Szegénység blog

Koperta írta rólunk.

Azelőtt rendszerint háromhavonta vágattam egy új frizurát, mindig változó árnyalatokkal a szőkétől a vörösig. Általában 6-8 ezer forintot fizettem érte. Aztán az új anyagi körülmények miatt itthon igyekeztem visszafesteni az eredeti hajszínemet, kín volt kivárni mire lenőtt. Most vállig érő, kleopátra jellegű a frizurám, amit Szegényember szokott körbeigazítani, egészen ügyesen. Merem ajánlani.

Praktikus viselet, mert össze is tudom fogni, be tudom csavarni itthon, és akkor tudok belőle tűzni egy alkalmi kontyot is.
 
Hajcsatot, hajgumit nem vettem már egy ideje, az a pár tucat, amit jobb időkben begyűjtöttem, bőven kiszolgál.

Szegényemberrel már nem olyan egyszerű a helyzet, mert a géppel nyírt tüsitől idegenkedik. Fél évig bírom tartani a fodrász által vágott formát, de utána muszáj, hogy profi vegye a kezei közé. Itt nálunk a legolcsóbb helyen 1200 Ft-ért vágják le neki. Ennyi belefér félévente.

Iszonyatosan fáradt vagyok. És most még csak nem is a munka miatt, mert ma anyuka végig velem volt. Az a helyzet, hogy tegnap éjjel két órát sikerült csak aludnom. Kavarogtak a fejemben a gondolatok, hánykolódtam az ágyban. Délután már alig bírtam koncentrálni. Ezt nem engedhetem meg, ha én leszek egyedül a kicsikkel.

Ma rengeteg új impulzus ért, amit fel kell dolgoznom. Új helyzet, egészen másfajta kihívások várnak rám mostantól. A gyerekek aranyosak, a főnökasszony egészen barátnősdire venné a kapcsolatot, ami kissé zavaró most nekem. Hiszen nem kezdtem ebben a munkában őszintén. Szégyenlem magam érte.

Nincs erőm most többre, bezuhanok az ágyba. Majd talán hétvégén írok bővebben, addig maradnak a konzerv posztok.

Amit még mindenképpen üzenek: köszönöm a drukkolást!

Ma debütálok mint házvezetőnő. Az első két napon velem lesz anyuka is, hogy szokjuk egymást a gyerekekkel.

Egyelőre a következőket tudom:

A kicsilány csak reggel, este szopik. Esetleg, ha nyűgös. Tápszert nem kap! Már jóformán mindent eszik, csak nem olyan fűszerezéssel, mint a nagyok.

A takarítás: minden nap fel kell mosnom, elmosogatnom a mosogatógéppel (amit még nem tudom, hogyan működik), egy héten egyszer portalanítani, porszívózni. A többit alkalom adtán.
Főzés: valami egytálétel mindig legyen otthon, olyasmi, amit a gyerekek is ehetnek.

A középső nehéz időszakban van, most kezdte az ovit. Türelmesnek kell vele lenni.

A nagyfiú iskolai teljesítményéről nagyon szigorúan beszélt az anyuka.

A pénzről: igen, vannak magasabb takarítói és bébiszitteri órabérek itt vidéken is, de azok heti pár órára szólnak. Mivel itt nem kell egyik helyről a másikra utazni, sakkozni, hogy mennyit tudok időben elvállalni, ezért alacsonyabb a bér.

Érdekes, hogy a családom szentül meg van győződve arról, hogy én mindenhez értek, kivéve a főzéshez és a takarításhoz. (Teszem hozzá, hogy otthon csak kuktaként engedtek be a konyhába, pedig Szegényember szerint tízszer olyan jól főzök, mint anyukám.)

Magam is csodálkozom, hogy kitartott a kezdeti elhatározás, és már egy hónapja rendszeren írom a blogot. Nektek köszönhetem, mert ha nem kapok visszajelzést, általában hamar feladom a l'art pour l'art hobbikat.

Az egy hónap alatt pályáztam majdnem harminc állásra, ebből behívtak 6 helyre. És végül elsőre felvettek házvezetőnőnek. Ma kezdek, és a hozzászólásaitok alapján nem lesz egyszerű dolgom.

Konzerv, előre megírt posztokat időzítettem be nektek. Napközben sem a kommentekre, sem a levelekre nem lesz módom válaszolni, de esténként igyekszem pótolni az elmaradást.

