Szegénység blog

Szegényember üzeni, hogy érdemes megnézni vagy felvenni ma este a Hotel Ruanda című filmet (M1, 23:55)!

Ez most egy kuszára és szentimentálisra sikeredett poszt arról, hogy milyen gondolatok kavarognak a fejemben. Aki nem viseli el az érzelmeket, az ne olvassa tovább!

Már régóta meg akartam írni nektek, hogy mennyire örülök, hogy itt vagytok! Annyira sok erőt ad, hogy van néhány visszatérő olvasó, aki megtisztel azzal, hogy megírja, hogyan él, mit gondol.

Furcsa, hogy bármit is tettem és teszek egész életemben, ez a blog az, amivel talán a legtöbb emberhez eljutottam. Mégsem írhatom bele az önéletrajzomba, mert a blog egy ilyen műfaj.

És az is furcsa, hogy tudom, hogy Szegényember felesége nem fog örökké élni, mert egyszer – bízom benne, hogy hamarosan – már kinövöm ezt a virtuális karaktert. Mit tudnék még ide írni, ha nem lesznek majd anyagi gondjaink?

Sokszor szembesültem azzal, hogy könnyen kitörlöm a fejemből a rossz emlékeket. És félek most attól is, hogy mire fogok majd emlékezni Szegényember feleségéből. Mit tudok megőrizni abból, amit most tanulok (tőletek is)? Félek, hogy ha majd megtehetem, ugyanúgy éttermekben kávézgatok majd naponta, ásványvizet iszom, és taxival járok mindenhová. Talán csak jobban élvezem majd, és jobban megbecsülöm, hogy megtehetem.

Ha nagyon nem utáltatták meg vele a könyveket az egyetemen, akkor a bölcsésznek napi betevője az olvasás. Mi sem sajnáltuk a pénzt a jegyzetbónok illegális felvásárlására, sem az online webáruházaktól, meg az antikváriumoktól.

De érdekes, hogy szinte csak kézikönyveket és szakkönyveket vettünk. Szépirodalmat általában már akkor is könyvtárból vagy kölcsönből olvastunk, amikor megtehettük volna, hogy megvesszük magunknak. Én ami elérhető volt, azt leginkább online olvastam. Valahogy úgy vagyok vele, hogy szépirodalomból csak olyasmit veszek meg, ami már elolvastam és tetszett, pontosabban nemcsak tetszett, de meghatározó élmény volt a számomra. Nem szeretek a polcomon tudni egy olyan könyvet, ami nem fontos nekem.

(Valószínűleg azért, mert mi magunk is vagyunk annyira sznobok, hogy a könyveket státusszimbólumként kezeljük. Bárhová megyünk, rögtön a könyvespolcot csekkoljuk, hogy behatároljuk a vendéglátónk szellemi-világnézeti satöbbi hovatartozását.)

Mostanában maradtak az online és az offline könyvtárak. Pedig amikor megláttam a minden bölcsész által hivatalból gyűlölt Alexandra hálózat 50%-os akciós füzetét, akkor nagyon-nagyon-nagyon sajnáltam, hogy nincs hirtelenjében száz felesleges ezresem.

Végül, ha másképp nem megy, még a könyveinket eladhatjuk.

A hagyma az egyik legolcsóbb alapélelmiszer. És eddig még nem hallottam róla, hogy bármely kutatás is egészségtelennek nyilvánította volna. Vettem is most a Tesco akcióján egy kétkilós zacskóval 129 Ft-ért.

Kétségtelen, hogy kellemetlen szaga van, de úgy vettem észre, hogy a hagymalevestől nem fájdul meg a gyomrom, és a bőrömön sem érzem napokig a hagyma kipárolgását.

Fél kiló hagymát vékony karikákra szelek (reszelővel gyorsabb, könnymentesebb), és pici olajon, pici sóval megpárolom. Vízzel – esetleg aki használ ilyesmit, leveskockából készült alaplével – felöntöm. Borsozom, szerecsendiót reszelek bele, és lassú tűzön készre főzöm.

