"Gyeden lévő anyuka" vendégposztja.
Azokban az elmúlt időkben, amikor két jó kerestünk kétfelé oszlott, minden könyvet megvettem, amit szemem-szám megkívánt. És előfordultunk színházakban, kiállításokon, időnként fesztiválokon és koncerteken. Aztán megszületett a Kicsi, és egy darabig fel sem tűnt, hogy mindezek kimaradnak az életünkből, mivel az első hónapokban Ő volt minden percem tárgya. Ahogy újra nyitottam a külvilág felé, bizony, szembesülnöm kellett vele, hogy most 3 főre nem egész 1,5 kereset jut. Elég sok a fix kiadásunk, így Szegényember Feleségéhez hasonlóan a maradékon kezdtem a spórolást.
Bizony, fájt a szívem, hogy nem jutottunk ki a Szigetre, és még sok más miatt is.
De nézzük, mi az, ami belefér!
A könyvek. Nagy szerelmeim régóta. És kb. egy kötet áráért már egy évre beiratkozhatok a könyvtárba (esetemben Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 3800 Ft/év). Sőt! Sokszor a Kicsivel megyek, babakocsival. És egyszer egy kedves könyvtáros felhívta rá a figyelmemet, hogyha lejár az olvasójegyem, a Kicsit írassam majd be. Mert 16 éven aluliaknak a tagság ingyenes, és az ő nevére is bármit, felnőtt könyveket is kihozhatok.
Zene. Szintén nehéz nélküle elképzelnem az életet. A CD-gyűjteményem már jó régóta stagnál (egyszerűen nem szeretem, nem becsülöm úgy a másolt CD-ket, mint az eredetiket, így nem hajtok rá). Legálisan maradnak a rádiók. Az analóg világban a Petőfi. Nekem tetszik. Milyen igazuk van: "A zene kultúra. A kultúra közszolgálat." Digitálisan meg - rengeteg jó online rádió van, már a régi időkben is sokat hallgattam őket.
Színház. Ebből bizony kevés jut. Most pl. ezt kértem a testvéremtől névnapomra, így egy kis időre feltöltődök majd az élménnyel.
Szegénység és kultúra
2008.10.11. 12:00 Szegényember felesége
Szólj hozzá!
Címkék: gyerek kultúra pénz spórolás szegénység gyed
A bejegyzés trackback címe:
https://szegenygazdagok.blog.hu/api/trackback/id/tr16722031
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek