Szegénység blog

Igen, persze, fürödni kell. De utána gyalogolni, tömegközlekedni is. Hogyan ne legyünk büdösek mire odaérünk az állásinterjúra?

Vagy másfél éve vettem egy izzadásgátlót 1500 Ft-ért, (Murnauers mineral deo kristall). A lényeg, hogy úgy néz ki, mint egy ásványi tömb, vizet kell rá önteni, és akkor "kenhető", teljesen színtelen, szagtalan, nem hagy nyomot, viszont ősztől tavaszig garantáltan nem hagy izzadni, és nem leszek tőle büdös. (Kánikulában persze ez sem megoldás.) Rettentő kiadós. Nem használom minden nap, mert eltömíti a verejtékcsatornákat, és az ilyesmi nem egészséges, így 5-6 évig biztosan elég lesz.

Ha tárgyalásra vagy interjúra megyek, akkor persze kell a magabiztossághoz némi illat is. Ilyenkor otthonról pár perccel előbb indulok el, mint kellene, és útközben még beugrom "nézelődni" a nem messze lévő DM-be vagy Rossmannba. Ilyenkor aztán mindig a parfümös polcnál kötök ki, ahol ha senki nem figyel, akkor a teszterből nem a papírcsíkra fújok, hanem a csuklómra.

Tolvaj vagyok-e?

Állásinterjú

Köszönöm a drukkolást, rám fért! 

Arról még nem írtam, de a térbeli tájékozódási képesség finoman szólva nem az erősségem. Így - a precíz útvonaltervezés ellenére - kalandos eltévedések okán csak 2 perccel az interjú előtt  értem a helyszínre, pedig az eredeti kalkuláció szerint fél órával előbb ott akartam lenni az épületnél.

Mire felértem a lifttel az ötödikre, gyorsan rendbe szedtem magam (ki volt az, aki kitalálta, hogy legyen tükör a liftek falán? áldott legyen a neve!).

Az interjún a tőlem telhető legjobbat sikerült adnom. Úgyhogy most nyugodt a lelkiismeretem. A többi már nem rajtam, hanem a többi jelentkezőn fog múlni.

Bizakodó vagyok! :)

Utazás

Nagyon érdekes volt ez a két és fél napos utazás. Tanultam rengeteget. Majd elmesélem.

Igen, csak most értem haza, Szegényember forró bundáskenyérrel és teával várt. Félek, kicsit megfáztam, nyári cipőben, mezítláb kapott el ma délelőtt a pesti eső.

Most kéne szorítani nekem.
A poszt megjelenése pillanatában megyek be az állásinterjúra.

ííí-ííí-ííí

Azelőtt a reklámokban látottak szerint mostam fogat. Azaz a fogkefe fejének teljes hosszára nyomtam a tubusból.

Hátde látom, hogy ha borsónyit használok, éppúgy felhabzik. :)

Sőt! Amikor köpök egyet, ahogy a tv-maci mutatta, akkor már nem marad egy kicsi tömény fogkrém-maradék sem a csapban, amit aztán törölgetni kellene. Régebben ilyen mindennapi problémáim voltak a fogmosással.

Vendégposzt movhu-tól, aki a Hóbelevanc szerzője.

Emlékszem még arra az időkre – és nem is kell túl nagy időutazást tenni – amikor elképzelhetetlen volt, hogy télen bármely boltban hozzájuthassunk paradicsomhoz, paprikához és egyéb zöldég termékekhez. Manapság a banánért legfeljebb a bolt pénztárában kell sorban állnunk. Van azonban egy másik folyamat ebben az egész életszínvonallal kapcsolatos sírásban. Ez pedig az, ahogyan átalakul a fogyasztás szerkezete az emberek körében. Igaz az a kijelentés, hogy most sem rosszabb, csak éppen most jobban fáj. Igen, egyeseknek fáj, hogy a másiknak futja hatalmas terepjáróra, csili-vili mobilra vagy akármi másra, amire neki nem. Nekem sem futja most éppen hatalmas terepjáróra, de egyáltalán nem zavar. Az emberek viszont kompenzálnak, sokszor erejükön felül. Nem véletlen, hogy a hitelek felvétele eszeveszetten növekszik. Miért mondom mindezt? Csupán néhány statisztikai adat arról, hogy az elmúlt években miként alakult a fogyasztásunk:

Én másképp látom a problémákat. 2000 és 2006 között a 100 főre jutó

- Automata mosógépek száma 59-ről 83-ra

- Mikrohullámú sütők száma 49-ről 80-ra

- Színes televíziók száma 110-ről 144-re

- Számítógépek száma 14-ről 41-re

- Mobiltelefonok száma 27-ről 158-ra

emelkedett

Eközben az évi

- A halfogyasztás évi 5 kg-ról 1,8 kg-ra

- A tejtermékeké 8 kg-ról 5,8 kg-ra.

- A gyümölcsfogyasztás 60,1 kg-ról 41,6-ra

csökkent

A kiadások szerkezetében százalékos arányban alig csökkent az alkohol és dohánytermékek aránya, növekedett a vendéglátás és szálláshelyfoglalásra költött mennyiség, és a közlekedésre költött pénz mennyisége.

