Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, amikor pályaudvar mellett piacoló asszonyság oda szólt nekem pénteken: - Három Balaton egy százasért! Nem először fordult elő velem ez a kis közjáték.

Tulajdonképpen egy napi költőpénzemért 3 szelet csokit kaphatnék. Ha kéne. De nem.

Vajon melyik nagyker adja 33 Ft alatt a Balaton-szeletet? (Költői kérdés, perszehogy...)

És hogy lehet az, hogy ilyen bátran, nyíltan árulhatja a kétes eredetű árut valaki a főváros egyik legforgalmasabb pontján?

Csak azért írom le mindezt, mert eszembe jutott az, amit opinion írt egy kommentben:

(kiemelés tőlem)
 

Nos, az, hogy az elit nem tartja be a szabályokat egyáltalán nem magyar sajátosság. Gondolom senki nem olyan naiv itt, hogy azt hiszi egy német politikus, egy amerikai tőzsdecápa ne tehetne meg azt amit akar. Nekik saját szabályaik vannak, melyet a pénz jelöl ki.

Mi legyen a többivel? Ez a kérdés. Nekik se kell akkor betartani a szabályokat?

Erre Rudy Guliani adta meg a feleletet (NYC korábbi kormányzója):
- amíg elnézzük a kis bűnözést, addit bátorítást adunk a nagyra. Leszámolt tehát a bolti lopással, az utcai prostitúcióval, a tilosban parkolással.

A következmény: NYC ma egy igen biztonságos város (legalább is Manhattan - amerikai viszonylatban).

Arra nem gondoltatok, hogy az ország elitje is közülünk kerül ki? Ugyanígy szocializálódott? Mitől lenne különb? Még hatalma is van hozzá, hogy tegye amit akar.

Ő is mondhatja: miért telefonáljak kihangosítóval, mikor senki nem használja? Még félnie sem kell a rendőrtől. Épp úgy gondolkodik mint ti.

Szóval: vagy felvállalod, hogy te különb vagy és nem teszed a többi vagy te is a probléma része vagy.

ps. annak ellenére, hogy betartom a szabályokat én jól élek. Nem tudom hogyan, de nekem megy. Nektek miért nem?