorongat ahol ér. Így nem tudok hideg maradni.

Mire elég a napi 100 Ft költőpénz?

Nővéreméknél fogok kapni reggelit és vacsorát. Én rendszerint nem reggelizem, tehát ha reggel készítek egy szendvicset, akkor azt elpakolom, és ebédidőben megeszem.

A 100 Ft-ot elsősorban váratlan kiadásokra szánom, meg arra, hogy ne pisiljenek oldalba a kutyák.

Ha sokáig tartana a munkanap, és a napi 100 Ft-os kerethez kell nyúlnom, akkor viszont igen változatos menüt lehet ebből tervezni:

Pl.

1. 5 kifli
2. 1 gyümölcsjoghurt + 2 kifli
3. 1 kefír + 2 kifli
4. 1 kicsi sportszelet + 2 kifli (Gyerekkoromben mindig ezt ettünk útközben, ha elutaztunk a nagyvárosba vásárolni.)
5. 1 alma + három kifli
6. 1 banán + 1 kifli
7. 1 fürt szőlő + 1 kifli
8. 10 dkg párizsi + 2 zsemle
9. 2 főtt keménytojás + 2 kifli
10. 2 vifon

Azt vettem észre, hogy minél kevesebb féle ételből áll a menüm, annál jobban ki tudom élvezni az ízeket.

Belegondolok, hogy azelőtt ennek az összegnek a tíz-tizenötszöröse volt a napi költőpénzem... Ebédre menü valami étteremben: 550-600 Ft, naponta egy doboz cigi: 400-500 Ft, aztán ha túlóra várt rám, akkor csak úgy nasizni kicsit otthoni vacsora helyett a céges büfében, egy kis saláta, kávé, gyümölcslé, ásványvíz, tea, néha jégkrém... Simán elköltöttem ezer-ezerötszázat ilyenekre naponta.

Aztán nem mondanám, hogy boldogabb vagy elégettebb lettem volna tőlük.

Bár újra elkapott a hurut, gyorsan megírom, hogysmint lesz az új munka.

Mint írtam, a nővéreméknél lakom majd az első fizetésig - ez egy kicsit lesz több, mint egy hónap. Miért nem maradok tovább? Bár a lakás nagy, elférnék benne, de még friss a kapcsolatuk, ez lesz a második ádventjük együtt, nem hiszem, hogy egészséges lenne tovább maradnom. Internetes szerelem: két nem könnyű sorsot, két értékes embert fűzött egybe az élet.

Azoknak, akik szerint ciki bekéretőzni: mi mindig befogadók voltunk, sokan megfordultak nálunk az albérletben hosszabb-rövidebb ideig. Új gondolatokat, új élményeket, új tapasztalatokat hoztak azok az emberek, akik nálunk laktak egy ideig. És jó érzés tudni, hogy van a világban 8-10 város, ahol cserébe mindig kerül nekünk ágy - Tokiótól, Békéscsabáig.

Mi ezt ösztönösen alakítottuk így, nem haszonlesésből, hiszen alig éltünk a visszahívás lehetőségével.

Nagyjából ezen az elven elvén működik a Couchsurfing nevű internetes közösségi oldal is. Megtervezhetsz akár egy világkörüli utat, ingyen szállást kapsz a regisztrált felhasználóktól, cserébe neked is fel kell ajánlanod vendégszeretetedet.

Couchsurfing

We are doing a good job:

in the last hour, there were	202	real-life introductions	(148 positive, 0 negative)*
and	37	new couches	(55.2% of 67 signups)
the last day:	2,701	real-life introductions	(2,073 positive, 1 negative)
	847	new couches	(67.8% of 1,250 signups)
the last week:	20,073	real-life introductions	(16,080 positive, 13 negative)
	6,480	new couches	(68.7% of 9,429 signups)

 

Missparker írta nekünk vendégposztba.

A szíves felkérés hatására próbálok reflektálni pár dologra a blogban felmerültekkel kapcsolatban, némileg tematikusan, egyik-másik posztra reagálva.

1. Ki a szegény? Nem szegény, aki ostoba spórolásba kezd (lsd. zoknistoppolás, 3 liter vízben fürdés vs. felmondom az albérletet és odaköltözünk a szülőkhöz, mert nincs pénz külön élni) A szegény megtanul leleményes lenni (pl. maga is eltalál a BKV oldalára, hogy a neki legmegfelelőbb bérletet kiválaszthassa).