Az általam kiemelt példák jól mutatják, hogy a nagy társadalmi elégedetlenség mögött jelentős fogyasztási átrendeződés is van. Talán itt volna az ideje elgondolkodni. Tényleg olyan rossz nekünk vagy csak egyfajta relatív romlás történik, és ez zavarja lelki világunkat? Ez utóbbi ugyanis pénz nélkül is kiválóan kezelhető. Úgy tűnik, hogy belül van a zűrzavar.

Többen írtátok, hogy sok a kajás poszt. Ennek számos oka van:

1. A számlák az elsők. Az albérleti díjat és a rezsit mindig pontosan fizetjük. Amire lehet, arra odafigyelünk. Spórolunk a vízzel és az energiával, amennyire csak lehet.

2. Utazásra keveset költünk. Haza csak ritkán tudunk menni. Szegényember idén kétszer volt, én meg háromszor voltam otthon, ami kb. 200 km-re van tőlünk. (Ő kisvárosban, én a szomszéd még kisebb városban, de csak falunak hívom, mert amikor születtem, még falu volt.)

3. Ruhára csak ha nagyon muszáj. Most például vettünk 2000 Ft-ért farmert az Embernek. És 1000-1500 simán beleférne még, ha lehetne valahol kapni annyiért térdig érő zsebes gatyát neki. Bejártuk a várost a Tescotól, a kínain át a turikig, de sehol nem találtunk. (Hja, kérem, ez itt vidék!) Most már csak drukkolunk, hogy hideg őszünk legyen.

4. Tisztálkodási szerekre módjával költünk.

5. A kommunikációs kiadásainkat (telefon, internet, tv) racionalizáltuk. Nem lépjük túl a közösen kialakított maximumot, de csökkenteni sem tudjuk.

6. Az egyetlen dolog, ami napi kiadásként szerepel, az az étel. Ezen tudunk a legtöbbet spórolni, ahogy azt Bert Baxter is megírta egy kommentben.

Igyekszem beszámolni az élet más aspektusairól is, de lényegében a pénzügyeink most arról szólnak, hogy hogyan tudunk sakkozni a kajával.

Egyelőre nincs gond. :)
 

énnekem ne mondjátok, hogy "szeresd felebarátodat, mint tenmagadat,
csak ennyit mondjatok:
"szeresd felebarátodat hasba lőni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat
     gázkamrába küldeni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat villa-
     mosszékbe ültetni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat arcul
     köpni, mint tenmagadat; szeress felebarátodra atombombát dobni,
     mint tenmagadra; szeress felebarátod húsán hízni, mint tenmaga-
     dén" - :
csak ennyit mondjatok, és akkor, bizony mondom, hiszek néktek,
én, az ördögöcske, aki zuhantam, kényszerleszállást végeztem itt, közöt-
     tetek, ezen a rögös, sziklás, gödrös, ismeretlen terepen,
kényszerleszállást végeztem, és tudom, hogy bele fogok halni.

Az Esti mese második része.

(Grumpy megfejtésével.)

Nem egy kommentelő furcsállta, hogy munka helyett blogolok. Hogy’ is van ez?

A munkámhoz tartozik, hogy sokat kell írnom mindenféle szakmai anyagot. Ezt a részét annyira nem is szeretem. Nem szeretek szöveget írni. Bölcsészként elolvastam egy halom igazán jó szerzőt, akikhez mérve evidens, hogy én nem tudok írni. (Persze hozzá kell tennem, hogy azért nem okoz gondot korrekten – ha nem is hibátlanul – megírni egy hivatalos levelet.)

Általában tehát lassú vagyok, ha szöveget kell írnom. Ez a blog viszont más. Olyan keresetlenül jönnek a szavak, mintha csak a legjobb barátomnak (azaz a Szegényembernek) mesélnék az életünkről. Ezért vagyok ilyen termékeny.

Lehet, hogy ez egyfajta automatikus írás. Olyan pszichoterápiás. Ezeket a történeteket nem meséltem el még soha senkinek, mert nem férnek bele a rólunk kialakult képbe.

Pedig ezek a mi hétköznapjaink.

(Életemben egyetlen egyszer írtam egy verset. Csak négy sor, 39 szótag, de olyan személyes, hogy azt nem merem itt posztolni.)

Lilienfeld ajánlott tanácsokat a spórolásra, ha leírjuk hogyan lakunk.
 

Külvárosi panel legfelső emeletén, délre néző erkéllyel, kamra, tároló, pince nélkül.

Az albérleti díj talán a legolcsóbb a városban, segítünk egy-két ügyben a főbélőnek cserébe. Bútorozott, kellemesen otthonos. Mosógép nem volt, de azt vettünk. (Első közösen vásárolt tárgyunk volt! Woody Allennek igaza lehet. :))

Sütő sincs – hely hiányában – de az elektromos főzőlapon olykor „sütök”, varázsolok a keleti blokk egy több mint 30 éves találmánya segítségével, aminek nem tudom a nevét, de működik.

A lakás sajnos távfűtéses, nincs egyéni mérőóra sem. Majd begépelem egyszer a csekkeket is, lesz abból is egy poszt, hogy miből áll össze a rezsi.

