Az hogy hétvégén is dolgozom, napi 16 órában és mégsincs elég pénzem...

Most épp ez a szegénység számomra...

Figyelnem kell mindig az árakra, nem tervezhetek előre és nem tudom, honnan lesz meg a jövő heti betevő. Nincs pénz bérletre, mozijegyre, telefonfeltöltésre, új cipőre, használt számítástechnikára. Ez már szegénység, de még nem nyomor, de a boldogsághoz sosem lehet elég pénzed, mert azon nem múlik.

Ráklikkeltem a szegénység szóra, a wikipédia elmagyarázta nekem, hogy mi az. Hát akkor én nem vagyok szegény, mert a számlák befizetésének nehézsége és a nem megfelelő (de még tűrhető) lakás kritériumokon kívül semmi nem igaz rám. Mondjuk ha megszületne a 3. gyerek, bajba' lennénk a hely miatt, költözni meg nincs esélyünk.

Hogy mi a szegénység, azt hiszem, nem igazán abban mutatkozik meg, hogy mit eszel, mert pl fél kiló lisztből, két tojásból meg egy kiló almából is lehet palacsintatésztában sült alma.
Úgy gondolom, és ezzel nem fogom feltalálni a spanyolviaszt, hogy a szegénység a megélésben van.
Én megéltem a szegénységet is, és most van egy nagyobb összegű tartalékom a bankban, a mindennapi, nem is túl lapos életen felül. Simán megengedhetném magamnak, hogy mondjuk most őszre vegyek magamnak néhány olyan blúzt / felsőt, ami jövöre már esetleg kimegy a divatból. El is indultam a hétvégén, hogy kicsit felhozzam a ruhatáramat - és nem bírtam.
Mert bennem van, belém égett a nincs, az, hogy lehet, hogy nem lesz. Az, hogy ostobaság olyan ruhát venni, amit nem lehet felvenni szinte akármivel, akárhová.

Proli-e vagyok?

Céadaoin, szerintem csak praktikus! :)
Érik nálam most egy ruhás poszt.

A proliság ott kezdődik, ha mindenféle épp ppár hónapig aktuális divatrongyot megveszel. Ez meg megint nem pénz kérdése, hanem kurva szar ízlésé.

Szegényné, nyugodtan dolgozz bele :-D

Barci,ebben igazad van, de nem egészen erre gondoltam - hanem arra, hogy azért csak nőből vagyok én is, és bár a fekete-fehér meg a pasztell-sötét összeállítások tényleg elnyűhetetlenek, de csak megállok egy-egy kirakat előtt, hogy ezdejó... És be is megyek, és fel is próbálom, és még akkor is tetszik, és kerül, mondjuk, ötezer forintba - és a számlámon lehet akármekkora összeg, gyomorgörcs szintjén mégse nem bírom megvenni, mert nincs konkrét szükségem rá, mert van egyébként másik...

A szegénység szerintem relatív. (Ha az éhezést most nem számoljuk, mert az abszolút.) Családtagjaim pl. sokat mesélnek az ötvenes évekről, amikor igen szegények voltak. Rongyokban jártak (különösen ha az iskolaköpeny alatt nem látszott), télen a hálószobában is megfagyott a víz és az apám még akkor is a rácsos ágyban aludt, amikor térdig kilógott belőle a lába, mert nem volt másik ágy. Nagyanyám 40 év után is nagy fegyvertényként emlékezett arra, amikor hirtelen beállt a hideg és ő egy éjszaka alatt egy dunnából megvarrt 1-1 télikabátot a két nagyobbik fia számára. Határidős meló, mi? De a visszaemlékezésekben nyoma nincs a könnyes, anyánk-mindig-megpróbálta-elrejteni-előlünk-a-sivár-valóságot típusú gyomorszorítóan megalázó momentumoknak. Ez nyilván személyiség kérdése is, de nagyon fontos az is, hogy akkor és ott mindenki nagyon szegény volt. Nagybátyám röhögve meséli, hogy a suliból hazafele megálltak focizni, és levették a köpenyt, és ő gondolta magában, hogy ez ciki lesz, mert rongyos volt a ruha a köpeny alatt, és aztán mindenkinek rongyok kerültek elő alóla. És ehhez hasonlók, lehetne hosszan mesélni. Ez ezért egy kicsit más, mint amikor nem tudod megvenni a gyerekednek, ami az összes osztálytársának megvan, és lehet itt gondolni bármire, a ruhától a rotringceruzán át az osztálykirándulásig. Persze, lehet mondani, hogy tanulja meg az a gyerek, hogy nem ezen múlik a boldogság, és meg is fogja tanulni, de igenis megalázó neki. Ha mindenki szegény körülötted, akkor az éhezésen kívül bármit meg lehet szokni. Azt is, ha nincs vezetékes víz, villany, csatorna. A hideghez is marhára hozzá lehet szokni. Nem olyan régen még igy éltek az őseink, és kibírták, nem? Az a gáz, hogyha csak neked nincs, és mindenki másnak van.

Barci ez miért proliság? Én költök ruhákra, ha van rá pénzem, ha másra nincs szükségem, és ha minden kötelességemet letudtam, akkor veszek ruhát ha megtetszik és van rá keret. Szeretem, hogy sok ruhám van. Van, hogy drágáért. És nem fáj a szívem, és nincs lelkiismeretfurdalásom, ezért dolgozom, hogy amíg lehet megengedhessem magamnak. És ne apukámtól kérjek ilyenekre 21 éves fejjel. Majd ha lesz gyerek meg nagy háztartás már úgysem fogom.
Az hogy meddig aktuális meg azon múlik, hogy te meddig szereted azt viselni, nem azon, hogy mennyire divatos. Szóval szerintem ez kicsit erős volt.

Az igazi szegénység nem a 'nincs', hanem a 'nem is lesz'. A kilátástalanság öl.