A szív sebeit mindig okosabban gyógyítottam, mint a testét. Igazából annyit tudtam a sebekről, hogy fertőtleníteni kell és bekötözni azokat. És nem elkaparni. Akkor hamar meggyógyulnak.

Amikor azonban szépen lassan ellepték a testemet a sebek a ruha alatt, már kevésnek bizonyult a tudományom. Jártam én orvoshoz, hogyne jártam volna. Adtak is szépen mindenféle szteroidos krémet, amitől elmúlt az egyik seb, de lett új, máshol. Meg fekély is. Kergetőztünk a sebeim meg én.

Hozzászoktam, hogy én nyáron is csak hosszú felsőben, hosszú nadrágban, szoknyában járhatok, hogy elrejtsem a folyton szivárgó sebeket. Hozzászoktam, hogy azt hazudjam, napallergia miatt járok így.

Sokat sírtam. Nem bírtam mozogni, mert minden mozdulatnál fel-fel szakadt valamelyik. Olvastam a Jób könyvét. Gyógyszertár szagom volt. Volt nap, hogy minden pillanatban éreztem a fájdalmat.

Undorodtam magamtól, és nem értettem, hogy Szegényember miért nem undorodik tőlem.

Aztán két év után volt egy kedves orvos, aki elmagyarázta, milyen életet élnek a sebek. Megtanított rá, hogyan kezeljem őket. Mikor kell hidratálni őket, hogy ne szakadjanak fel, mikor kell fertőtleníteni, hogy ne fertőződjenek el, mikor kell a hámlasztó hatású krém, mikor jöhet egy kicsi szteroid.

Egyesével kellett mindegyikre figyelnem, mert más-más életkorban voltak, az egyik épp megszületett, mikor a másik már múlófélben volt. De legalább megismertem őket. Többet nem követtem el olyan hibát, hogy gyulladásban lévő sebre tettem szteroidos krémet.

A sebek kezelése napi 2-3 órámat vették el, miközben folyamatosan 10-12-14 órákat dolgoztam, mert kellett, és mert lekötött, nem engedett a fájdalommal törődni.

Fürdeni csak csecsemőknek való fürdető krémmel (nonionikum – azt hiszem ez a neve) lehetett, olykor egyszerű kénes szappannal. Aztán jöhetett az ecsetelés, ahol kellett a fertőtlenítés (solutio castellani sine fuchsino). Természetesen minden sebet külön steril vattával, hogy ne vigyük át a baktériumokat egyikről a másikra. (Érdekes, ezt is az orvos kötötte ki, de amikor kórházban voltam és nővérek kezeltek, akkor nem törődtek ilyesmivel.)
Utána a hidratálásra kellett időt szánni. Karbamidos és szaliciles krémek. Végül a már szinte gyógyultakra egy kis szteroid.

Puva, sóbarlang. Diéták. Belsőleg antihisztaminok, vitaminok, később szisztémás szteroid.

És ez csak a nyugati típusú orvosi része a történetnek. (Amúgy még homeopátia, jóga, regressziós hipnózis, agykontroll.)

Javulás semmi.

Tavaly ősszel az utolsó kánikulai napon egy véletlen baleset történt, lehorzsoltam a karomat. Az egyik sebben a meleg miatt a kelleténél jobb környezetbe kerültek a baktériumok, és a horzsolt felületen keresztül bejutottak a nyirokrendszerembe. (Erysipelas.) Elég csúnya lett tőle a kézfejem is, az egész jobb karom, ezt már nem tudtam rejtegetni.

Addigra egyéb nem részletezendő betegségek is gyötörtek már. Két napra rá, hogy kialakult a gyulladás, kórházba kerültem. Egy ájulás után kihívták rám a mentőt az utcán.

Ekkor döntöttem el, hogy kiszállok. Felmondok, mert most, amíg nincs gyerekem, van még egy esélyem arra, hogy változtassak.

Kevesebb mint két hónap alatt teljesen meggyógyultam.

Most itt vagyok. Írom a szegénység blogot.

És tanulság nincs.