Kb. 2 éve majdnem belevágtunk egy lakásvásárlásba, fele önrész, fele hitel konstrukcióban. De nem voltunk benne biztosak, hogy ebben a városban akarjuk leélni az életünket. Ami azt illeti, most sem vagyunk biztosak benne.

Az erkélyről még annyit, hogy a nyáron majdnem lett galambunk! Négy napra hazautaztunk, azalatt befészkelték magukat. A két tojást kidobtuk, pedig nagyanyám isteni galambleveseket főzött gyerekkoromban. :) Azóta leselejtezett CD-ket aggattunk ki madzagra fűzve, hogy elijesszük őket. Nem rossz a hatásfok, de nem az igazi…

A galambokat (a nagybetűs, Kultúrházasat nem) igen nagyon gyűlöljük, habár ők is Isten teremtményei. A nyáron a számítógép mellé be kellett készíteni a vizipisztolyt is, azzal lőttük őket, ha leszálltak a teraszra párosodási célból.
 

Víz nélkül is lehet mosni. Nem nekünk, mert ez még a jövő zenéje.

Olvastam, hogy a víz nélküli mosógép kifejlesztésére már gőzerővel zajlanak a kutatások. Az alapötlet szerint gép műanyagszemcséket használ a kosz eltávolításához. Ha nem számoljuk a vízmelegítésre, a szárításra és a szennyvízelvezetésre költött energiát, csak a mosásra fordított víz árát, már akkor is jelentős összegeket spórolhatnánk.

A kutatók szerint csak az angol háztartások naponta 455 millió liter vizet használnak fel mosásra, ezt úgy kell elképzelni, mintha 145 szabványos méretű úszómedencét töltenénk meg vízzel.

Mi most viszont mosószer ügyileg kereső állásponton vagyunk. A CBA-ban lehetett kapni Domo márkájú mosószert 400 Ft/3 kg áron, de már egy ideje nincs a polcon. Nem mondom, hogy kiváló termék, mert a sötét ruhákon szinte mindig marad mosószerfolt, de a célnak megfelel.

Öblítőből éppen egy Sparos márkaterméket vettem, elég kiadós, az árára most nem emlékszem.

Vízlágyítót soha nem használtam, szerintem átverés az egész.
Egyrészt nagyon ritkán mosok 40 fok feletti hőmérsékleten, másrészt évente egyszer csinálok egy jó tömény üres mosást ecettel. Ez így olcsó és környezetbarát is.

Legkésőbb kedden kell vennem valami mosószert, ami árban és kiszerelésben hasonló.

Valakinek van ötlete?
 

Pepe326-tól, aki a Butapest blog szerzője.

Emlékszem volt idő mikor nemigen volt másom, csak a szavam. Akkor szoktam rá hogy mindig megtartom amit ígérek. S megígértem hogy írok...

21 éves voltam mikor egyedülállóélő lettem. Vagyis majdnem. Annyi aprópénzem volt ugyan hogy kibéreljek egy albérlete, meg kifizessem a kauciót, de munkám... nos munkám az nem volt. Tulajdonképp úgy történt minden ahogyan a rózsaburgonyával szokott történni ősz dereka tájt. Egyik napról a másikra kirakják mert "túl sok helyet foglal". Aug 23.-án eresztettek szélnek. 24.-én már volt albérletem és szeptember 1 el már dolgoztam. Szerencsés voltam mert nem volt probléma a költözés. Lévén hogy semmim sem volt. Amit a magaménak mondhattam az a ruháim. Szépen becsomagoltam mindet egy nagy csíkos piacozós szatyorba, és eltömegközlekedtem vele a bájos első kis albérletembe. Ami természetesen bútorozatlan volt, így hát lehuppantam a szatyorra és áldottam gyermekkori híjúságom és a rengeteg ruhámat... legalább volt valami puha amin aludhattam :) Az ember sokszor kezd új életet az évek múlásával, s fontos felismerni ezeket a változásokat. Nekem nemigen volt semmi az üres lakásban hogy elvonja a figyelmemet így hát (értelmes gyermek lévén) gyorsan rájöttem hogy ez bizony fordulópont ám az életemben. Akkor jöttem rá hogy vannak dolgok amiket ki kell mondani. Nem az üres szobának, nem az internetnek, hanem saját magunknak. Én ott mondtam ki először SZEGÉNY VAGYOK. S ezen úgy röhögtem de úgy... Lao-Ce jut eszembe. "Az jó ha nincs semmink, mert akkor nincs mit veszítenünk" Azzal hogy kimondtam magamnak, megláttam hogy vagy fölfelé indulok el, és teszek ellene hogy szegény legyek, vagy lecsúszom és kéregető homless leszek. Nekem ezért tetszik ez az oldal. Nekem nem csak a szegénységről szól, hanem arról is, hogy be kell ismerni a jelent, és törekedni kell egy jobb jövő felé...

Majd mesélek még ha óhajtjátok... sajnos-hálistennek van mit :-)

A blogján írja, de még ezt is ideidézem róla:

Aki a nyelvtannal akar baszogatni, az tegye nyugodtan. Szeretem ha felvidítanak mások a dulifulizásukkal. Ez egy blog az interneten, s nem a Révai nagylexikon.

