Egyik meghatározó élményem, hogy gyerekkoromban volt szerencsém átélni egy természeti katasztrófát nyaralás közben. Sokkoló volt. Azóta mindig van a fejemben egy folyamatosan aktualizált lista arról, mit vigyek magammal, ha futni kell. (12 éves koromig egy külön dobozban tartottam az "értékeimet" - perselyt, égszínkék zsírkrétát, ékszereket, gyöngyöket, a naplómat -, mindig útra készen, ha futni kell.)
Ez a futni kell lista, most éppen - úgy nagyjából - minimálverzióban:
meleg csizma, pulcsi, kabát, pokróc vagy hálózsák, egy üveg víz, csoki (kis helyen elfér és magas az energiatartalma), iratok, pénztárca, kés, kötszer, wc-papír, fájdalomcsillapító, laptop, mobil és töltő. Úgy egy hátizsáknyi cucc, amit másfél-két perc alatt össze lehet dobálni, meg magamra lehet kapni, ha nem akkor kell a listán gondolkozni, ha épp vészhelyzet van.
Na, ez most csak azért jutott eszembe, mert 1-2 éve volt egy pánikrohamom - nem emlékszem, hogy a magas üzemanyagárak, az orosz-ukrán gázvita miatt -, vészforgatókönyveket dolgoztam ki arra az esetre, ha a lakosságot közvetlenül érintő szénhidrogén gondok lesznek az országban. Arra jutottam, hogy irány gyorsan falura (hazahaza), és amilyen gyorsan lehet, legalább élelmiszerből önállátásra berendezkeni. A lakóterületet minimalizálni, leköltözni a pince szintjére. Amíg lehet, és van mit, bespájzolni tartós élelmiszerből és vízből, szénből vagy fából.
Most viszont teljesen hidegen hagy az aktuális gáz-mizéria. Az energiahordozókban túl nagy biznisz van ahhoz, hogy ne szülessen hamarosan megállapodás a most még keménykedő kereskedők meg államok között. Az meg nem is árt, ha kicsit megtapasztalja mindenki, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk ezen a bolygón.
Utolsó kommentek