Gyűlnek a gyanúsan kopó zoknik, amiket még most meg lehetne stoppolni, de még sosem álltam neki. Annyit tudok, hogy villanykörtére kell húzni, és keresztben öltögetni. Próbáltam keresni a neten valami leírást, de nem találtam.
Régebben félévente átnéztem az összes zoknit, és ment a kukába, amit már ciki volt vendégségben hordani. Ez volt a mérce.
Holnap este rászánom magam a zokni stoppolásra.
...akkor annak mi értelme lenne?
Még egyszer, utoljára az értelmiségi létről. Csak egy metafora, semmi több. Ja, és az etológiához sem értek.
Nyáj, birkák. Sokan említettétek őket, hát megragadott bennem.
Szóval tételezzük: a nép/társadalom/emberiség/nemzet a birkanyáj. A birkák legelésznek, isznak, ürítenek, szaporodnak, közben meg civilben dolgoznak is, ki ezt, ki azt.
Az értelmiségi birkák is dolgoznak. Van aki bárányokra vigyáz, van aki az ellésnél segédkezik, de ismerek egy nagy formátumú értelmiségi birkát, aki például segédmunkás-raktárosként dolgozott. Az értelmiségi birkák csak annyiban különböznek, hogy ők figyelik, hallgatják, mit bégetnek a hétköznapjaikon a juhok. Kérdezgetik őket arról, hogy milyen az életük, milyen problémáik vannak, hogyan szeretnének élni. Megnézik, mivel és hogyan töltik el az idejüket. Ezek az értelmiségi birkák azon törik a fejüket, hogyan lehetne jobb a nyájnak meg a birkáknak az élete. Aztán ezek a juhok elkezdenek a többieknél hangosabban bégetni. Azt akarják, hogy a vezérürü is megtudja, és hallja, hogyan élnek a nyáj tagjai, és mit lehetne tenni, hogy jobb legyen a soruk.
Más értelmiségi birkák meg elkódorognak a nyájtól, megnézik, milyen az élet kicsit odébb, merre zöldebb a fű. Aztán visszatérnek, és ők is hangos bégetésbe kezdenek. Egyik értelmiségi birka hangosabb (általában az, amelyik jóban van a kosokkal meg a vezérürüvel), másik halkabb, de rendületlenül bégetnek. Őszintén elmondják azt is, ha történetesen a vezér az illatos rét helyett kopár szikre vezette őket, mert arra vezetett a könnyebb út.
Vannak olyanok, akik nem csak a vezérürünek bégetnek, hanem úgy gondolják, hogy jobb, ha rögtön a többi juhnak mondják el, mit láttak, mit tapasztaltak, és hogyan lehetne könnyebbé tenni az életet.
A nyáj sorsáról a vezérürü meg a kosok tanácsa határoz. Néha az értelmiségi juhok tanácsai alapján. De leggyakrabban, ha elég erős és tekintélyes, akkor a vezérürü dönti el, hogy melyik úton indul tovább a nyáj.
Különben a vállalkozó birkák majdnem ugyanazt csinálják, mint az értelmiségi birkák. Egy különbség van: a vállalkozó birka azt szeretné, ha neki, a cégének, meg esetleg az alkalmazottainak jobb legyen az élete, az értelmiségi birka valami érthetetlen okból kifolyólag az egész nyájra, meg a jövő birkáira gondol.
Kedves Céadaoin kérdezi a blogján, hogy mennyiért tanítson.
Szerintetek?
Tippeket kérek:
Adva van egy ismerős gyereke, ötödikes, fiú. Taníthatnám angolra.
Nem, én nem vagyok tanár. Van viszont egy rigós felsőfokú cém, és egyetem alatt megélhetésből tanítottam már egy testvérpárt, az egyik ott is ötödikes volt, a másik harmadikos.
Na szóval, okosítsatok ki, mennyit lehet elkérni mostanában egy milyen hosszú óráért megyeszékhelyen?
És ismeri valaki az Open Doors könyvet???
A kalkulus.hu-n D. S. Windthorn részletes kritikát közölt blogról. Kedves D. S. Windthorn! Köszönöm, hogy időt szántál rá, hogy ilyen alaposan elemezd a blogot!
A Szegénység blog első blikkre tematikusnak tűnő, valójában én-blog. Van sokféle én-blog, a műfaj alja az a kategória, amelyikben ilyen posztokat olvashatunk:
2008. október 4. 9.00.
Most elmegyek dolgozni.