Aki bármit személyes sértésnek vél az oldalon, vagy úgy érzi hogy sértem a vallási, etnikai hovatartozását az nyugodtam monnyon le. Mert azt gondolom hogy az ember attól "szabad gondolkozó" hogy képes elvonatkoztatni.

Vélemények kommentár nélkül.

cuccos

Annyira sterilek a bejegyzések - többször is végigolvastam az egészet, fogódzókat keresve a hitelességhez-, hogy nekem nagy a gyanúm, hogy "csinált" a történet, tényleg valami szociotanulmány, VAGY a blogíró nagyon kívül tudja magát helyezni a saját életén, mint író...

nekemnincsennevem

Vicces ez...

Gondolkoztam rajta h miért is tetszik nekem ez a blog... sokat gondolkoztam rajta.
Arra jutottam hogy tán azért, mert érzem a történet "ízét a számban" Tudod, mint amikor már ettél életedben citromot, aztán ha meglátod is kicsordul a nyálad. S most kicsit kesernyés nyállal a gambámban nem óhajtok többet írni... pedig lenne mit... Az a szép a jelenben, hogy jót mosolygunk majd rajta a jövőben :-D Csak így tovább. A bloggal is, és a túléléssel is.

Mária

Meg ne próbáld bezárni a blogot!

A történet úgy lesz kerek, ha megtudjuk azt is, mi történik veled a munkába állás után egészen addig, amíg ismét a régi anyagi lehetőségek között, ám sokkal nagyobb élettapasztalattal a hátad mögött térsz vissza a viszonylag gond nélkül fogyasztók közé :)

Utána pedig folyamatosan írhatnál arról, milyen csapdákat és buktatókat kerültél nagyon okosan el annak érdekében, nehogy megint elhasalás legyen a vége...

kisregina

Tiszta szívemből szurkolok.
Annak is, hogy legyen munkád, de leginkább annak, hogy szűnjön meg ez az idegesítő blog végre.

Kiskicsicsiga említette egy hozzászólásában, hogy májjal kiválóan lehet helyettesíteni a húst. Igaza van. A fagyasztónk kicsi, de majdnem mindig van benne 1-2 zacskó Frozen chicken liver, alias Fagyasztott csirkemáj félkilós kiszerelésben: rendszerint 199 Ft-ért kapható a Plusban. A múlt héten a Tescoban volt akciós sertésmáj is (300 Ft/kg). Régebben sose főztem májból, mert kicsit undorító az állaga és csurog belőle a vér.
A kezdeti idegenkedést legyőzve azonban egy csodára leltem.

A csirkemáj vöröshagymával pirítva, majorannával, sóval, borssal isteni. De szoktam belőle lepénybe való tölteléket is csinálni. (Ha van kis csip-csup maradék ebből-abból, leveszöldség, akármi, az nagyon jó lepénybe. Vagy pizzát is szoktak csinálni ilyesmiből.)

A múltkor a sertésmájat rántottam (bundáskenyér készítéskor megmaradt olajban), ezt nem szabad sózni, csak mielőtt megeszi az ember. Egyszerűen csodás volt.

Szintén Plusos termék a teljesen noname kenőmájas. 199 Ft félkilóért valami mennyei. Árul hasonlót a Tesco is, de az rémes: kemény, ízetlen és túl van borsozva.

Vérszegénységre, vaspótlónak is ajánlják a májat.

A májról jut eszembe, hogy otthon gyerekkoromban egyébként nem csak a disznóvért használtuk fel (hurkába), hanem a frissen vágott kacsa és csirke vérét is megsütöttük, kockára vágott pirított hagymán. A kacsavér friss kenyérrel volt az egyik kedvenc vacsorám. Meg is kérdezem a mamát, hogy szokott-e még vért sütni… : )

És a végére egy érdekes májas komment Cat-től:

Az én gyerekkoromban egy gombóc fagyi 50 fillér volt, egy doboz májkrém meg 5 forint. Manapság a fagyi 130 Ft, a májkrém meg 30...
 

Ha már József Attila olyan nagy port kavart tegnap... Egy újabb.

Alukáljatok, kislányok, kisfiúk, nem történt semmi különös, nincs semmi
     baj, mindezt csakúgy mondtam, mert épp eszembe jutott, bukó-
     repülésben, a huszadik század közepén,
mert nem lettem angyal, az ördög vinne el engem; egyetlen tudomá-
     nyom: az élveboncolás,
nézzétek ezt a ronda tetemet. Az enyém. Élő tetem, igen. Hagyjatok bé-
     két a logikámnak.
Kecsesen megemelem koponyatetőm, nézzétek ezt a kopasz agyvelőt,
     hogy megkérgesedett, pedig még csak pár millió éves,
s hogy elkérgesedett! mennyi mindent kibírt, a nyavalyás, mennyi min-
     dent kibírt, ami - nem vele történt! Tudjátok-e,
hogy e pár millió év alatt hányszor fordult elő
hogy minden becsületes embernek meg kellett volna őrülnie! Ne cso-
     dálkozzatok a primitív törzseken, melyek szentnek tartották az őrül-
     teket. Hát nézzétek e kérges, e becstelen agyvelőt, kislányok, kis-
     fiúk, s okuljatok.
 