Ha van kedvetek vendégposzttal segíteni nekem, akkor írjatok sztorikat, ötleteket a szegénység átvészelésére ide: szegenygazdagok @ gmail.com

Úgy látom, hogy az olcsó internet-kábeltévé-telefon téma sokakat foglalkoztat.

Nos, én nem sokat törődtem régebben azzal, hogy mennyi pénzt költök ezekre. Ha telefonált egy-egy értékesítő, hogy jobb csomagot ajánlana, és lehetet telefonon vagy interneten keresztül módosítani, akkor mérlegeltem és váltottam.

De lényegében nem nagyon törődtem vele, hogy például mibe kerül az, hogy nem számolom a perceket, ha telefonálok.  Úgy gondoltam, hogy a sok munka mellett jár nekem annyi, hogy kedvemre telefonálok. Átlagosan havi 15-18 ezer forintot telefonáltam el, Szegényember nem sokat költött, egy feltöltő kártya elég volt neki egy hónapig.

Miután felmondtam, racionalizálni akartam az ilyen jellegű kiadásokat. Átnéztem a szerződéseket, csomagokat, tarifákat. Eléggé megdöbbentő volt: havi 15 000 Ft-ot tudtam spórolni a végére.

Az internet volt a legérdekesebb, az eredeti szerződés még a mai sebességnél lényegesen kevesebbről szólt, de szépen lassan felfelé módosították. Már olyan gyors, hogy lényegében ki sem tudjuk használni. Felesleges. Kerestem olcsóbbat, de végül maradtam a szolgáltatómnál.

Méregettem azért a csomagunk lefelé módosítása előtt és után is a sebességet. Kiderült, hogy bár az új csomagért feleannyit kell fizetnem, a sávszélesség változatlan maradt.

Ha szeretnéd tudni, milyen árakon szolgáltatnak internetet nálad, akkor érdemes lecsekkolni a Szélessáv keresőn.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság is üzemeltet egy oldalt, a Tantuszt, ahol a megkeresheted, hogy melyik vezetékes és mobilt telefon szolgáltató, melyik kábeltévé társaság a legolcsóbb, melyik felel meg leginkább az igényeidnek!
 

Egy éve vagyok tanárfeleség. Mindenkinek azt mondom, hogy aki végigcsinálta az első évet egy pályakezdő pedagógus mellett, az minden tiszteletet megérdemel. Csak erős kapcsolatok élhetik túl, ha az egyik fél elszánt pedagógus.

Szegényembert mélyvízbe dobták. Sok-sok hátrányos helyzetű gyereket tanít, akiket régen kisegítő iskolába küldtek volna. Most ezek a gyerekek SNI-s néven (speciális nevelési igényű) futnak. Mindenki lemondott róluk, az iskolavezetés, a városvezetés, a szülők, mindenki. Költeni már senki nem akar rájuk.

Hogy diploma nélkül alkalmazzák Szegényembert? Egyáltalán nem ő az egyetlen az ismeretségi körünkben. Az iskolafenntartóknak külön öröm, hogy havi százezret spórol minden egyes pályakezdőn, akinek még nincs meg a nyelvvizsgája. Egy-két évig használják őket, de mielőtt státust kéne adni nekik, már jön a következő pályakezdő, akit olcsóbban lehet alkalmazni.

Szegényembernek lelke van, rutinja nincs. Tehát kiteszi a lelkét a gyerekekért. Mindennap összetörve jön haza, későn, mert tanulószobát vezet. Őszül a haja, keveset alszik. Éjjelente rejtvényeket gyárt, powerpointos prezentációkat, jelmezeket, hogy felkeltse a gyerekek figyelmét. Mindhiába. A múltkor egy tanítványa azt vágta a fejéhez, hogy semmihez sem ért, és még bicepsze sincs. (Pedig van.)

UPDATE:

Mindennél jobban szeretem Őt!

Néha óhatatlanul előfordul, hogy Szegényembert küldöm magam helyett a boltba. Egy-egy ilyen akció eleinte eléggé borította a költségvetésünket, mire rájöttem mi az oka.

Bár mindig ő volt kettőnk közül a gyakorlatiasabb, vásárolni meg kellett tanítanom.

Ő soha nem értette, mit tudok annyit válogatni a polcok között. Egyszerű ez: mindig vegyem a legolcsóbbat. Aztán megmutattam neki, hogy apró betűvel kiírják a boltokban azt is, hogy mennyibe kerül a termék kilója vagy literje. Merthogy könnyen becsapós lehet a csomagolás. Sokszor a drágább az olcsóbb...