2. A pénz: tisztelet. Jaj. Nekem a pénz eszköz. Mint a fogkefe. Célja van a létének, használom, amire való, de nem lobogtatom, hogy van, milyen/mennyi van. Ha csak pénzem van, az olyan, mintha csak fogkefém lenne. Nem elég. Minimum fogkrém és egy pohár víz kell még.

3. Párkapcsolat, családi pénzügyek: Természetes, hogy a fogkefémet csak én használom. Ahogy a pénzemet is. Házasságban is. Fogalmam sincs mennyit keres a férjem, milyen tartalékai vannak. Az az ő pénze. Ez fordítva is igaz. A költségek feleződnek. Hogy ez bizalmatlanság lenne? Kell-e nagyobb bizalom annál, hogy úgy éljünk a párunk mellett, hogy tudjuk, számíthatunk rá (anyagilag is), csak azt nem tudjuk, mennyire. Bízunk benne, hogy eléggé. Szegényember pedig megkapja az aprót, hogy menjen vásárolni, brr.

4. A szegénység szégyen. Nem az. Ki lehet lábalni belőle. Úgy nőttem fel, hogy többnyire nem volt sok pénzünk. Mikor ennek összes hátrányával szembesültem, mindig azt mondtam, hogy nekem felnőttként igenis lesz! A válasz meg mindig az volt, hogy majd meglátod, nem olyan könnyű az. Aztán egyszer bejött valami a szüleimnek, hirtelen lett egy kis jólét. Félelmetesen ostoba módon tékozolták el, kb. 2 év alatt. Én meg folyamatosan nem értettem, hogy ezt most miért? Utána csak nélkülözés. Pl. 5 fokos szobába aludni, mert nincs pénz szénre, fára. Nem főzni, mert nincs pénz kicserélni a gázpalackot. Hideg vízben fürödni, mert a gázbojlerhez is palack kell. 14 évesen kollégiumba utazásra kaptam 62 Ft-ot egy hétre. 31 Ft volt egy vonatút, oda-vissza az mennyi is? A kollégiumban volt reggeli-ebéd-vacsora, mi kell még, mondták. Spóroljak. 0 Ft-ból b+. Innen szép nyerni. Én majd másképp csinálom,
 gondoltam akkor. A férjemmel 10 év alatt megteremtettük, amit akartunk: saját ház, kocsi van, hitel nincs. Ehhez laktam kollégium felújítandó szobájában albérlet helyett, távkapcsolatban. Laktunk bútorozatlan lakásban, hálózsákban aludtunk a padlón. Tényleg nem volt könnyű, de csak ebben volt igazuk a károgóknak, minden másban tévedtek. A legnehezebb az volt, hogy velük harcoljunk. Minden másról mi döntöttünk, de ezeket a harcokat ők kezdeményezték, nekünk meg kellett vívnunk. Ugyanők most arra gyúrnak, hogy hátha egyszer végre rossz lesz nekünk, és akkor örömmel sajnálkozhatnak rajtunk. Már írtam a kommentekben is, hogy olyan környezetről álmodom, ahol ha valakinek valami sikerül, azt mondják a háta mögött: Ez igen!

5. Élet: ebben is sok vita van a környezetünkben. Egyesek szerint nem élünk igazán. Pedig szeretjük a munkánkat, jólesik nap mint nap felkelni, elindulni, végigcsinálni a napot, hazaérni, pihenni. Nem nagyon marad időnk, ez igaz. De ami marad, az nem stresszel telik.

6. Szórakozás: Olvasás, tanulás, nyelvtanulás, mozi, színház. SZF a Super Size Me-t ajánlotta, mert ha látjuk, nem költünk mekire, micsoda jó spórolás. Nemár. Sima botrányfilm, csúsztat és negatív. De legyek pozitív: Egyik kedvenc filmem a Kalandorok, 1967-ből. (Les Aventuriers, http://www.imdb.com/title/tt0061376/). 3 ember, akik az álmaiknak élnek, és meg is tesznek mindent, hogy valóra váljon. Kudarc után azonnal valami másba kezdenek, sosem sajnálják magukat, nem törődnek mások véleményével. Külön felhívom a figyelmet az egyik szereplőre, a parton élő kisfiúra!