2008. október 4. 18.00 Megjöttem a melóból, mackónadrágot húzok, és nekiállok a vacsinak mert éhes a család (spenót lesz fasírttal, most csinálom először, jujj, de izgi!), de előtte felugrok az iwiwre 1–2 órára.
A Szegénység blog fölötte van ennek a színvonalnak, de nem sokkal. Bejegyzései többnyire kurták és koncepciótlanul összegányoltak, helyenként arcpirítóan felszínesek. Megközelítései egydimenziósak, erős csőlátásról tanúskodnak, tanulságként általában fáradt közhelyeket kapunk, mindezt lagymatag stílusba göngyölve.
Mindazonáltal nem értetlenkedem, hogy miért nyűvi a klaviatúrát ez a blogger: lelke rajta, ha jó esik neki, meg nem szégyelli (én szégyellem magam helyette), hát írjon, sok hitvány blog van, megfér köztük ez is. Azt viszont nem értem, hogy mit komál ezen az Index, ugyanis egy ideje szinte minden nap kint van a főoldalon. A blog sok kommentelőjével egyetemben én is mindenféle elméleteket gyártok, hogy miért kell ezeknek az írásoknak címoldalra kerülni, ízelítőül íme ezek közül néhány:
- az Index blog-monitorozó rendszere meghibásodott, és rossz algoritmus alapján szelektál;
- szó sincs anomáliáról, hanem éppen ellenkezőleg: szándékosan szúrtak ki egy átlagon aluli színvonalú blogot, és arra számítanak, hogy pont a bárgyúsága miatt fog vitákat, ergo forgalmat generálni;
- közeledvén a karácsony, az Index-stáb jótékonykodni akar, és a bloggert így akarják néhány gugli-dollárhoz juttatni;
- az indexesek játékos kedvükben vannak, és maguk gyártják ezeket a posztokat, aztán egyszer csak vihogva előugranak, mint a kandikamerások a szopatás végén, és azt fogják mondani: nézzétek seggfejek, kamu az egész, erre nyomattátok a kommenteket számolatlanul;
- az indexesek egyáltalán nincsenek játékos kedvükben, hanem még a fentinél is rafináltabb módon eljárva precízen kiszámolták, hogy ezzel a tematikával és színvonallal fel lehet felfuttatni egy újabb házi blogot, és ők gyártják ától cettig.
Ugyanakkor az írások nyomán igen plasztikusan rajzolódik ki előttem valakinek a képe, aki olyan naivan és szerencsétlenül ténfereg a világban, mint Süsü a sárkány, csak annak bája nélkül, mert közben hatalmas marhaságokat durrant el olyan dolgokról, amelyekhez semmi köze nincs (lásd pl. a „Mindennap tanulunk” c. poszt, különösen annak a mosogatógépről írt, se füle-se farka passzusa: www.szegenygazdagok.blog.hu/2008/10/04/mindennap_tanulunk). A blog gazdája mint ilyen, erősen hajaz jó néhány egyetemet végzett, de hiper-élhetetlen és panaszkodásban/frankó-megmondásban világbajnok ismerősömre, úgyhogy mégis csak lehet, hogy hús-vér és az Index-csapattal semmilyen kapcsolatban nem álló személyről van szó.
Függetlenül attól, hogy a felsorolt hipotézisek közül melyik a helytálló, a következőket tartom fontosnak megjegyezni:
A (szegénységünkről) panaszkodni vadidegeneknek, meg sajnáltatni magunkat ciki.
A Szegénység blog egy kiváló példája annak, hogy a médiasiker az átlagember számára az irracionalitás ködében derengő, felfoghatatlan dolog.
Amiatt nyafogni, hogy a bölcsészdiploma semmire nem jó, elég röhejes. Egyrészt egy debil is tudja, hogy ma nagyon nehéz egy ilyen végzettséghez teljesen passzoló melót találni, másrészt rengeteg embert ismerek, akik bölcsészként találtak maguknak rendes munkát. Egyébként meg egyáltalán nem bölcsészdiploma-specifikus, hogy gyakran és sokáig nem találnak a papírjuknak megfelelő melót a fiatalok; említhetném mondjuk a jogászokat, orvosokat, agronómusokat.
Az utóbbi mintegy két évtizedben olyan gazdasági, társadalmi változások mentek végbe, amelyek a bölcsész diplomák értékének devalválódását, a bölcsészképzésben a követelményrendszer felpuhulását hozták magukkal. Ennek következtében végbement egy kontraszelekciós folyamat: rengeteg olyan ember befért a bölcsészkarokra, akik egyáltalán nem valók értelmiségi pályára. Ennek a gyömölcse mára frankón beérett: ezek az emberek itt sírnak-rínak, hogy jaj, nekem milyen papírt adtak. Nem kell sírni-ríni, el kell vállalni akármit, és lesni kell az előrelépési lehetőségeket, közben pedig számot kell vetni a kvalitásainkkal, hogy valójában mire is vagyunk alkamasak.