Azóta imád "vadászni". Büszkén meséli, ha felismert egy ravaszságot.

UPDATE: Olvasói levél

A párom utál vásárolni. Nála ez úgy  megy, hogy bemegy a boltba, magához int egy eladót / pénztárost, megkérdezi, mi mibe kerül, eldönti, mi éri meg, kér, kap és fizet.

Eleve hajlamos nem tudni az árakat, mint afféle férfi -  így aztán (a nyilvánvaló és durva átveréseket leszámítva, amikor itthon én nézem, hogy kapott-e parízert gépsonka árában, növényi műsajtot ementáli címkével, szotykos darálékot fasírthús helyett, kapott-e vissza kétezres helyett kétszázast.) azt veszi meg, amit a boltban javasolnak neki, mint „gazdaságos". Kell-e mondanom, hogy a boltos nem a mi pénztárcánkat nézi...?

Ja, hogy miért nem megy és nézi meg magának?

Mert vak, mint a denevér... :-D

Az az érzésem, hogy figyelnek.

Amint valamiről megírom, hogy olcsó és megéri megvenni, rögtön eltűnik a boltból, vagy felmegy az ára.

Korábban már beszámoltam róla, hogy mi történt a Plus hálózattal. Tegnap meg a négytekercses Europrofitos wc-papírról derült ki, hogy egy ötvenessel felemelték az árát.

Úgy látszik, hogy az evolúció azt diktálja, hogy a szegényembereknek szemfülesnek, ébernek és kreatívnak kell lenniük, hogy a változó világban mindig megtalálják az ár/érték arányban nekik való árucikkeket. És az utánajárás végülis sportnak sem utolsó!
 

Van egy csomó feleslegessé vált ruhám. Jó állapotban vannak, csak szép lassan kifogytam belőlük az elmúlt évek alatt.

El kellene vinni őket a Vöröskereszthez, vagy a Máltai Szeretetszolgálathoz. De valami miatt kötődöm hozzájuk. Inkább odaadnám valakinek személyesen. Az még jobb lenne, ha el tudnám adni a Vaterán, de vidéken elég kicsit az esélye, hogy pont az én méretemben vásárolna valaki a netről. Pedig jól jönne, ha kapnék néhány forintot értük.

A turkálóknak például nem lehet eladni a használt ruhákat?

Ott van még a piac is. Csak fogalmam sincs, hogyan működik. Úgy tudom, hogy kell valamennyi pénzt fizetni, és akkor bárki kiállhat árulni a megunt dolgait. De kell-e számlát adni? Adót bevallani erről? 

Kéne szervezni egy ruhabörzét!

Újra meg újra felvetődik a kommentekben, hogy szegény-e az, akinek telik internetre. Most nem akarok a hűségidő lejárta előtti lemondással járó költségekre hivatkozni, mert tudatos döntés, hogy ha sok mindenről le is kell mondanunk, az internetről csak a legvégső esetben fogunk.

Nem sorolom az okokat, viszont idézek egy cikket, (eredetije itt) ami bár a mobiltelefonról szól, a mi közegünkben akár az internetről is szólhatna:

"A World Resources Institution tavalyi kutatása rávilágított, hogy a szegény országok lakói bevételeik jelentős részét költik kommunikációs eszközökre. Ha napi néhány dollár pluszbevételre teszek szert, akkor a legvalószínűbb, hogy azt telefonvásárlásra, és nem pedig egészségügyre, iskolára vagy lakáskörülményeik javítására fordítják. Nem azért, mert már őket is megfertőzték a nyugati fogyasztási szokások, hanem mert pontosan tudják, hogy leginkább az információhiány csökkentésével lábolhatnak ki a nyomorból.

A Nyugat jómódú polgárai szinte meg sem tudnának lenni autó, telefon, internet és televízió nélkül, de azt álmukban sem gondolnák, hogy a mobiltelefon a legnagyobb nyomorban élő afrikaiaknak is fontos lehet. Az ugandai anyuka, aki maláriás gyerekét a messzi városban rendelő orvoshoz akarja vinni, pontosan tudja, mennyit ér egy telefon, mert segítségével még indulás előtt kiderítheti, hogy éppen otthon van-e az orvos. Mint ahogy az a kínai rakodómunkás is, aki napokig várakozik a raktárak és építkezések előtt munkára ácsingózva – ha lenne telefonja, akkor fel tudnák hívni, amikor szükség van rá.