A reszelt sajt, tejföl mostanában felejtős, de pirított kenyérkockákkal ki szoktam bélelni.
 
Bár újabban egyre kevesebb héjat hagynak a hagymán, főzéskor sosem dobom ki a hagyma száraz, vörös leveleit, hanem papírzacskóban gyűjtöm. Tavasszal húsvéti tojásfestéshez jön jól, télen viszont a leghatásosabb szer torokgyulladásra.

Jó erős teát főzök a megmosott levelekből. Pontosabban nemcsak leforrázom a hagymahéjat, hanem jó negyed órát forralom a vízzel. Kevés kristálycukrot pirítok, és óvatosan felöntöm a karamellt a leszűrt hagymateával. Az íze sem nem finom, se nem szörnyű, de nagyon hatásos megfázásra és torokfájásra!

A hagymát egészben sütve, főzve vagy karikákra szelve, lisztben megforgatva és kisütve is szeretjük.

Megkeresett minket az RTL Klub Házon kívül című műsorának főszerkesztője, hogy adjuk fel az inkognitónkat, és szerepeljünk a műsorban. Ez volt eddig a legmegtisztelőbb felkérés, és talán most először igazán sajnáltuk, hogy nemet kell mondanunk.

Megígértük viszont, hogy maguk helyett próbálunk keresni mást.

Ha van közöttetek olyan, aki hozzánk hasonló élethelyzetben van, és mer/képes beszélni életéről a nyilvánosság előtt az küldhetne egy e-mailt a szegenygazdagok @ gmail.com címre.

Hátha...

Csak egy apró érdekesség konkrét nevek nélkül, nehogy megint sértődés essék.

A csapvíz/ásványvíz poszt révén a blog mai látogatottsági statisztikáit a következő típusú (állami és társadalmi) szervezetek és cégek vezetik:

- gyógyszergyártók és egészségügyi szervezetek,
- ásványvíz és üdítőitalgyártók,
- környezetvédelmi szervezetek,
- ivóvizes ágazati szervek.

(Gondolom, ez természetes, csak én tudok örömködni ilyesmin. :))

Nekem azt tanították, hogy vendégségbe nem megyünk üres kézzel. És ha hozzánk érkezik a vendég, akkor illik megetetni, megitatni.

Mostanában ez nem olyan egyszerű.

Bezárkózni, elmagányosodni nem akarunk, ezért kell tartunk a kapcsolatokat.

Ami mindig sikert arat, az a palacsinta. Akár amerikai, akár francia akár magyar módra készítem. Olcsó és laktató.

Legtöbbször otthoni dió és a lekvár kerül bele, esetleg frissen botmixelt idénygyümölcs.

A hagyományossá vált palacsinta-partikat ősszel az alma- és töksütés fogja kiegészíteni. Porcelán almasütőben készítem a mézes, fahéjas sült almát. A tököt a kis orosz ketyerémmel sütöm. Forró teával nem kell ennél jobb!

Ha meg inkább sós, akkor tócsi/sztrapacska/lapcsinka. Csináltam kiflikarikákra kent tojáskrémet, paradicsommal, paprikával díszítve, négy főnek elég volt 4 kifli nassolni.

S ha már kifli, van még otthoni mákom is – mákosguba lesz a következő vendégváró!

Nem kerül sokba a szilvásgombóc, a krumplis nudli, a barátfüle sem, főleg azért, mert a száraz péksüteményeket mindig eltesszük, – bár mostanában egyre ritkább, hogy bárminek van ideje ránkszáradnia – ebből törjük a zsemlemorzsát. (A boltban 170 Ft-ért lehet kapni egy fél kilónyit!)

Nyáron az innivalóval voltam bajban, egészen addig, amíg ki nem találtam, hogy a barátnőmtől kapott gyógynövények virágait jégkockákba fagyasztom, és hideg citromos vízbe teszem dekorációnak. Elképesztően mutatós egy szép, ehető lila virág (azt hiszem, hogy borágó a neve) jégbe fagyva egy negyed citromkarikával, nagy, párás vizespohárban.

