Ezen a hétvégén voltam utoljára "otthon" huzamosabb ideig. Január már a búcsúzkodás jegyében telt. Végigjártuk a barátokat, haverokat, vagy ők jöttek hozzánk. Köt még minket néhány erős szál a városhoz, emberek és gyerekek, akikkel egészen biztosan nem szakad meg a kapcsolat, de lényegében - kimondva-kimondatlanul - jónéhány spannal most találkoztunk feltehetően utoljára.

Csúnya dolog, de engem ez nem zavar. Már úgyis kezdtem érezni, hogy túl nagy/túl sok társadalmi kötelezettséget vettünk a nyakunkba, olyanokat is, amik nem biztos, hogy megérték az időt és a fáradtságot. SZE nehezebben viseli. Fél, hogy majd nagyon egyedül leszünk Budapesten.

A várossal más a helyzet. Egy életformát hagyunk itt, a múltunkat, az egyetemi évek emlékeit. Gombóc volt a torkomban, amikor legutóbb sétáltunk a főtéren és kölcsöngéppel fotózgattunk búcsúzóul turistásképeket. Meg amikor utoljára főzőcskéztünk és láblógattunk barátnőmmel az "otthoni" lakásban. Majd csak néhány hét múlva derül ki, hogy mit is jelenett nekünk ez a hely.

SZE különben kiadta a régi lakást a tulajdonos meghatalmazásával, és eladott még pár felesleges holmit. Élvezte, és még jó árat is kapott. Mondtam is neki, hogy beállhat a fővárosban értékesítőnek, mert úgy tűnik, bármit el tud adni.