Missparker írta nekünk vendégposztba.
A szíves felkérés hatására próbálok reflektálni pár dologra a blogban felmerültekkel kapcsolatban, némileg tematikusan, egyik-másik posztra reagálva.
1. Ki a szegény? Nem szegény, aki ostoba spórolásba kezd (lsd. zoknistoppolás, 3 liter vízben fürdés vs. felmondom az albérletet és odaköltözünk a szülőkhöz, mert nincs pénz külön élni) A szegény megtanul leleményes lenni (pl. maga is eltalál a BKV oldalára, hogy a neki legmegfelelőbb bérletet kiválaszthassa).
2. A pénz: tisztelet. Jaj. Nekem a pénz eszköz. Mint a fogkefe. Célja van a létének, használom, amire való, de nem lobogtatom, hogy van, milyen/mennyi van. Ha csak pénzem van, az olyan, mintha csak fogkefém lenne. Nem elég. Minimum fogkrém és egy pohár víz kell még.
3. Párkapcsolat, családi pénzügyek: Természetes, hogy a fogkefémet csak én használom. Ahogy a pénzemet is. Házasságban is. Fogalmam sincs mennyit keres a férjem, milyen tartalékai vannak. Az az ő pénze. Ez fordítva is igaz. A költségek feleződnek. Hogy ez bizalmatlanság lenne? Kell-e nagyobb bizalom annál, hogy úgy éljünk a párunk mellett, hogy tudjuk, számíthatunk rá (anyagilag is), csak azt nem tudjuk, mennyire. Bízunk benne, hogy eléggé. Szegényember pedig megkapja az aprót, hogy menjen vásárolni, brr.
4. A szegénység szégyen. Nem az. Ki lehet lábalni belőle. Úgy nőttem fel, hogy többnyire nem volt sok pénzünk. Mikor ennek összes hátrányával szembesültem, mindig azt mondtam, hogy nekem felnőttként igenis lesz! A válasz meg mindig az volt, hogy majd meglátod, nem olyan könnyű az. Aztán egyszer bejött valami a szüleimnek, hirtelen lett egy kis jólét. Félelmetesen ostoba módon tékozolták el, kb. 2 év alatt. Én meg folyamatosan nem értettem, hogy ezt most miért? Utána csak nélkülözés. Pl. 5 fokos szobába aludni, mert nincs pénz szénre, fára. Nem főzni, mert nincs pénz kicserélni a gázpalackot. Hideg vízben fürödni, mert a gázbojlerhez is palack kell. 14 évesen kollégiumba utazásra kaptam 62 Ft-ot egy hétre. 31 Ft volt egy vonatút, oda-vissza az mennyi is? A kollégiumban volt reggeli-ebéd-vacsora, mi kell még, mondták. Spóroljak. 0 Ft-ból b+. Innen szép nyerni. Én majd másképp csinálom,
gondoltam akkor. A férjemmel 10 év alatt megteremtettük, amit akartunk: saját ház, kocsi van, hitel nincs. Ehhez laktam kollégium felújítandó szobájában albérlet helyett, távkapcsolatban. Laktunk bútorozatlan lakásban, hálózsákban aludtunk a padlón. Tényleg nem volt könnyű, de csak ebben volt igazuk a károgóknak, minden másban tévedtek. A legnehezebb az volt, hogy velük harcoljunk. Minden másról mi döntöttünk, de ezeket a harcokat ők kezdeményezték, nekünk meg kellett vívnunk. Ugyanők most arra gyúrnak, hogy hátha egyszer végre rossz lesz nekünk, és akkor örömmel sajnálkozhatnak rajtunk. Már írtam a kommentekben is, hogy olyan környezetről álmodom, ahol ha valakinek valami sikerül, azt mondják a háta mögött: Ez igen!
5. Élet: ebben is sok vita van a környezetünkben. Egyesek szerint nem élünk igazán. Pedig szeretjük a munkánkat, jólesik nap mint nap felkelni, elindulni, végigcsinálni a napot, hazaérni, pihenni. Nem nagyon marad időnk, ez igaz. De ami marad, az nem stresszel telik.
6. Szórakozás: Olvasás, tanulás, nyelvtanulás, mozi, színház. SZF a Super Size Me-t ajánlotta, mert ha látjuk, nem költünk mekire, micsoda jó spórolás. Nemár. Sima botrányfilm, csúsztat és negatív. De legyek pozitív: Egyik kedvenc filmem a Kalandorok, 1967-ből. (Les Aventuriers, http://www.imdb.com/title/
7. Tanulságok, egy életre: még ma is felsikoltok, amikor a kolléganőm kidob egy szelet kenyeret, mert vékonyra sikerül levágni. Még mindig megnézem, mi mennyibe kerül, kiszámolom, hány napot kell azért dolgoznom. Kínosan vigyázunk, hogy villany égve ne maradjon feleslegesen, csak annyi étel legyen otthon, amennyi elfogy, és biztosan nem romlik ránk. Általában minőségi termékeket vásárolunk, mert tartósabbak. Megtanultunk nem siránkozni, hanem menni előre, megcsinálni olyasmit, amit azelőtt nem tudtunk (pl. profi módon tudunk festeni, mázolni, falat vakolni, hogy erre ne kelljen mestert hívni.) Fontosnak tartjuk a tartalékképzést, mert nem tudni, mit hoz a jövő. Amit nem tanultunk meg: kezelni az irigységet, rosszindulatot. Úgy érezzük, nem érdemeljük meg, ők meg úgy érzik, azt nem érdemeljük meg, amiért megdolgoztunk. Ezt tudnám nélkülözni, és szívesen kihagytam volna a nagyon szegény
időszakunkat. Versenyekbe sem megyünk bele, hogy mi szegényebbek voltunk, mint pl. SZF-ék most. De túléltük, és ha jól csinálják (és nem kamublog :) ők is kilábalhatnak. De ehhez csak racionalitás és akaraterő kell.
Utolsó kommentek