Jönnél hozzánk vendégségbe?

Nekiálltam kiszámolni, hogy éves szinten mennyi pénzt spórolunk, amióta nem veszek ásványvizet. Kb. 60 000 Ft-ra jött ki, ami lényegében havi 5000 Ft-ot jelent. És akkor még nem számoltam a gyümölcsleveket és a szénsavas üdítőket.

A csapvíz ásványi anyag tartalmát is megnéztem, és bevallom, nem sokkal marad el azoktól a középkategóriás ásványvizekétől, amiket inni szoktunk régebben.

A csapvíz "ízét" meg lehet szokni. Másrészt meg nem kell hazacipelni a boltból kartonszámra a vizet.

Ti mennyit költetek ásványvízre?

Kedves Olvasók!

A Blog.hu-tól engedélyt kaptam Google AdSense elhelyezésére a blogon. Ettől függetlenül akadnak a reklámozással kapcsolatban erkölcsi aggályaim.

Kérlek titeket, hogy szerda éjfélig - ha kommentben nem is mindenki - de legalább egy kattintással mondjátok el a véleményeteket.

Legyek-e mostantól szendvicsembernek öltözött homeless hostess? 

UPDATE:
Köszönöm a sok-sok klikkelést. Mivel a szavazók többségét nem zavarja a reklám, ezért be is élesítettem az AdSense-t az oldalon. Egy próbát megér.

Volt néhány jogos észrevételetek a bloggal kapcsolatban, amelyre én sem tudtam a választ. Úgyhogy írtam a Blog.hu gépházának, hogy megtudjam, mi a helyzet. Kicsit késve, de megérkezett a válasz. Az idézetek kiemelve.

Többször említettétek, hogy Etargetes hirdetésekben szerepel a blogom. Arra gondoltam, hogy biztosan a Blog.hu-nak vagy egy alapcsomagja, és ebbe kerülhettem bele. Kiderült, hogy nem így van:

nem tudok arrol, h ki hirdeti a blogodat etargetben, mi biztosan nem.

Ez most már egyre érdekesebb, úgyhogy írok az Etargetnek is, mert a végére akarok járni a dolognak.

A Raiffeisen-hirdetésben viszont nincs turpisság:

a blog.hu elhelyezhet hirdetest a blogodon (ld. felhasznalasi feltetelek). a raiffeisenes hirdetes minden olyan blogon megjelenik, ahol captcha kell a belepeshez.

Arra a kérdésre, hogy mi alapján lehet Index-címlapra kerülni, a következő választ kaptam:

szerkesztok szubjektiv dontese alapjan.

Többen javasolták, hogy tegyek fel Google-féle hirdetést a blogra. Ezért megkérdeztem a fejlesztőket, hogy szabad-e?

szabad, addig, amig nem valtozik a reklampolicynk, ha fog, akkor ertesitunk.

Azért ez utóbbit még átgondolom.

Érdekes, hogy amikor bedőlnek a bankok, inog a talaj a közgazdászok lába alatt, akkor hirtelen mindenhol bölcsészeket keresnek. Ezt azon vettem észre, hogy egyrészt hirtelen megnőtt az érdeklődés a vállalkozásom iránt, másrészt a barátaink is hasonló változásokról számolnak be.

Azon gondolkodtunk Szegényemberrel, hogy mi lenne, ha Budapesten kapnék állást, és beköltöznénk a fővárosba? Az első hónap kemény lenne. Albérleteknél kéthavi kauciót kell letenni, tehát egy ideig biztosan valami hostelben vagy kollégiumban húznánk meg magunkat. Ott viszont a főzéssel lennénk bajban.

A második legnehezebb ügy az első hónapban, hogy a nagyfaluban nehezen kivitelezhető a közlekedés, ha nincs pénz bérletre, ha nincs autó, és messze kell utazni a munkába.

Vannak kamaszkori bringáink otthon, az állapotuk sem rossz. De minden tiszteletem azé, aki bemerészkedik a füstölő, idegeskedő autósok közé a fővárosban biciklivel.