Ha a blogger tényleg az, akinek mutatja magát, akkor az a véleményem, hogy aki ennyi időt elbasz a neten lógva (október 2-án 5 bejegyzés), az ennyi erővel elmehetne takarítani vagy bébiszittelni, és akkor mindjárt nem kéne a szegénység miatt rinyálni. Ja, bocsesz, elfelejtettem, hogy ő ilyen melót nem végezhet, hiszen ő Értelmiségi.
Kaptam 8000 Ft-ot a Google-től AdWords hirdetésre költhető promóciós kód formájában.
Csak nem bírok a beállításokkal.
Valakinek 6000 Ft-ért? :DD
Lemerültem, mint a batteri. Hogy legkedvesebb barátnőmet idézzem.
Ma (azaz tegnap) szinte egész nap ölben volt a legkisebb, talán a foga fájhatott neki. A középső sem volt éppen kiegyensúlyozott, egyik pillanatban a körömollót, a következőben meg a higanyos lázmérőt kellett kicsavarnom a kezéből, miközben rohangált a frissen felépített legóautópályán.
Azt hiszem a világ egyik legnehezebb feladata gyerekbiztossá tenni egy lakást.
(Hogy valami közérdekűt is írjak: batteri (azaz elem) helyett javaslom az akkumulátort. Igaz, jelentősebb beruházás volt annak idején, amikor fényképezőgépet vettünk, de megérte. A két garnitúra elempótlék túlélte az apparátot.)
Mostanában sokat gondolkodom azon, hogyan viszonyulok a pénzhez.
Úgy érzem, hogy az emberek a pénzzel fejezik ki a tiszteletüket. Pénzt adnak a munkánkért. És mintha mindenkinek annyi tisztelet járna, mint amennyi pénzt ér a munkája. Pontosabban annyit, amennyiért itt és most eladható a munkája. Valahogy ezt látom magam körül, ha nem számítom az idealistákat.
Ez mindig is így lehetett, csak annyi változott, hogy már nem a kovácsnak, a bognárnak, a takácsnak adjuk a pénzt, hanem az internetszolgáltatónak, a kozmetikusnak, meg a banknak. Tisztelettel adózunk az államnak, amiért autópályát épít nekünk. Vagy nem adózunk. Sem a pénzünket, sem a tiszteletünket nem adjuk oda az államnak, mert nem épít elég autópályát.
Mostanában elgondolkodom azon, hogy a munkámért kapott tisztelettel hogyan gazdálkodom, kit tisztelek meg vele.
Nem vagyok közgazdász, elnézést a témaválasztás miatt.
Humaninsect tette fel a kérdést a Turulcsiripen, hogy mi lesz a blog vége:
mi lesz a szegényember felesége blognak a vége, felveszik valami multihoz és azt fényezi majd? T-csoport gerilla kampány?
Neked legyen igazad! :) Mármint a munkát illetően...
Új munkahelyemen általam rég nem használt csodaszerek kerültek a kezembe. Vízkőoldó, antibakteriális zsíroldó, foltmentes ablaktisztító, szőnyegtisztító, megezmegaz. Aztán jómódúéknál is beújítottam.
Történt ugyanis, hogy tegnap a fürdőszoba takarítására került a sor. A zuhanytálca, a mosdókagyló eléggé be volt vízkövesedve, szürkés foltokat hagyott a szappan és a zsír is. Nekiestem a drága csodaszerekkel, már majd megfulladtam a gőzöktől, de hiába súroltam mint az őrült, nem voltam elégedett az eredménnyel.
Elegem lett, és bevetettem az otthoni módszeremet. Ecettel és dörzsis szivaccsal pillanatok alatt eltűnt az odakövesedett kosz. Anyuka elégedetten megjegyezte: profi vagy! A 120 Ft-os csodaszernél nem ismerek jobbat.
Próbáljátok ki! Élmény vele a takarítás!
Egy alább közölt olvasói levél adta az apropót, hogy írjak arról, hogyan spóroltam havonta pár ezer forintot azzal, hogy átnéztem a banki ügyeinket.