De nem csak sorsdöntő helyzetekben fontos a telefon. „Chipchase az évek során számos olyan riksasofőrrel, utcalánnyal, boltossal, napszámossal és farmerral beszélt, akik egyaránt a mobiltelefonnak köszönhették, hogy kicsit több bevételre tehettek szert.” És ezt nem csupán a profitéhes telefongyártók öntömjénező kimutatásai igazolják. Robert Jensen harvardi közgazdász például azt mutatta ki, hogy a mobiltelefonnal rendelkező indiai halászok 8 százalékkal többet keresnek, mert könnyebben tartják a kapcsolatot a vevőikkel. A London Business School egy 2005-ös tanulmánya szerint, ha tíz százalékkal nő a mobiltelefonok száma egy országban, akkor a GDP fél százalékkal emelkedik.
A mobiltelefon nem csak a hagyományos termelési módokat és a kereskedelmet teszi hatékonyabbá, hanem új lehetőségeket is teremt. Bangladesben például virágzik a közösségi mobiltelefonok hálózata. Több mint negyedmillióan élnek abból vidéken, hogy mobiltelefont vesznek, amit aztán némi pénzért cserébe a falu többi lakója is használhat. Ugandában a telefonkártya helyettesíti a bankszámlát: ha valaki pénzt akar küldeni a családjának, akkor vesz egy telefonkártyát, a számát bemondják a helyi közösségi telefon tulajdonosának, és miután a kártya ellenértékét lebeszélték a falu lakói, a címzett megkapja a pénzt."

Vivát! Elsejétől házvezetőnő leszek.

450 Ft-os órabér, napi hat órában. Három gyerekre is kell vigyáznom közben.
Hála a lebutított önéletrajzomnak (csak érettségit és a döglődő vállalkozást vallottam be), felvettek egy családhoz dolgozni. Délelőtt 10-re kell mennem, délelőtt takarítás (180 négyzetméter), főzés, és a 9 hónapos babára vigyázás. Délben el kell menni az óvodába a középső 3 évesért, az ötödikes nagyfiú már egyedül jár haza. Délután vele tanulni is kell, de ez még nem biztos, mert most egyetemista tanítja. Ha esteleg nekem is menne, akkor talán az is az én feladatom lesz majd. Az anyuka irodája a szomszédban van, így ha baj van, nem vagyok egyedül.

A téli rezsit biztosan tudjuk fizetni. Az októberit a bérszakdolgozatból, a többit ebből a munkából. Aztán novembertől már - ha jól számoltam - 42 000 Ft marad ennivalóra és egyéb kiadásokra a rezsin és az albérleti díjon felül. Ez a mostani 18 000 Ft-hoz képest mesés gazdagság lesz. Félre is tudunk tenni.

Ideális ez a hatórás munka, mert mellette tudok még más interjúkra is járni. A baj csak az, hogy itt hosszú távon számítanak rám. Persze feketén.

A fűtési szezon beálltával mindig lebetegszem, most is sikerült. Ilyenkor a levegő sokkal szárazabb, és nem szellőztetünk olyan gyakran a hideg miatt, szerintem ezért lehet.

Szegényember nem volt sosem beteges, de amióta tanít, azóta kétszer is volt elhúzódó, hetekig tartó felsőlégúti gyulladása. Persze lábon kihordta, mert a kollégák szerint nem tanácsos betegszabadságra menni. Ennél fogva van itthon jó sok gyógyszer.

Szóval most mindenféle maradékkal, c-vitaminnal, calcimusc-kal, torokfertőtlenítővel, hagymateával és mézzel próbálom gyógyítani magam. Drága férjem igen szigorúan ápol, most éppen ebédet kreál, és az istennek sem enged ki az ágyból.

Többre most nem is futja az erőmből.

Szép, húsleveses, napsütéses vasárnapot nektek!

Mindenféléket próbálok beleképzelni ebbe a blogba, aztán rá kell jönnöm, hogy elméleteket gyártani baromság.

Például a vizes posztnál feltűnt, hogy sok a kérdőjel és a felkiáltójel a kommentekben, és ez biztosan azt jelenti, hogy extra heves vita alakult ki.

Megszámoltam. (Számítógépes segítséggel, persze.) Aztán kerestem találomra egy másik blogon egy másik posztot, amihez hasonló mennyiségű észrevétel született. És kiderült, hogy nincs is semmiféle különleges abban, ha egy blog hozzászólásaiban elszabadulnak az indulatok.

A szmájlikat érdekesebb volna összeszámolni, csinálni róluk egy összehasonlító táblázatot, de ahány ember, annyiféle szmájli. Ahhoz már kéne írni egy kis programot, hogy automatikusan számolódjanak. Ilyesmihez viszont nem értek.