7. Tanulságok, egy életre: még ma is felsikoltok, amikor a kolléganőm kidob egy szelet kenyeret, mert vékonyra sikerül levágni. Még mindig megnézem, mi mennyibe kerül, kiszámolom, hány napot kell azért dolgoznom. Kínosan vigyázunk, hogy villany égve ne maradjon feleslegesen, csak annyi étel legyen otthon, amennyi elfogy, és biztosan nem romlik ránk. Általában minőségi termékeket vásárolunk, mert tartósabbak. Megtanultunk nem siránkozni, hanem menni előre, megcsinálni olyasmit, amit azelőtt nem tudtunk (pl. profi módon tudunk festeni, mázolni, falat vakolni, hogy erre ne kelljen mestert hívni.) Fontosnak tartjuk a tartalékképzést, mert nem tudni, mit hoz a jövő. Amit nem tanultunk meg: kezelni az irigységet, rosszindulatot. Úgy érezzük, nem érdemeljük meg, ők meg úgy érzik, azt nem érdemeljük meg, amiért megdolgoztunk. Ezt tudnám nélkülözni, és szívesen kihagytam volna a nagyon szegény
 időszakunkat. Versenyekbe sem megyünk bele, hogy mi szegényebbek voltunk, mint pl. SZF-ék most. De túléltük, és ha jól csinálják (és nem kamublog :) ők is kilábalhatnak. De ehhez csak racionalitás és akaraterő kell.

A Népszabadság holnapi számában Matalin Dóra tollából jelenik meg egy cikk a sorsunkról és a blogról. Ha minden igaz, akkor éjféltől a nol.hu-n már olvasható az anyag.

Mielőtt kérdeznétek: e-mailen válaszoltam, így nem kellett felfedni magam.

Innen is köszönjük a megkeresést!

UPDATE:

Itt olvasható a cikk.

UPDATE2:

Itt olvasható a cikk. Közben a Nol.hu-n verzióváltás volt, úgy látom...

Egy kis olaj a tűzre. :) Céadaoin vendégposztja.

Szegénységem mélypontján általában ugyan összejött a napi étkezés (negyed kiló főtt tészta vagy más hasonló tartalmas, egészséges és tápláló kaja), de volt, hogy már hét elején láttam, hogy csak hiányos kurzusra tudok bevásárolni. Ezeken a napokon ha összejöttek a forintok, akkor egy zacskó szotyival szórakoztattam el magam, ha nem, akkor jégkockával.

(Kezeket a magasba: az első három kamut kiáltó kommentelő szignált önéletrajzi kötetet kap, ha majd egyszer megírom!.:-) )

Persze a töméntelen tömény szénhidrát miatt még így sem vett észre rajtam senki semmit: állandóan fel voltam fúvódva, emellett fáradékony, kornyadékony, aluszékony, vitaminhiányos is voltam. Alig-alig bírtam legyalogolni az öt-öt kilométert naponta az egyetemig meg vissza, de hát persze busz szóba sem jöhetett.

És aztán tizenhat órák a gyártósor mellett, délután kettőtől másnap reggel hatig, nem beleesni arccal a félkész termékbe, utána egyenesen az előadóterembe. Három rend hétköznapi, egy rend ünneplő ruha, szigorúan turkálós, egy darab szappan, egy tubus fogkrém, egy fésű, egy franciacsat, könyvtári könyvek, esőben ronggyá ázva, télen elhavazva. Viszont tény, hogy ami nem öl meg, az megerősít.

És mert volt néhány célom meg vezérfonalam, amiket egyenesen a nyakam köré kötöztem, hogy legmélyebb elkeseredésemben se engedhessem el őket, mentem előre, mint a bányaló. És megtanultam örülni annak, hogy lyuk van a seggemen, és megtanultam az értékét annak, hogy fenn tudom tartani magamat. Hogy meg tudom stoppolni a zoknijaimat, például.

Most többet keresek, mint amit elköltök. Rémisztően sok anyagi javam van, öt pár cipőm, négy különböző szoknyám, külön arclemosóm, testápolóm, parfümöm(!), effélék. De soha nem fogom elfelejteni, milyen volt szegénynek lenni.

Képtelen vagyok jóízűen elkölteni-szórni a pénzemet: bele van gravírozva a csontjaimba a nincs, a mi-lesz-ha-nem-lesz.

A nyomor megnyomorított.

Szegény-e vagyok?