Az első héten annyi új impulzus ért, hogy alig tudtam aludni valamennyit. Nem volt időm azon gondolkodni, vajon mi lehet otthon SZE-vel.

Aztán szerdán valahogy furcsán éreztem magam. Csetlő-botló bénultság egész nap. Gyakran vagyok úgy, hogy magam sem tudom még megfogalmazni, mi a bajom, de a testem már jelez, hogy valami nincs rendben. Ilyenkor kicsit jobban figyelek, és megkérdezem magamtól, mi a baj. (Gyengeelméjű vagyok?)

Szóval szerdán észre vettem, hogy egész nap gombóc van a torkomban. Akkor jöttem rá, hogy azért, mert hiányzik. Hiába beszélünk minden este skypeon, hiába írunk e-maileket is, mégis más, mint hozzábújni.

De ahogy tudatosult bennem a hiánya, máris könnyebb lett minden. Hiszen pénteken már találkozunk... Szentimentális liba vagyok: a telefonom képernyőjére is rányomtam a fotóját, hogy mindig láthassam. :)

Alig vártam a viszontlátás. Nem csoda, hogy csalódás lett a vége. Az első szervuszban összevesztünk valami butaságon.

Aztán hazaértünk, megvacsoráztunk, és persze jól kibékültünk. A hétvége meg olyan szépen telt, hogy nem is emlékszem, volt-e valaha hasonló. :)

(Hehehe, figyelitek, milyen szép a poszt időzítése...)