Első bankszámlámat az egyetemi ösztöndíj fogadására nyitottam. Nagyon felnőttes dolognak éreztem ezt akkor. Amikor megjelent a diákhitel, a kezdeti szabályozás szerint csak egyetlen bankon keresztül lehetett igényelni, tehát nyitottam náluk is egy számlát. Párom szintén hasonló cipőben járt.
A vállalkozásnak megint csak külön folyószámlát kellett nyitni. Ekkor alaposabban körül kellett néznem, hol milyen feltételek mellett ajánlanak számlavezetést, mert az üzleti csomagokat borsosabban mérték. Végül erre a célra egy takarékszövetkezetet választottam.
Ezzel – mint aki jól végezte dolgát – évekig letudtam minden bankkal kapcsolatos pénzügyi tervezést. Egészen addig, amíg a felmondásom után nem lett egy kis időm arra, hogy alaposan átnézzem a banki költségeinket.
Mivel nem sokkal korábban kifizettük a tartalékokból a diákhitel tartozásunkat, hogy ne terheljen minket az elkövetkező huszonsok évben, megpróbáltuk megszüntetni a diákhiteles folyószámlákat, de nem volt egyszerű. Először a bankkártyákat kellett lemondanunk, a szándékot a bejelentéstől számított egy (vagy kettő?) hónappal később meg kellett erősíteni, és csak ezután szüntették meg a folyószámlát.
A céges bankszámlánál sokat tudtam spórolni azon, hogy igényeltem netbankos hozzáférést, és a számlakivonatokat nem kértem postázni, hanem személyesen járok be érte.
A közüzemi számlákat rendszerint postán fizettük be, de úgy, hogy bankkártyával fizettünk a postán. Valami okból kifolyólag meg voltunk róla győződve, hogy bankkártyával ingyenesen lehet fizetni. Amikor az első alaposan átvizsgált számlakivonatnál láttam, hogy kemény pénzeket vonnak le ilyenkor. Azóta interneten keresztül utaljuk a számlákat.
És íme a kapcsolódó olvasói levél:
Bankos lakossági számlavezetőként dolgozok már vagy két éve, és lenne ezzel kapcsolatosan pár meglátásom.
Első és talán legfontosabb, hogy tulajdonképpen már szinte minden dolgozó ember rá van kényszerítve, hogy folyószámlát vezessen, hiszen a munkáltatók ugye erre utalják a jövedelmet, és sok más esetben, pl. egy hitel felvételnél, a bankok elő is írják, hogy kötelező nyitni egyet. De az már általában szabadon választható, hogy melyik pénzintézetnél tesszük ezt, és hogy a pénzintézet melyik folyószámla-termékét választjuk. Az a tapasztalatom, hogy az élet egyéb területén rendkívül tudatos ügyfelek sincsenek tisztában ennek a fontosságával és általában anélkül, hogy végiggondolnák, ténylegesen mire van szükségük, legáltalánosabb, "standard" számlacsomagokat választanak. Pedig, és ezt nagyon sokan nem is tudják, a havi bankköltségek akár felét, kétharmadát is meg lehet spórolni azáltal, hogy felmérjük, mire van szükségünk, és számlanyitás előtt töltünk egy fél órát kondilista-számolgatással, és a bankfiókban se hagyjuk magunkat "lerázni", kérdezzünk bátran. (Kb. úgy működik ez az egész, mint a mobiltelefon, vagy netes tarifacsomagok, ezek sokféleségét meg ugye nem kell bemutatni senkinek..)
A lakossági bankköltségek szintén jelentős része megspórolható (lenne) az által, hogy kihasználjuk a bankok által nyújtott internet-banki lehetőségeket. Az internetes felületeken végzett tranzakciók, utalások, betétlekötések, stb, bankköltségüket tekintve töredékükbe kerülnek, a fiókos, telefonos ügyfélszolgálatos tranzaktáláshoz képest. Hogy miért? A bank célja az,hogy a kedves ügyfél a bankügyleteit (rutinműveleteket) interneten, emberi beavatkozás nélkül végezze, ennek elősegítéséért a bank mindent megtesz, ösztönöz -az internetes felület ingyenes elérésének lehetőségével, és ugye az alacsonyabb jutaléki tételekkel. Aki ennek ellenére is a személyes rendelkezéshez ragaszkodik, az bizony pluszmunkát ad nekünk, banki dolgozóknak, kicsit sarkítva: az ügyfél helyett kell dolgoznunk, és ezt jelentős pluszköltséggel honoráljuk :))
Harmadrészt, vannak ugye a bankkártyák. Ami jó, mert kényelmes, de bizton állíthatom, nem jó annak, aki spórolni szeretne. Felmérések, statisztikák sora bizonyítja, aki kártyával fizet, vásárol, rendszeresen többet költ, mint aki KP-ban teszi ezt. Hogy miért, azt ne kérdezzétek, valószínűleg a pénz látványa hat valahogy az ember agyára. Ha kérdezik ügyfelek, hogyan tudnák költségvetésüket racionalizálni (igen, tényleg nem egyszer kérdezik (!)...) egyfajta házipraktikaként azt szoktam javasolni, ne vigye magával a bankkártyáját! Tartsa otthon. Tervezze meg, egy hónapban mennyit fog elkölteni mondjuk kajára, vásárlásra, vagyis üzletben. Azt a pénzt vegye fel automatában KPban hó elején (általában minden banknál ingyenes havi 1-2 KP felvétel) és onnantól máris adott a keret, amelyből költhet. Az pedig, hogy nincs nálunk a kártya, máris segít a pillanatnyi csábítás leküzdésében. (Saját tapasztalat, mire hazaérne az ember a kártyáért, jobb belátásra tér az ember).
