SZE napot hirdetek mára magamnak.
Péntek délután utazom haza, ilyenkor már (csütörtök este írtam ezt a posztot) ünneplőbe öltöztetem a szívem, mert készülök rá, hogy találkozunk. Minden péntek olyan, mintha karácsony este lenne.
Azért félek is kicsit a pénteki találkozástól mindig. Félek, hogy azzal szembesülök, hogy valami megváltozott köztünk. És nyilván mindig változik egy kapcsolat, akkor is, ha éppen nem választ el fizikai távolság. Csak olyankor nem olyan látványos. Most - bár már majdnem teljesen kigyógyultam a hétvégén rámtört önutálatból - különösen félek a találkozástól.
Más. Féltem SZE-t, mert pár napja mondogatja, hogy nagyon fáj a gyomra. Ha nem teszem oda az orra elé az ételt, hajlamos rá, hogy elfelejtsen enni. Nem lustaságból, vagy ügyetlenségből, hanem mert lefoglalják a dolgozatok, a versenyfelkészítés, az órára készülés. Azt hiszem, ezért fájhat a gyomra.
Utolsó kommentek