Poprocks blogján olvastam először az Oxfam nevű szervezet szegénység ellenes kampányáról. Érdemes 7 percet rászánni a kisfilmjükre.

"De jobb ebédet akarunk, hogy jobbak legyünk,
Több pár cipőt az ágyunk mellé, hogy többek legyünk:"

József Attila: (Anyám meghalt)

Ez a vers jutott eszembe, amikor elpakoltam a minap a nyári cipőket.

Ismerek olyanokat, akiknek ma is csak egy pár cipőjük van. Egy kósza lelket, kiugrott papot, akiből alkoholista lett. Pár hajléktalant a környékünkön, akikkel tisztes távolságot tartva köszönőviszonyba kerültem. Egy egyedülálló anyukát, aki takarításból tartja el a három gyerekét.

Elöntötte a vér az arcomat, amikor megszámoltam, hány cipőnk van összesen. Szegényembernek hét pár, nekem kilenc pár.

Cipőből mindig jó minőségűt vettünk, és ez most a szerencsénk, mert nem kell egy ideig újat venni.

Itt az ideje a ruhaügyi beszámolónak. Erre egy a Velveten olvasott cikk meg egy másik Indexes döbbentett rá.

Amikor megírtam a blog elején, hogy szinte kizárólag Zara és Promod ruháim vannak, néhányan majdnem megköveztek virtuálisan.

Én komolyan nem sznobériából vásároltam ott. Egyszerűen mindig ott sikerült nekem tetsző és a méretemnek megfelelő ruhákat kapni. A titok nyitjára egy textiliparban jártas ismerősöm vezetett rá, aki egy félmondatban elejtette, hogy a Zara és a Promod is spanyol márka.

Lehet, hogy spanyolos testalkatom van? A legnagyobb problémám nem is a magasságommal van, hanem azzal, hogy mellben igen erős vagyok, derékban meg elég vékonyka. Kínaiban még nem találtam olyan nagy méretű felsőt, amit be tudtam volna gombolni. A C&A-ban meg a Marks & Spencer-ben még volt olyan, ami mellben jó rám, de azok deréktájon meg csak lobogtak.

Igazából – pont a problémás alkatom meg régen a bőrbetegségem miatt – nem is szerettem, szeretek öltözködni, ruhákat vásárolni. Ez számomra mindig csak szenvedést, kínlódást, rohangálást, szégyent jelentett.

Így alakult, hogy nincs sok ruhám, de azok strapabíró anyagúak, kényelmesek és klasszikus vonalúak. Persze eltartott egy ideig, amíg rájöttem, hogy milyen alap dolgokat kell megvennem, hogy évekig hordható, letisztult, elegáns (egyesek szerint unalmas) ruhatáram legyen. Fekete, fehér, piros, szürke - szoknya, nadrág, mellény, blézer, kosztüm, kabát, kardigán, hasonló színű felsőkkel. Néhány sárgás, barnás, lilás, rózsaszínes felső (blúz, top, póló), de majdnem mindenem egyszínű. Ezeket kedvem szerint tudom feldobni színes kendővel, sállal, bizsuval, sapkával, hajcsattal.

Hát, most ez így leírva igen bénán hangzik. Ahogy olvasom a szöveget, ez alapján olyannak látom magam, mint egy negyvenes éveiben járó debella vénkisasszony. (Elnézést kérek a negyvenes éveikben járó szingliktől a sztereotípiáért, de mégiscsak 30 alatti bölcsész vagyok, aki érettségikor még bakancsban, miniszoknyában, szivárványszínű harisnyával és mély dekoltázzsal nyomult Szegényemberre.)

Tudom, meg kéne tanulnom varrni.

Arról, hogy a konzervbab okoz-e szelet, megoszlanak a vélemények. Mindesetre a hústalan chilis babot pirítóssal mi is szeretjük. (Employee így csinálja.)

A Tescoban a TS fehérbab kilója most 338 Ft akciósan, de olcsóbb, ha már előfőzve, konzerv formájában veszem meg.

Az Intersparban a 425 gr-os Kofa chilis babkonzerv és sima babkonzerv most 65 Ft. A Reálban is akciós ugyanez, de ott 89 Ft darabja. Tehát 153 Ft-ért már vehetsz egy kiló konzervbabot.

Szárazbab: 338 Ft/kg.
Babkonzerv: 153 Ft/kg.