Azért, ha tehetném, a Critical Massra elmennék ma. Hogy többen legyenek a srácok! 

Kultúrvasárnap után ma megdöbbentő vallomás következik.  Konferenciahiéna lettem. Mindig szerettem a konferenciákat meg a kiállításokat. Isten nagy állatkertjének mindenféle lakója megfordul itt. Egyszerűen lenyűgöz, hogy milyen sokfélék az emberek, milyen sokféleképp viselkednek. Egy konferencián 100-200 vadidegent figyelhetsz meg egy-két-három napon keresztül.

Persze a prezentációk és a bemutatók általában csapnivalóak. Semmi újat nem mondanak, és még csak nem is szórakoztatóak az előadók. Üdítő, ha van egy-két kivétel konferenciánként.

Na, idén nyáron elmentem az összes ingyenesen látogatható, szakterületembe vágó észosztásra a városban. Egyrészt tanulmányozni az embereket és építeni a kapcsolatokat, másrészt tanulni, harmadrészt enni, negyedrészt felvenni a legtöbbször értékes kiadványokból, jegyzettömbökből, stb-ből álló konferenciacsomagot.

Ez az evés téma számomra új.

Azelőtt egyszerűen undorítónak találtam a svédasztalokat lerohanó konferenciázókat, akik púposra pakolták a tányérjaikat, aztán meg fuldokoltak a rosszulléttől. Ezért én soha nem ettem semmit ilyen helyeken, odaültem a bárpulthoz, jó messze a hivatalos kávészünetelőktől és vettem magamnak egy kávét és egy ásványvizet.
Mostanában viszont én is beállok a sorba. És miközben nyelem a hortobágyi palacsintát, Szegényemberre gondolok.

Az azért megnyugtat, hogy vannak nálam szegényebb konferenciahiénák is. Azokra gondolok, akik a gyümölcstálakról nem a tányérjukba, hanem egyenesen a retiküljükbe pakolják a banánt és a narancsot. Meg azokra, akik csomagolnak a pogácsából egy keveset az útra.

Most mondja a tévé, hogy a Profi boltokban a 2 kg-os liszt 175 Ft.

Az jó!

De hogy ki hiszi el, hogy Klárika és Gyuri bácsi is itt vásárol, azt nem tudom...

Szerintem a kisnyugdíjas célcsoport sem hiszi, hogy Kordáék olyan szarul élnek, mint ők.

Karinthy Frigyes: Előszó

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.

Annyi szó esett már itt az egészséges táplálkozásról, gyorskajákról meg házikosztról, hogy meg kell osztanom veletek, hogy milyen műsort néztünk tegnap Szegényemberrel az ebéd utáni kávénkat szopogatva.

A River Cottage kúra (River Cottage Treatment) az angol Channel 4 sorozata. Nálunk most a Spektrum adja.

A műsor célja, hogy egy hét alatt átnevelje a házikosztra (lehetőleg a bioételekre) a hat kiszemelt műkajazabálót vagy gyorsétteremfüggőt.

River Cottage nem más, mint egy szinte önellátásra berendezkedett farm, ahol Hugh Fearnley–Whittingstall tv-séf vezeti a felelősségre alapozott gazdaságát.

A tegnapi részben elvitték a szereplőket egy vágóhídra. Még a férfi szereplők is bőgtek!

Vicces volt, szerintem.

Vetítik:

szeptember 21. vasárnap, 13:35 
szeptember 27. szombat, 13:35

Lilienfeld írt egy kommentjében Peter Menzel projektjéről. A fotóművész 24 ország 30 családjánál járt. Arra kérte a vendéglátóit, hogy hadd készítsen róluk és egy hétre való étel-ital készletükkel egy fényképet.

A képek sokat elmondanak a különböző kultúrákról. Meg a bolygónkról.

