Közeli és távoli ismerőseim szemében (nem a barátok szemében) a Budapestre költözésem egyenlő azzal, hogy eladtam a lelkem az ördögnek. Úgy néznek rám, mint kotlós a piros kukoricára. Nem mondják, de látom a szemükben, hogy többé nem vagyok közéjük való, feladtam a bozótharcot, gyenge vagyok, bedarált Mammon malma, soroljam még a közhelyeket?
Erre azért nem számítottam.
De be kell látnom, hogy mindenki a maga sorsát igyekszik igazolni. Sokan szeretik ezt a várost, elégedettek (vagy nem) mindazzal, amit itt kaphatnak, és bár látják, mekkora a bizonytalanság, mennyire leszakadóban van a régió, azért kitartanak vidéken.
Nekik Budapest a veszélyes, kizsákmányoló, élhetetlen, élősködő vízfej. Nekem most egy esély.
A pénzért és a sikerért léptem le. A szerződésem aláírva.
Az utolsó 100 komment: