Az utolsó otthon töltött reggelemen egyedül ébredtem - Szegényember őszi szüneten volt, csak a könyvtárba szaladt el.
Akkor tudatosult bennem, hogy most egy ideig hetente négyszer nem lesz mellettem, amikor felébredek, és este sem, amikor lefekszem. Gyerekkorom óta nem zokogtam annyira, mint aznap reggel.
Aztán délelőtt elköszöntem a régi kollégáktól, barátoktól. Ők erőt adtak, és végre először sikerült az új munkára gondolnom kicsit. Mert rossz volt, hogy egészen addig csak az járt a fejemben, hogy hogyan fogok lakni, mit fogok enni, mi lesz velünk egymás közelsége nélkül. A munkának meg nem is tudtam igazán örülni még addig.
Utolsó kommentek