Egyszer egy idős nénivel beszélgettem egy egyetemi kutatás révén, aki sokat mesélt arról, milyen volt a háború alatt.
A legerősebben egy apró története maradt meg bennem. A vőlegényét elvitték az oroszok. Szibériába indultak, hadifogoly táborba. Egy ideig - talán pár hétig - még a közelben lévő faluban tartották a magyar rabokat, oda járt titokban, kerítésen keresztül beszélgetni a szerelmével a néni. Az indulás előtti utolsó napon az őröket lefizetve sikerült becsempésznie egy literes üvegnyi rántást a párjának.
Sose jutott volna eszembe rántás küldeni!
A néni elmesélte, hogy hetekig kitartott a zsíron futtatott liszt, amibe pirospaprikát és petrezselymet is tett. Egyrészt az üres kenyérre lehetett kenni, másrészt a híg leveseket, vagy akár a vizet lehetett vele egy kicsit besűríteni, tartalmasabbá tenni.
Volt idő, hogy elfelejtettem, hogy az étel elsősorban a túléléshez kell, nem feltétlenül csak élvezeti cikk...
Utolsó kommentek