Újra meg újra felvetődik a kommentekben, hogy szegény-e az, akinek telik internetre. Most nem akarok a hűségidő lejárta előtti lemondással járó költségekre hivatkozni, mert tudatos döntés, hogy ha sok mindenről le is kell mondanunk, az internetről csak a legvégső esetben fogunk.

Nem sorolom az okokat, viszont idézek egy cikket, (eredetije itt) ami bár a mobiltelefonról szól, a mi közegünkben akár az internetről is szólhatna:

"A World Resources Institution tavalyi kutatása rávilágított, hogy a szegény országok lakói bevételeik jelentős részét költik kommunikációs eszközökre. Ha napi néhány dollár pluszbevételre teszek szert, akkor a legvalószínűbb, hogy azt telefonvásárlásra, és nem pedig egészségügyre, iskolára vagy lakáskörülményeik javítására fordítják. Nem azért, mert már őket is megfertőzték a nyugati fogyasztási szokások, hanem mert pontosan tudják, hogy leginkább az információhiány csökkentésével lábolhatnak ki a nyomorból.

A Nyugat jómódú polgárai szinte meg sem tudnának lenni autó, telefon, internet és televízió nélkül, de azt álmukban sem gondolnák, hogy a mobiltelefon a legnagyobb nyomorban élő afrikaiaknak is fontos lehet. Az ugandai anyuka, aki maláriás gyerekét a messzi városban rendelő orvoshoz akarja vinni, pontosan tudja, mennyit ér egy telefon, mert segítségével még indulás előtt kiderítheti, hogy éppen otthon van-e az orvos. Mint ahogy az a kínai rakodómunkás is, aki napokig várakozik a raktárak és építkezések előtt munkára ácsingózva – ha lenne telefonja, akkor fel tudnák hívni, amikor szükség van rá.

De nem csak sorsdöntő helyzetekben fontos a telefon. „Chipchase az évek során számos olyan riksasofőrrel, utcalánnyal, boltossal, napszámossal és farmerral beszélt, akik egyaránt a mobiltelefonnak köszönhették, hogy kicsit több bevételre tehettek szert.” És ezt nem csupán a profitéhes telefongyártók öntömjénező kimutatásai igazolják. Robert Jensen harvardi közgazdász például azt mutatta ki, hogy a mobiltelefonnal rendelkező indiai halászok 8 százalékkal többet keresnek, mert könnyebben tartják a kapcsolatot a vevőikkel. A London Business School egy 2005-ös tanulmánya szerint, ha tíz százalékkal nő a mobiltelefonok száma egy országban, akkor a GDP fél százalékkal emelkedik.
A mobiltelefon nem csak a hagyományos termelési módokat és a kereskedelmet teszi hatékonyabbá, hanem új lehetőségeket is teremt. Bangladesben például virágzik a közösségi mobiltelefonok hálózata. Több mint negyedmillióan élnek abból vidéken, hogy mobiltelefont vesznek, amit aztán némi pénzért cserébe a falu többi lakója is használhat. Ugandában a telefonkártya helyettesíti a bankszámlát: ha valaki pénzt akar küldeni a családjának, akkor vesz egy telefonkártyát, a számát bemondják a helyi közösségi telefon tulajdonosának, és miután a kártya ellenértékét lebeszélték a falu lakói, a címzett megkapja a pénzt."