(Gugli a barátod. Wiki a barátnőd.)

Úgy tűnik, hogy a blogbejegyzéseim továbbra sem hagyják hidegen az Indexes szerkesztőket és az olvasókat. Köszönöm a sok privát levelet, igyekszem gyorsan válaszolni rájuk.

Kapok hideget és meleget egyaránt, és ha nem ismerném jól ezt a közeget, talán most szörnyen érezném magamat. Így viszont örülök nektek! Tök jó, hogy megosztjátok ezeket a dolgokat.

Nem én akarom kimondani az igazságomat, hanem azt akarom, hogy ti mondjátok ki a tiéteket.

Darázsfészekcsúzlizunk mi itten most. Közösen. Az lett ennek a blognak a dolga. Hogy kicsit megkapargassuk a dolgokat, hogy vajon mi lehet a fényes cukormáz alatt… provokálgatunk, számot vetünk, kérdőjeleket rajzolgatunk a falakra, meg ilyesmi.

Jó lesz ez. Érzem. :)
 

Szegényember felesége a jövő héten két(!) állásinterjúra kapott időpontot. (Tehát az érdeklődők végre választ kaphatnak: nem a seggét vakargatta, míg nem ment a biznisz, hanem leste az álláshirdetéseket.)

Az egyik állás ügyében székesfővárosunkba utazik a hétvégén, ahol barátai látják vendégül, ha már egyszer felutazott 1-2 napra. De siet haza Szegényemberhez, mert az Itthon nevű városkában szerdán lesz jelenése munkaügyben. (Ehol már második kör, mert elektronikusan előzőleg szondázták, hogy mi van a fejében benne.) Nem álommeló, de nem is biorobotos ez utóbbi, és ráadásul helyben van. A budapesti túl szép lenne, ha összejönne, ámde magánéletileg nem lenne a legszerencsésebb.

Önbizalma éppen most nem sok, de egy anyatigris módjára ragad majd meg minden kínálkozó lehetőséget.

Azalatt kommentelni, e-mailezni – inkognitója megőrzése végett – barátainál nem óhajt, ámde bekészít minden napra egy-két ma éjjel megírt posztot a kedves olvasóknak! :)

Ellendrukkerek örülhetnek, van rá egy kicsike remény, hogy bezár a blog! :)

Bulvárhírek

Szegényember felesége szentségel, hogy a szakmai blogja, meg a céges honlapja miért nem bír ehhez fogható látogatottsággal, pedig ezen itt SEO-SEM ügyileg nem is dolgozik.  Erre válaszolj, Mária, ha erre jársz! ;)
 

Az ARC témáját loptam a címben. Ezúton is csókoltatom a kitalálóját!

Említettem, hogy bevásárlótúrán voltunk a hétvégén. Kerestünk egy saruhoz, sportcipőhöz is hordható zsebesgatyát (nem tudom, mi a hivatalos neve, vagy hogy Pesten hogy hívják), nem találtunk, de nem ez a fontos.

Hónapok óta nem jártunk a helyi plázában, mert minek is mentünk volna oda. Most megnéztük, hátha van valami akció.

Ott esett meg, hogy miközben az alábbi dal szólt, letörölhetetlen vigyorral az arcunkon táncoltunk a Szegényemberrel a NewYorker közepén, sok savanyú képű ember között, akik nem értették, minek örülünk.

Szegény-e vagyok? ;)

Figyelem, a bejegyzés tizennyolc éven felülieknek szóló részeket is tartalmaz, amely megzavarhatja az átlagosnál konzervatívabb olvasók nyugalmát!

Tampon, betét? Azelőtt nem kellett ilyesmire költenem. Azért, mert a túlhajszoltság és a stressz miatt kialakult hormonális változásoktól egyszerűen nem volt menzeszem. Furcsa volt.

Nem mintha hiányzott volna. De azért rossz volt tudni, hogy nincs peteérésem, a szervezetem nem akarja megadni a teherbeesés esélyét sem. (Figyelem! Második figyelmeztetés! Kérem, hogy most a prűdek tényleg ugrojanak a következő bekezdésre!) És ráadásul olyankor kívánom a legjobban a szexet is. Szinte ellenállhatatlanul.

Február óta viszont minden noszogatás és görcsölés nélkül működök ezen a téren is odalent. Korábban csakis Always-t használtam, mert nekem tényleg az a legbiztonságosabb, tamponból meg az O.B.-t. Hogy nem vagyunk olyan nagyon nagy bajban, azt az jelzi, hogy a tamponhoz még most is ragaszkodom, ugyanis nem vagyok hajlandó bármit feldugni oda. Próbálkoztam olcsó tamponokkal, de nem találtam olyant, ami nem okoz fájdalmat. Betétből viszont a Coop-ban kapható, mindössze 190 Ft-os Panaco az igazi. Nem tudom, hogy mennyiért árulják mostanában az Always-t, de az a gyanúm, hogy ennél többe kerül.