Hirtelen ennyi jutott eszembe, persze írhatnék még itt hitelekről, hitelkártyákról, megtakarításokról, de talán a most leírtak a leginkább meglepőek.
E-mailben kaptam ma két segítségkérést. Nem tudom, hogy hoax-e vagy sem, aktuális-e vagy sem, azért kiteszem ide, hátha...
UPDATE:
DEGEC-nek köszönet, hogy vette a fáradtságot, és ráguglizott Benke Barbara hirdetésére. Bevallom, az üzletszerű online koldulás magasabb szinteket ért el, és gusztustalanabb módszereket használ, mint azt naivan hittem volna.
Keresnék babaágyat, babakocsit, babaholmikat. Az unoka testvérem kórházba került, munkahelyi baleset miatt! SAJNOS ELHUNYT és a kicsinek semmit nem tudnak megvenni, mivel a felesége (az anyuka)nem dolgozik,s csak azt kap amit a baba után fizetnek! Akinek van belőle felesleges és odaadná azt nagyon megköszönném!!!! A kislány még csak 1 Hónapos! E-mail címem: picurkababa@citromail.hu Köszönettel Benke Barbara!
Aki megtenné hogy kirakja az üzenőfalra, vagy tovább küldi az ismerőseinek azt is megköszönném.
Egy kis segítséget szeretnék kérni!
Van az osztályomban egy kislány, aki egy kis segítségre szorulna.
Dominika 4 osztályos,mozgássérült. A lábai le vannak bénulva, egyébként nagyon okos, aranyos kislány.
Ma voltunk az osztályommal osztálykiránduláson, és sajnos szembesültem azzal, hogy nagyon nehéz számára a közlekedés, mivel hogy nincs tolószéke.
(Tolószék helyett egy babakocsival közlekedik, mivel a szülőknek sajnos nincs pénze tolókocsira.)
Ezért kérnék mindenkit arra, hogy segítsen, ha tud felesleges tolókocsiról, ami megkímélt és használható állapotban, van mi szívesen elfogadnánk.
Ez nagy segítség lenne mindannyiunk számára!!!!
Előre is köszönöm mindenki segítségét, és kérek mindenkit,hogy ezt a levelet küldje tovább.
Köszönettel:Ferencz Csaba, Dominika osztályfőnöke
csaba.ferencz@freemail.hu
Szegény nők! Borotválkozzatok!
A társadalom soha nem bocsátja meg, ha egy nőnek szőrös a lába, hónalja. (Egyesek szerint máshol is szőrtelennek kell lenni, de azt a legtöbb (nem intim) helyzetben simán be lehet kamuzni.)
A szőrmentesítéssel világ életemben gondjaim voltak, sem a gyanta, sem az epilátor nem volt az igazi. A kozmetikus sosem volt olyan alapos, amennyire én szerettem volna, az otthoni gyantázás (akár hideg, akár meleg) nekem legalább kétórás tortúra, az epilátorom elég régi, még 1998-ban kaptam, használtam egy ideig, de folyton benőtt tőle a szörm. (Szörm: családi kifejezésünk a szőrre. Pl: Szörmös vagyok?) Mindkettőnél van egy átmeneti időszak, amíg növeszteni kell.
Arra jöttem rá, hogy nekem a férfi borotva a legjobb. Az, amelyiken van egy kis kékeszöldes mentolos gél is.