Barátnőmmel nosztalgiáztunk, hogy mennyi minden szart megettünk kollégistaként. A komolyan veszélyes, különböző márkaneveken árult kínai tésztaleves volt a csúcs. 39-49 Ft-ért lehetett kapni, és elképesztően sokat ettük.

Nem tudom, miket tesznek bele, de teljesen rá lehet kattanni!

Elfoglalt egyedülállóknak (sem) ajánlom, mert gyorsan elkészíthető, főzni sem kell, laktató melegétel.

Össze kell törni a tésztát (mi legalábbis úgy szoktuk), rászórni a külön csomagolt fűszerkeveréket és olajat, az egészet le kell forrázni és rátenni egy fedőt. 3 perc múlva eheted is.

Bármit is írnak a csomagolásra, teljesen egyforma íze van mindegyiknek: kegyetlenül csípős! (Ha sok vízzel készíted, akkor azért ehető.)

Műanyag edényben nem célszerű készíteni, mert zsíros, fűszeres bevonat marad utána és nehéz elmosogatni.

Úgy vettem észre, hogy a 175-200 Ft/kg-os kristálycukrot jól ki lehet váltani édesítőszerrel. Huxol nevű 650 db-os ciklamát és szacharin alapú édesítő tablettát vettem, ami a doboz szerint 2,86 kg cukor édesítőerejének felel meg. Kevesebb, mint 300 Ft volt, hónapokig kitart. (A Spar-os most akciós, 249 Ft egy doboz!)

Kávéba, teába régen is édesítőt használtam. Újabban azonban főzéshez is ezt választom. Tejbedarába, tejberizshez, palacsintatésztába, pudingba, bármibe. A lényeg, hogy forró vízben feloldom előtte a tablettákat.

Gazdaságos és diétás megoldás egyszerre.

És a legszebb, hogy édesítőszerrel le sem égnek olyan könnyen ezek az ételek, mint cukorral!

Bárki bármit mond, nincs mellékíze az így készült ételnek. Arra azért figyelek, hogy naponta ne együnk meg fejenként 15-20 db-nál többet belőle.

Ezúttal nálunk ennivaló térén nincsenek gondok a vidéki ellátmány révén, de megszokásból végig böngésztem az akciós újságokat. Amire befizetnék:

Interspar, szeptember 18.- október 1.:

Libaszárnytő, 329 Ft/kg
Cukkini: 99 Ft/kg


Tesco, szeptember 19.-25.:

Kelkáposzta, 49 Ft/kg
Kenyér, 99 Ft/kg
Tojás, 195 Ft/10 db
Lecsókolbász, 249 Ft/kg
Parasztkolbász, 599 Ft/kg
TS étolaj, 3 l, 1199 Ft (400 Ft/l)
Value vöröshagyma, 2 kg, 129 Ft (65 Ft/kg)
 

A Személyes pénzügyek blogon írták:

Népszerű a szegénység?

Amikor Pesten voltam, csorgattam a nyálam többek között a Bodies kiállításra, de a jegyárak borsosak. Most olvastam, hogy ingyen is be lehet jutni, ha valaki egészséges, és nem riad vissza a tűtől.

Szeptember 20-án vagy 21-én kell elmenni a VAM Design Centerbe, 10 és 18 óra között vért kell adni. Minden véradó ingyenes belépőt kap ajándékba!

Én sajnos nem tudok menni, de hátha valakinek jól jön az információ!

Mostanában elég sok emberrel beszélgettem offline is a szegénységről. Nem én hoztam fel a témát, de talán érezni lehet rajtam, hogy szociálisan érzékenyebbé váltam a téma tekintetében.

Sokan említették, hogy kell valami, amitől embernek érzed magadat. Ez persze mindenkinél más. Van aki a cigije és a kávéja nélkül nem érzi magát embernek, hát eszi a zsírosdeszkát, de naponta elfüstöl egy ötszázast.

Vagy ott van Mélyrepülő szőnyegbomba, aki egy héten egyszer elmegy kicsit lazulni egy kocsmába. (Node ha ennyi se, akkor minek az egész? – kérdezi ő.)