Hogy lehet, hogy feldolgozva olcsóbb az élelmiszer?

UPDATE:

Én vagyok a hülye. Kommentben megírtam, miért is.

Az egyre elkeseredettebb álláskeresés közben pár napja megtaláltam a Profession.hu-n az általam valaha olvasott legrészletesebb, legkorrektebb pályázatot. Végre valaki pontosan leírja, hogy hogyan zajlik majd a kiválasztás. Bemásolom ide az utókornak.

Egy főállású nagyvárosi feleség és édesanya posztját ajánjuk, amelyben minket is megemlít!

Meseanyu, ha másért nem is, hogy elgondolkodtál, milyen jó az életed, már érdemes volt belefognom a blogolásba! :)

Employee kérdezte, milyenek az állásinterjús tapasztalataim.

Egy kivétellel nagyon kellemes élményeim vannak. Bár meg kell jegyeznem, hogy kicsit meglep, hogy nagyon kevés helyen kérdezik meg, hogy kérek-e egy pohár vizet, pláne kevés helyen segítik fel a kabátomat, de gondolom, hogy én vagyok a sznob, hogy ilyesmi egyáltalán eszembe mer jutni.

A szabályt erősítő kivétel egy rendkívül kreatívnak tűnő fejvadász cég embere volt. Az interjú első fél percében géphangon ledarálta a következő mondókát:

- Üdvözlöm, Szegényné, én egy fejvadász vagyok. A célom, hogy megtaláljam a legalkalmasabb vezetőt a megbízóm számára. Összesen 20 perce van rá, hogy meggyőzön engem, hogy Ön a legjobb. Én felteszek Önnek 20 kérdést, kérem, válaszoljon rájuk röviden. Majd ezt követően Önnek is lehetősége lesz feltenni nekem 20 kérdést. Mehet?

Kerestem a kamerákat, hogy ez biztos valami szívatás. Mert ilyen nincs. Sorolta, sorolta, sorolta a sablonkérdéseket (Mi az életcélja? Milyen munkahelyet nem szeretne? Mi az a három dolog, amit az erősségének tart?), és közben folyamatosan átnézett rajtam. Mintha ott se lennék.

Annyira felhúztam magam, hogy a harmadik kérdéstől nagy ívben kerültem a tanácsadók szerint klasszikusan elvárt válaszokat, és elkezdtem provokálni. Ki akartam zökkenteni a masszív unalomból, hogy elérjem, hogy legalább egy kicsit tényleg kíváncsi legyen rám. Sikerült is. Láttam a fején, hogy nem tud mit kezdeni a válaszaimmal, viszont mindenáron be akart sorolni valamelyik skatulyájába. Izzadt, törte a fejét, végül a rövid válaszaim ellenére 35 percesre nyúlt a kínlódás. Szinte már megsajnáltam szegényt.

Na, azóta sem hívott vissza. Ja, hogy magamat szívattam meg...?

Igen, ezzel ütöm el az időt két motivációs levél megírása között...

E-mailen jött:

Megnézheted, hogy az agyad is olyan idős-e, mint a tested, vagy netán....
Az oldal kínai!!
Figyelemesen olvasd el az instrukciókat!

1. Nyomd meg a "start"-ot a megjelenő képen.
2. Várd meg a visszaszámlálás végét: 3, 2, 1.
3. Egy pillanatra megjelenik néhány szám (3-6), próbáld a helyzetüket
és nagyságukat megjegyezni, aztán helyettük üres körök jönnek. Nyomd
meg sorban a köröket a legkisebbtől a legnagyobb szám felé haladva.
Ez ismétlődik majd 10-szer.
4. A végén megjelenik az agyad életkora.

Klikk ide, hogy megtudd, hány éves az agyad?

De hogy mit mér az oldal, azon lehet vitatkozni. Nyilván nem tapasztalatot és bölcsességet. És nem hiszem, hogy kizárólag reakcióidőt.

Duplázni nem érdemes, nekem másodszorra 37 jött ki.

Most olvasom, hogy ha elfogadja a parlament a javaslatot, akkor nem kell hitelt felvennem arra, hogy árírják a vállalkozás TEÁOR kódjait.

Ez illetékkel, ügyvédi költséggel együtt minimum 50 000 Ft lenne.

Év végéig kellett volna kicsengetni, ha nem változtatnak a szabályozáson.

30 000 Ft – ennyit kapok, ha kijavítom egy ismerősöm ismerősének az unokahúgának a barátnőjének a szakdolgozatát.