Mostanában azonban a legolcsóbb sajátmárkás eldobható férfiborotva is jó (Match-os például), arra kell odafigyelni, hogy minden nap, vagy másnaponta zuhanyzáskor le kell húzni vele a semmit! Így nincs ideje kinőni a szőrnek, és a borotva sem kopik. Kellően gyakorlott kézzel egy maximum két perces művelet, a tusfürdős-vizes felületen könnyen siklik a penge. Egy penge felületenként két-három-több hétig elég, ha szépen kiszárítom minden nap.
Szegényember hetente kétszer borotválkozik. És azt hiszem, hogy botrányosan ritkán cseréli a borotváját, hiába noszogatom, amíg meg nem vágja magát. A családjától viszont névnapjára, húsvétra és karácsonyra mindig kap egy garnitúrát, emlékeim szerint borotvát az elmúlt öt évben még nem vettünk neki, borotvahabot pedig összesen kétszer vagy háromszor. Arcszeszt nem használ, mert csípi.
Neked mennyibe kerül a bársonyosan sima, szőrmentes bőr?
Elgondolkodtató volt olvasni a egyetemen tanultakról szóló bejegyzésem kommentjeit.
Lesből Támadó Ruhaszárítókötél október másodikai hozzászólásai adták az ötletet a poszthoz, és végül nem csalódtam a téma relevanciáját illetően, ehhez az íráshoz szóltak hozzá a legtöbben a blog történetében.
A bloggal kapcsolatban a szegények vagyunk-e? kérdés után a második legvitatottabb ügy, hogy értelmiségiek vagyunk-e? Nem tudom, érdemes lenne-e írnom tővebben a témáról? Mert volna mit. De nem biztos, hogy ide illik mindaz, amit mondani akarok.
Sikerként könyvelem el, hogy a poszt felkerült egy középiskola honlapjának Netablak című rovatába. Örültem annak, hogy napazapa billentyűzetet ragadott, kedvem támadt írni egyszer a közoktatásról is.
Óhatatlanul előfordul, hogy néha, ha rossz passzban vagyok, elgondolkodom azon, hogyan tehetném piacképes áruvá azt, amit a bölcsészkaron megtanultam. Arra jöttem rá, hogy a legjobb a következő területeken tudnék lenni:
A lista tetszés szerint bővíthető.
Azelőtt sosem mentem nyilvános wc-be, helyette beugrottam egy vendéglátó egységbe egy gyors kávéra. 100 Ft-os mocsok helyett 250-ért a kulturált körülményeket és a grátisz expresszót választottam.
Amikor Pesten voltam állásügyben, jártamban-keltemben rám tört a szükség. Már az állásinterjú előtt el kellett volna mennem, de inkább a gyors sminkigazítást és a fésülködést választottam. Az interjú végén viszont annyira felszabadult voltam, hogy el is feledkeztem a problémáról.
A villamosra sietve jutott eszembe, hogy pisi ügyben kihagynám a MÁV szerelvényeken nyújtott szolgáltatást, úgyhogy bliccelési lehetőség gyanánt bekanyarodtam az ELTE TTK elegáns, Dunára néző épületébe. Kicsit ugyan túlkorosnak éreztem magam, de senki nem kérdezte, mit keresek ott.
El kell mondanom, példásak az ottani viszonyok! Szappan, melegvíz és kéztörlő is volt!
Éjjel a saját hangomra riadtam fel.
Valami rosszat álmodhattam, mert még öntudatlan állapotban mozdultam átölelni Szegényembert, miközben azt mondtam: Anya! Néhány tizedmásodpercig nem tudtam, kibe kapaszkodom, édesanyámba vagy édesuramba. Aztán megnyugodtam, mikor ráismertem, ahogy fölém hajolt és magához szorított.
Mi lehetett az az álom?
Jelentem, cseppet sem volt könnyű, de túléltük az első pár napot. Én is és a gyerekek is. Ez megnyugtató.
Befejeztem a szakdolgozatot is, megkaptam érte a pénzt. Így erre a hónapra nem lesz gond a számlák kifizetésével, jövő hónaptól meg lesz fizetésem, ha ki nem rúgnak.
Most, ha még nem is látjuk a fényt az alagút végén, de legalább a biztonsági fények már kigyulladtak.
Tegnap elolvastam az értelmiségi-poszt bejegyzéseit, megdöbbentő, mennyi hozzászólás érkezett. Volna mit mondanom, csak most az itthoni teendőket is el kell látnom.
Minden munkával töltött napon tanultam valami újat.