Egy menzesz – ha a maradékokat levonom – nekem kb. 500-600 Ft-ból megúszható. Ez nem sok, ha azt veszem, hogy azelőtt, intim mosakodógélre, intim törlőkendőre, tisztasági betétre a háromszorosát költöttem havonta, most meg jól megvagyok nélkülük is. :)

Ha nagyobb lesz a gáz, akkor még mindig marad alternatívaként a vatta. Mennyi lehet most egy csomag? 200 Ft-ból biztosan kijön. Amikor először megjött, alig múltam el még 9 éves, nálunk falun még csak azt használtak a lányok. Ha akkor meg tudtam oldani vattával, akkor most is sikerülni fog, nem igaz? : )

Csajok, nektek mennyibe kerül egy hónapban a mensi?
 

Sok tanulságos kommentet és levelet kaptunk tőletek, amit köszönünk is szépen. Mindenre nem tudunk reagálni, néhányat azonban kiemelnék!

ismerős

A hozzászólások többsége fájdalmas számomra, magas lóról való kioktatásnak érzem.
A helyzetet átérzem, az én cipőm sajnos sokkal jobban szorít, olyannyira, hogy ... bizony bárminemű segítséget elfogadnék....

(Ismerős! Kérlek, írd le mi történt és hogyan tudunk segíteni (ide: szegenygazdagok @ gmail . com), kitennénk egy posztba. Bisi és még sokan mások is ajánlottak segítséget.)


Céadaoin

Na most szétcsúzliztátok a darázsfészket... :-D Akár dőlj is hátra, ez el fog pörögni pár napig magától...

Hogy én is beszálljak: szerintem nem a szegénység a szégyen, hanem az, ha meglátszik. Ha ugyanis meglátszik, akkor jönnek az ilyesmi megjegyzések, hogy így kéne, meg úgy kéne, meg keményen kéne dolgozni, meg bezzeg nekem.
És akkor is jönnek, és azoktól is jönnek, akik kukkot se tudnak az egész dolog hátteréről.

Vagyis aki szegény, az a köztudatban lusta, élhetetlen, ostoba, satöbbi.
Lustának, élhetetlennek, ostobának lenni, az szégyen.
Szegénynek lenni tehát szégyen

Lilienfeld

"A szegénység szégyellni való tabu" - kb. ezt akartam kifejezni a tegnapi maratoni hosszúságú kommentemmel.
Bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy megroppanjon az anyagi helyzete, és ezzel együtt a társadalmi presztízse, a lelki egyensúlya - élet ellen nincs biztosítás.
Szerintem a legalapvetőbb emberi késztetés, hogy valaki ki akarja beszélni a baját. Hogy nem akar magára maradni.
Kicsit furcsállom a rengeteg fikázást, kioktatást, leugatást. "Neked rossz? Nekem háromszor olyan rossz vót, úgyhogy pofa be!”
A szombathelyi tragédia alig egy hónapja történt. Ők nem teregették ki a szennyesüket. Kussoltak, a társadalmi elvárások szerint. A többit mindenki tudja.

(Nem szeretném, ha azt gondolnátok, hogy mi is el vagyunk keseredve, mint az a szombathelyi pár. De azt hiszem az a blog már nem csak a mi magánügyünk.)

valaki

Kicsit még mindig homályos. 1-2 "apróság" hiányzik a leírásból. Olyan ez mint a Lost: minél több részt nézek meg belőle annál több kérdés merül fel...

drazse

(…)A ti történetetek a magyar valóság La Fontaine-je, csak a egyenlőre a hangya hiányzik.....

 És végezetül a legjobb off-topic beszólás kategória győztese:

nekemnincsennevem

muhaha mekora lóbré vok :DDD a másikba kommenteltem, és itt kerestem. S ha hiszitek ha nem... itt nem találtam LOL

(A lóbré szót egyébként beemeltük a hivatalos családi szókincsünkbe!)

Hálás köszönet továbbá Árminka, AronGergo, barci, Celtic, dezső, Dike, Gyurcsány Ferenc (itt most a nickre gondoltunk, természetesen), kuszal, movhu és a többiek részére, akik józanságra intenek minket.

És még azoknak is sok-sok köszönömök, akik bizalmat szavaztak: blueraincoat, Céadaoin, én, Lilienfeld, Mária, nekemnevemnincsen, naughty. :)
 

Meglepődtünk, hogy azt hiszitek, hogy régen egyfolytában zabáltunk mindenfélét amit felsoroltam egy korábbi posztban. Szó sincs erről. Én voltam félreérthető.

- Az, hogy mindennap ettünk húst, az azt jelenti, hogy a 3 étkezésből egyikben biztosan volt hús. Például, ha ebédre paradicsomleves és palacsinta volt, akkor vacsorára biztosan volt szalámi vagy felvágott. Szóval így.

- A banán meg télen, vitaminhiányos, influenzás időkben fogyott el egy kiló kettőnknek úgy, hogy tízóraira vittünk, ebéd után is ettünk egyet, és volt, hogy még este is evett valamelyikünk. És nem minden áldott nap, hanem akkor, ha épp vettem banánt.

