Hát sokféle hátteret képzeltetek el nekünk a kommentelők. A valóság azonban az, hogy a történetünk nem tipikus, nem lehet mélymagyar általánosításokat levonni belőle, még csak sajnálni sem lehet és kell minket miatta. :)
Sok körülmény összjátéka miatt vagyunk most ott, ahol vagyunk. Nem fogok tudni most mindent leírni. Majd talán később. Előbb a lényeget.
Egyetem (bölcsész, igen) alatt másodévtől dolgozni kezdtem. Saját vállalkozást alapítottam - diákhitelből. Nem hebehurgyán, volt egy jó ötletem, amire üzleti tervet írtam, magam jártam végig minden bürokratikus intézményt. Minden rendben ment, nem lettem belőle milliomos, de szépen kiegészítette az ösztöndíjamat, és tudtam adni anyukámnak, aki akkor egyéb terhelő családi körülmények mellett évek óta munkanélküli volt (segélyt soha nem vett fel, mert sértette volna a büszkeségét).
Az egyetemen megismerkedtem egy aprócska határtudománnyal, amiről kiderült, hogy minden addigi tanulmányom, hobbim, élettapasztalatom szükséges „előkészítése” volt annak, hogy megtaláljam benne a hivatásomat. Ez a szakma lett a szenvedélyem. Nem szeretném pontosan leírni, mi is ez a szakma, mert túlságosan leszűkíteném a kört a személyemet illetően.
Hét éve összeköltöztünk a Szegényemberrel – akkor már négy vagy öt éve, gimi óta jártunk együtt. :)
Hat évvel ezelőtt (még mindig az egyetem alatt) elkezdtem a szakmámban dolgozni – a vállalkozás megtartása mellett. Először egy félig-meddig közintézménynél, ahonnét pályakezdőként álomfizetést vittem haza. Nagyon lelkesen és apait-anyait beleadva dolgoztam az első két évben, gyorsan megbecsülést szereztem a munkatársak és a vezetők között is, és annak ellenére, hogy én voltam a legfiatalabb dolgozó a cégnél, lépdeltem is előre szépen a ranglétrán.
Aztán egyre többször alakultak ki furcsa szituációk, tudomást szereztem bizonyos céges dolgokról, amelyekről hallottam ugyan pletykákat, de azt hittem, hogy csak rosszindulat és politika van a háttérben. Meg kellett kötnöm bizonyos kompromisszumokat a saját lelkiismeretemmel. Azt gondoltam, hogy a felnőtté válás része, hogy megtanuljam, hogy a törvények rugalmasan értelmezhetőek, és hogy a megélhetésem érdekében nekem el kell fogadnom az üzleti élet játékszabályait.
Folyt. köv. még ma.
Régen kizárólag Gyermelyit ettünk. Néha valami extra durumlisztből készült tésztát. Most az ár az első! A Plusban és a Tescoban lehet kapni (bár minden pillanatban rettegek, hogy lekerül a polcokról) 99 Ft-ért száraztésztát. Míg a Tescosat fel nem fedeztük, addig csak a Plusból hordtuk haza hátizsákszám a száraztésztát. Csak annyi a baj vele, hogy nincs olyan főzési módszer, amivel ne ragadna össze. Ezért a legtöbbször csak még egy kis szénhidráttal javítottam fel: krumplistésztát csináltam belőle. A Tescos viszont nem ragad. Legalábbis annyira. A Tesco value tészta élvezeti értéke alig észrevehetően gyengébb, mint a háromszor annyiba kerülő márkás tésztáké.
- teavaj: én régóta nem eszem margarint, csak a meztelen kenyérre pakolom a szendvicsnekvalót. Szegényember viszont még az odaégett pirítóst is mennyei mannaként eszi, ha tehet rá egy kis teavajat. A márka nem számít. Mindig a legolcsóbbat vesszük.
Most a Rossmann sajátmárkás cuccát használjuk. A 4 tekerecses változatban kapható Europrofit ára csak 30 Ft/tekercs. Igaz, talán nem tart ki annyi ideig egy tekercs, mint a Zewás, de még így is bőven spórolunk vele.
Utolsó kommentek