IT-kütyük terén majdnem mindennel elboldogulok, de a mosogatógép eddig valahogy kimaradt az életemből. Anyuka az első munkanaponon megtanította hogyan kell használni. Én meg megmutattam neki, hogyan kell a router meg a modem újraindításával "visszahozni" a netet. Eddig rendszeresen szakembert hívott a "vacakoló gépéhez" jópénzért.
Hát, én nem értem, hogy lehet ezt a mosogatás dolgot rábízni egy gépre. Én továbbra is szeretem érezni a kezemmel, hogy lejött minden apró maradék a tányérról. Aztán mondhatjátok, hogy a gép higiénikusabb.
Tegnap munkából hazajövet beugrottam egy eddig fel nem fedezett boltba a város túlsó végén. Gyakorlott szemmel végigpásztáztam a polcokat, mindent alaposan lecsekkoltam. Na jó, kissé lassabban, mint általában.
Végül nem vettem semmit. Kifelé jövet a biztonsági őr félrehívott, mondván átnéznék a holmijaimat. Kipakoltam a válltáskámból a munkaruhámat, a tornacsukát, a jegyzetfüzetet, esernyőt, nálam maradt textilpelust, kulcscsomókat, folytattam volna a naivan magammal cipelt Mrs. Dalloway-el (csakhogy el ne feledjétek, mennyire sznob vagyok), de az őr, lesütötte a szemét, és elnézést kért.
Mostanában egyre többször fordul elő velem, hogy fülig vörösödöm.
Szomorú, hogy amióta nem ülök 8-tól 5-ig egy irodában, azóta a városnak egy másik arcát is megismertem.
Munkaidőben egészen másféle emberek járnak itt nálunk az utcákon. Sokkal félelmetesebbnek tűnik a szegénység, a munkanélküliség, a nyomor. Vannak városrészek, ahová nem is megyek szívesen ilyenkor.
Amikor interjúk miatt Budapesten jártam pár hete, akkor úgy tűnt, mintha ott most kevesebb lenne a koldus. Vagy csak rutinosabbak, és látják, hogy tőlem nem érdemes kérni?
Nálunk a koldusok mostanában céltudatosabbak és optimistábbak lettek. Az az új szokás, hogy nem pár forintot kérnek, hanem rögtön azt mondják, hogy adjak egy ötvenest. Nemet mondok persze, de erre már az egész utca attól hangos, hogy hogyan dögöljek meg, és a rák egye ki az irigy belemet. Ha buszmegálló környékén járok, ekkor ez 10 alkalomból 4-szer biztosan megesik velem.
Szinte mindegy, hogy a kéregető kisgyerek, öregasszony vagy fiatalember.
Offtopik poszt arról, hogyan lettem értelmiségi / hogyan nem lettem értelmiségi / hogyan lettem nemértelmiségi. (Ízlés szerint választandó.)
Érettségikor úgy éreztem, hogy összeállt a fejem a világ képe. Lett világképem, vagy mi.
Egy eminens, de átlagos gimnazista szintjén tudtam minden tantárgy anyagát. A tételek kidolgozása és megtanulása után úgy éreztem, okosabb vagyok, mint... mondjuk egy ötödikes. Jól összeállt minden. És ez olyan jó érzéssel töltött el.
Az egyetemen csillogó szemmel hallgattam végig az első szemesztert, büszke voltam, hogy ott lehetek. Az első évfolyamdolgozatba minden tudásomat beleadtam. Úgy éreztem, ez volt addigi életem legnagyobb teljesítménye. Az előadó meg leordította az egész évfolyamot, miután elolvasta az irományainkat. - Maguk idióta óvodások, semmit nem fogtak fel az anyagból. Mindenkit ki kellene rúgni innét.
Akkor a tanár egy sokkoló erejú húsz percben elmondta mindazt, amit aztán az összes többi tanévben gyakoroltunk.
Azt mondta el kerek, világos, érthető mondatokban, hogy mindaz, amit az általános iskolában és középiskolában tanultunk hülyeség. Megtanították nekünk, hogyan kell végletekig leegyszerűsített, előre megírt felvilágosodás kori és marxista sémák szerint gondolkodni. Pedig nem kell. Sőt hülyeség. Gyávaság. Ostobaság. Gyengeség. Ámde biztonságos.
És valóban, az egyetem alatt szép lassan kiderült, hogy semmi sem úgy van, ahogyan azt az egyébként igen progresszív középiskolámban tanították.
Például kiderült, hogy nincs ilyen, hogy feudalizmus. Mondjuk, hogy van, de akkor sem olyan, ahogyan megtanultuk anno. Hűbéri lánc? Baromság. Volt valami ilyesmi, de minden területen másféle volt, olyan változatot, amint a tankönyvek írnak, soha sehol egyetlen kutatás sem fedezett fel.