- A tejszínhabot, kakaót, kuglófot, sajtot sem ettük állandóan. Egyszerűen csak nem kellett azon gondolkodni, hogy van-e rá pénz, ha megkívántuk.

Zöldség és gyümölcs viszont rendszeresen ki volt rakva az étkezőasztalra azonnali fogyasztásra előkészítve. Ez még most is így van, amíg 99 Ft-ért paradicsomot és paprikát, 149 Ft-ért almát, szilvát kapni addig bőséggel esszük ezeket nyersen is. Jó lenne most befőzni lekvárokat, fagyasztani lecsót, csak sajnos kicsi a hűtőnk és nincsen spájzunk sem. Erkélyre se lehet, mert az meg délre néz és még a galambokkal is állandó küzdelmet folytatunk. De talán a lecsó 2-3 hónapig kibírja üvegben a hűtőben is, nem?

Vannak háztartások, ahol a szénsavas üdítő, vagy a gyümölcslé a hűtő alapfelszereléséhez tartozik. Nálunk sose volt így. Szénsavas üdítő csak ünnepekkor volt, gyümölcslé gyakrabban, de az sem állandóan, már egy ideje sohasem. Viszont most botmixerrel turmixoltam őszibarackot és almát. Olcsó, mert szezonja van, és jól pótolja a vitaminokat, ásványi anyagokat a melegben. Mennyei lesz, ha még pici fahéjjal is ízesíted. Sűrű és garantáltan 100%-os. Hihetetlenül laktató is. Így pépesen mintha jobban kitöltené az ember gyomrát. :)

Szóval tényleg odafigyelünk arra, hogy kiegyensúlyozottan táplálkozzunk. Tény, hogy mióta kevesebb pénzből gazdálkodunk, már nehezebb. De azóta (nagyon) ártalmas kajára nem dobok ki pénzt. :)
 

Ui: itt köszönöm meg Lilienfeld hozzászólását főzés, kaja és receptügyben! Nokedliszaggatót fogok kérni otthonról. :) Volt pár megörökölt háztartás a családban, biztosan van belőle felesleges.

Világ van a szegényember vállán,
Istent emelt mindig másik vállán.
Dühödne meg okosan egyszerre,
Mindakettőt ledobná egyszerre.

Szegényember sose kér kalácsot,
Szegényember sose kap kalácsot.
Kis kenyérrel, nagyon feketével,
Fehér lelkét őrzi feketével.

Szegényember sója is ízetlen,
Szegényember kedve is ízetlen.
Eladó kis holmija vetetlen
S ha van ágya, az is megvetetlen.

Szegényember akkor lop, ha éhes,
Akkor se lop, dehát nagyon éhes.
Akkor is csak szegényebb szegény lesz.
S míg lesz szegény, mindig több szegény lesz.

Kisgyereke sohase veretlen,
Asszonya se marad megveretlen,
De akármily gyönyörű lány lennék,
Szegényember szeretője lennék.

 József Attila, 1924. június

Innen a nevem. Csak hogy szidhassatok, mennyire melodramatikus vagyok. :)

Nem csak Eistein mondta mindig, hogy minden relatív. Ott volt az a Freud, meg a Nietzsche, meg a Proust, a Dosztojevszkij, a Chomsky, meg biztosan voltak még páran. :)

Szóval el kéne felejteni az abszolút igazságokat. Jelentések hálójában vergődünk. (Ezt már mondta valaki, vagy én találtam ki? Nem akarok plagizálni.)

Hogy én szegény vagyok-e? Mihez képest? Korábbi helyzetemhez képest igen. Egy afrikai gyerekkatonához képest biztosan nem. Relatív.

Lehet, hogy hozzád képest, kedves olvasó, szegény vagyok. Az is lehet, hogy gazdag. Lehet, hogy csak pár hete tart. Lehet, hogy holnap már gazdag leszek.

Az egyetlen, amit tehetünk, hogy beszélünk a szegénységről.

Mert a szegénység szégyellni való tabu. Kivéve akkor, ha biztonságos távolságban van tőlünk.

Innentől felgyorsultak az események. Olyan váratlan kiadásokkal kellett számolnunk, amikkel korábban nem kalkuláltunk.

Rögtön az első az volt, hogy Szegényember fizetését felemelték (közalkalmazotti bértábla). Ez azt jelentette, hogy korábban a minimálbért kapta, ami szja-mentes volt. Az emelés után az szja megfizetésével nettó 10 000 Ft-tal hozott haza kevesebbet. Így ugyan többet költött a bérére az iskolafenntartó, mégis kevesebbet hozott haza. Összesen 54 000 Ft-ot és még 6 000 Ft-nyi étkezési csekket kapott, miközben teljes munkaidős állása volt. Reggeltől ügyelet, órák és napközi mindennap. Első tanév, tehát napi felkészülést igénylő meló. (Mondom azért, mert nyelvvizsgák hiányában ugyanazt a fizetést kapja, amit egy pályakezdő portás kapna.)

Ez még nem tragédia, csak szimplán nem számítottunk rá, hogy a béremelés nettó csökkenést jelent. Tanév végén szerencsére felsőbb besorolást kapott, mindenki érzete, hogy ez tarthatatlan, így ezen a téren azért javult a helyzet.