A barátnőm azt mondja, hogy nem érzi, hogy volt értelme hajtania, mert rögtön minden fizetését elkölti a csekkbefizetéskor. Kivéve, ha el nem megy egy 100 forintosba vagy egy kínaiba, hogy vegyen valami apróságot a konyhájába. Valami kis semmit, amitől komfortosabb lesz az élete.

Én régebben attól éreztem magam embernek, hogy megengedhettem magamnak, hogy bárhol, bármikor beülhessek - a legpuccosabb helyekre is akár - meginni egy kávét és elszívni egy cigarettát, miközben netezek egy kicsit.

Ma már csak mosolygok ezen.

Most az internet az, ami miatt embernek érzem magam. Hogy erről nem kell lemondanom itthon. Szegényember meg attól, hogy továbbra is dühönghet itthon a Spektrum, a Discovery meg a többi csatorna áltudományos ismeretterjesztő műsorain, ha ki akarja kapcsolni az agyát.

Te mitől érzed magad embernek?

Ez most egy gazdagságposzt.

Pár napja vendégeink voltak. Nagynénémék egy esküvőre jöttek a városba, hoztak is faluról minden jót a tápos városi kölköknek (nekünk).
Kezdjük ott, hogy három család készítette nekünk a pakkot, kihasználva, hogy nem hivatkozhatunk a sok csomagra, meg a tömegközlekedés nehézségeire. Az autó csomagtartója tömve volt a következőkkel:

2 kg csülök – mivel fagyasztóból hozták, kicsit kiolvadt az úton, úgyhogy ezt azonnal el is kellett készítenem pörköltnek. Hmmm… alig hűlt ki, azonnal megkocsonyásodott.
2 db frissen vágott csirke – őket betettem a fagyasztóba.
1 rúd házi paprikás szalámi – ennek is nekiestünk.
4 kg frissen vágott pulyka – ebből sütöttem egy kis darabot, de összevágogattam és kis adagokban lefagyasztottam.

40 db tojás – nagyanyám szabadkozott, hogy csak ennyit tojtak a tyúkok, ez a hidegfront miatt van.

2 kg gomba – nagynénémék pincéjében vagy egy gombazsák, épp szüreteltek, mielőtt jöttek.
2 kg paradicsom
2 kg alma
1 db tök

(Mérlegem nincs, az adatok becsültek!)

1 l méz – házi! A szomszéd bácsi küldte nekem. Kicsit be van ikrásodva.
3 l lekvár – meggy, barack és szilva. Házi, hogy ne lenne házi!
2 l vegyes vágott savanyúság
4 fél literes üveg lecsó
2 fél literes üveg házi kecsap – édes és csípős

És még illendőségből – hogy ne jöjjenek üres kézzel a rokonok – hoztak egy üveg kávét, egy üveg martinit, egy finom bort, kétféle házi készítésű süteményt, és párféle hideg sültet.

Ja, és nagyim még elküldte az egyik soha nem használt nokedliszaggatóját!

Sajnáltam, hogy a nyáron feladta a fényképezőgépünk, mert szívesen megmutattam volna nektek ezt a bőséget!

Mindezeket úgy küldték, hogy nem is tudják, mennyire jól jöttek ezek most nekünk.  Hanem csak szeretetből. Hogy cserébe mi jó vendéglátók voltunk, az nem kétséges, általában rendkívül szórakoztatóak vagyunk a Szegényemberrel. Ezúttal különösen kitettünk magunkért.

Most jön a nyomorúságosabb része a sztorinak.

Küldeni nem tudtunk semmit, csak egy halom üres befőttes üveget és egy halom üres tojástartót. Ezeket szelektíven gyűjtjük, mert a vidéki embernek ugye csak az üveget kell megvennie, ha befőzni akar, mert boltban nem vesz semmilyen befőttet. És a tojást se tojástartóba nyomják a pipik az udvaron. Illetve szaporítottam még nekik helyes kis futónövényt kidekorált vajasdobozban. Aranyosan nézett ki. Jutott belőle a nagyiknak és a nénémnek is.