Szégyenszemre épp az én dolgozatomból emelt ki egy szófordulatot a professzor, hogy azzal példálózzon: fontos, hogy küzdjünk a társadalmi előítéletek ellen. A professzor megrökönyödött. Mi a baj az előítéletekkel? Előítéletek nélkül borzalmas lenne az életünk. Ha nem ítélnénk a látszatból, minden vicsorgó, nyáladzó ebet meg akarnánk simogatni. Az előítéletek segítenek abban, hogy tájékozódjunk a mindennapjainkban, és könnyebben hozzunk meg döntéseket. Koszos ruhájú asszonyt nem szeretjük, nem lesz belőle gondos feleség és háziasszony. Mi a baj az előítéletekkel?
Kiderült, hogy nincs olyan, hogy alany, állítmány. Hanem topik van, kvantor van, meg fókusz van. Mostanában. De szinte biztos, hogy kétszáz év múlva majd más lesz.
Kiderült, hogy semmi baj azzal, hogy cuki, édi, szupcsi. Ettől még nem romlik le édes anyanyelvünk. Akit mégis zavar, az hívja a rovart rovátkolt baromnak.
Kiderült, hogy nincs két egyforma történelem. Olvass bele egy román vagy egy szlovák történelem tankönyvbe, mit írnak a mi Mátyás királyunkról! Ki dönti el, hogy melyik a hiteles? Akkor is azt gondolnánk a középkori emberről, hogy buzgón vallásos volt, ha történetesen nem szerzetesek, hanem mondjuk kurtizánok írták volna a krónikákat?
Kiderült, hogy minden, amit addig gondoltam a világról, az teljes tévedés. Összetörtem. Eltartott egy fél évig, amíg feldolgoztam a traumát. Azóta sokat kérdezek, és csak nagyon ritkán állítok.
Értelmiségi-e vagyok?
A Kalkulus nevű oldalon Tóta W. blogját 5.5 pontosra értékelték, a mienket meg 5 pontosra. Elégedett vagyok. :)
Gondoltam, hogy ne kelljen ennyit kommentelnetek, készítek egy szavazást, hogy csak egy gombnyomással véleményt mondhassatok.
A hallgato.com debreceni egyetemi portál Ehető ételek parizerből című posztunkról gondolta úgy, hogy érdekes lehet a felnőtt életüket megkezdő fiatalok számára. Negyedik hely a TOP5-ös listán! Megtisztelő! :)
Úgy látom, hogy alkalmanként előfordulunk a Reakció és a Hírsarok blogajánlójában is. Köszönet!
Ez a cikket meg a zŰr a Zűrben blogban írta rólunk egy 22 éves székesfehérvári srác.
Köszi zűrhajós! :)
Maga Doransky is eltette sokat vitatott posztunkat.
Ha valaki kimaradt volna, elnézést!
Harisnya és vágyölő (értsd: nylon térdfix) fronton komoly anyagi problémákat lehet begyűjteni.
Tartom magam ahhoz a régi mondáshoz, hogy úrinő nem megy dolgozni, üzleti tárgyalásra vagy állásinterjúra harisnya nélkül. Sőt, a kivágott orrú cipőket is kerültem. Lehet, hogy régimódi vagyok, de ez van. Így viszont sok harisnyanadrágot (szoknyához) és vágyölőt (nadrághoz) fogyasztottam.
Azt tapasztaltam, hogy lényegében mindegy, hogy a legolcsóbb sajátmárkás harisnyanadrágot veszem-e 100 Ft-ért vagy valami komolyabbat 1200 Ft-ért. Maximum háromszor tudom hordani bármelyiket. A vágyölő kicsit gazdaságosabb, mert ha ez egyik kilyukad, összepárosítom egy régebbivel. Külcsínre talán valamivel szebb a drágább, de nem hiszem, hogy ha valaki a lábamat nézi, akkor éppen a harisnyám minőségével van elfoglalva.
Olvastam valahol, hogy úgy lehet megnövelni a nylon rémségek élettartalmát, hogy csak hideg ecetes vízben szabad kimosni, és a ruhásszekrény helyett hűtőszekrényben kell tárolni őket. Nos, ezt eddig még nem próbáltam, de ha előléptet az élet a házvezetőnői státusból, isten bizony kipróbálom!
A vágyölőről még annyit, hogy valaki feltalálhatná már az esztétikus és szexi fazonút, csak némi fantázia kell hozzá. A necc vágyölő nem ér!
Utolsó kommentek