Hogy a tegnapi lelkizés eredetére is rávilágítsak némiképp, el kell mesélnem, hogy mik történtek a múlt héten.
Csapatépítő tréningen voltam egy négycsillagos szállodában. Volt ott minden, ami csak a régi életemre emlékeztet. Svédasztalos kajálások, korlátlan italfogyasztás, hajnalig tartó buli. Első este - két pohár bor után - vettem egy doboz cigit, partiarcoskodtam, aztán elővettem a laptopomat még hajnalban, hogy megnézzem az e-mailjeimet, amire napközben nem jutott idő. Úgy éreztem, én vagyok megint az élet királynője, aki mindent a kezében tart, és bármit megkaphat.
Akkor olvastam el a kommenteiteket is. És akkor döbbentem rá, hogy egy egész napig megint úgy gondolkodtam, úgy döntöttem, úgy választottam, mintha az elmúlt fél év meg sem történt volna. Semmi sem változott.
Ott ültem hajnali négykor a szállodában, ugrattam a jónépet, osztottam az észt, ittam a drága borokat, és szívtam a cigit, mintha nem tudnám másra költeni azt az 520 Ft-ot. (Mert a cigi ugye nem volt benne a korlátlan fogyasztásban.)
Másnap reggel hányingerem volt magamtól. Nem bírtam lenyelni egy falatot sem az ételből. Nem bírtam a szemükbe nézni azoknak, akikkel előző éjszaka még együtt mulattam. Merthogy azt sem tudom, ki vagyok én. Mert akinek most látom magam, az megijeszt.
Utolsó kommentek