Aztán jött egy előre nem kalkulált, jókora APEH-nek fizetendő tétel. Az én hibám, emlékeznem kellett volna rá, de a könyvelő és én csak most az egyszer voltunk figyelmetlenek. A vállalkozásom nyereséges volt, mivel a telefonon, interneten kívül nem nagyon voltak kiadásaim (értsd: nem gyűjtöttem számlát cégnévre az ismerősöktől), viszont mindkét munkahelyemen alvállalkozóként tartottak rám igényt. Fizetnem kellett hát.

És mert olyan korban vagyunk, jött még két közeli rokon esküvője, egy keresztelő, két keresztgyermekkel, és még a legelején egy eljegyzés. Ez utóbbi a sajátunk volt. Sok kreativitással persze nem voltak ezek olyan nagyon magas költségek, csak nem számítottunk rájuk.

Történt egy kis leázás is, meg még néhány ilyen „apróság.”

Közben dolgoztam, dolgozom a saját vállalkozáson, rengeteget. Több nagy lehetőség, ígéretes megbeszélések. De a vége mindig az, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, feltétlenül meg akarnak bízni, mert nagyon jó az ajánlatom, de most nincs rá pénz. Pedig azelőtt sosem voltak gondjaim az „eladással”. Talán rosszul mértem fel a gazdasági környezetet. Talán nem a megfelelő cégek találnak meg.

A tartalékokat feléltük, tehát most sakkozunk, reménykedünk és dolgozunk.

És nem adjuk fel! :)

Ekkor szembesültem azzal, hogy hogyan éltünk korábban, hogy mi a helyzet az árakkal és a rezsivel. Azelőtt mindig csak pakoltam bele a kosárba azt, amire szükségünk volt, amit szerettünk, nem nagyon kellett gondolkodnom azon, hogy ki tudom-e majd fizetni a pénztárnál.

Emlékszem, két napig nem tértem magamhoz, amikor a polcon 500 Ft-ért láttam az egyetlen általam addig használt étolajat, a Vénuszt. :) Valamikor akkor foglalkoztatott utoljára az ára, amikor még kollégista voltam és nem volt mindegy, hogy 180 vagy 150 forint.

Voltak dolgok, amiknek a létezését, a használatát teljesen természetesnek vettük. Eszünkbe se jutott éjszakára áramtalanítani a gépeket, vagy azon aggódni, hogy nincs nálunk szatyor, majd úgyis veszünk egyet. Nem öltöztem akárhonnan, csak a Zarában és a Promodban vásároltam ruhákat, mondván, hogy az üzleti életben nem lehet akárhogy megjelenni.

A sok munka mellett nem volt energiám és időm főzni, gyakran mentünk középkategóriás éttermekbe, kifőzdékbe, vagy rendeltünk kaját otthonra. Természetes volt számomra, hogy akár mindennap beüljek menüzni a munkahelyem lévő étterembe, vagy kávézni a barátnőkkel. Hetente-kéthetente eljártunk moziba is. (Más szórakozásra nem költöttünk – színház és koncertjegyeket ingyen szoktunk kapni bennfentes ismerősöktől, nyaralni a munka miatt egyszer sem voltunk.) Úgy éreztem, hogy a sok munka mellett ez jár nekem. Mert megérdemlem.

Szegényembernek nem voltak ilyen igényei, ő okosan bánt a pénzzel mindig. Ha volt spórolt pénze, mindig csak könyvre költötte. Kevés ruhája, cipője volt, de mindig rendben tartotta őket. Jobban vigyáz a holmiaira, mint én. (Sokaknak furcsa, de mi akkoriban nem éltünk közös kasszán. Nem volt mögötte önzés vagy bizalmatlanság. Nekünk így volt jó.)

Egyébként eminens dísz-zöldek voltunk már akkor is. Autónk sose volt – nekünk jó a tömegközlekedés is. (Míg én IC-vel jártam Pestre tárgyalni, legalább 2-2 órát bírtam dolgozni a laptopon oda-vissza, ha tudtam tölteni rajta. Az autós kollégáknak végig koncentrálniuk kellett, szívtak a dugók miatt, parkolási díjat fizettek. Nekem vonatjegy, vonaljegy, taxi olcsóbb volt, mint nekik az autópálya matrica, benzin, parkolójegy.)

Amióta együtt lakunk, szelektíven gyűjtjük a szemetet, jó érzés, mert olyankor mindig arra gondolunk, hogy a gyermekeinknek egy picivel kevesebb szarral kell megbirkózniuk majd.

De csak pár hónapja vettem észre, mennyi felesleges és ártalmas dolgot vettem eddig.
 

Húztam az igát éjjel-nappal továbbra is, a munka, a cigi és a kávé volt a drogom már 23 éves koromra. Ekkor furcsa dolgok kezdtek történni a szervezetemben, de semminek nem tulajdonítottam jelentőséget. Aztán amikor a testemen szerteszét fekélyesedő sebek jelentek meg, már nehezebb volt nem tudomást venni a dologról. Jártam szakorvostól szakorvosig, vizsgálatról vizsgálatra, senki nem tudott segíteni.