Barci kérdezte egy kommentben, hogy a parfümön kívül milyen női kenceficékről mondtam le, amióta összébb kellett húzni a nadrágszíjat.

A válaszom talán meglepő lesz.

Alapvetően problémásnak tartottam a bőröm, testszerte száraz, érdes, hámlós volt, T-vonalban meg zsíros. Teljesen tipikus női probléma. Kamaszkorom óta kipróbáltam mindenfélét, a gyógynövényes, természetes anyagoktól a vitaminokig mindent. Aztán a barátnőim esküdöztek hol erre, hol arra. A Dove, Johnson & Johnson, Garnier, Loreál, Vichy családok testápolói, arckrémjei mind-mind rövid életűek voltak nálam.

Azt vettem észre, hogy minél többet kenem magam a hiper-szuper hidratálókkal, annál szárazabb lesz a bőröm. Olyan volt, mint valami ördögi kör.

Úgyhogy 8 évvel ezelőtt letettem arról, hogy nekem bababőröm legyen. Se testápolót, se arckrémet azóta nem használok. Egyáltalán semmit nem kenek magamra tusfürdőn kívül. És láss csodát, már nem hámlok. Elfogadtam, hogy az én bőröm sosem lesz már olyan, mint egy csecsemőé, hiszen felnőttként már többet kell kibírnia.

Kicsit kirekesztett is vagyok a barátnőim között, mert nem nagyon tudok részt venni a csajos beszélgetésekben, amikor a mellfeszesítők, a narancsbőr elleni készítmények, a szemránckrémek, az önbarnítók, az éjszakai meg a nappali arckrémek, pakolások, bőrradírok, tejek, tonikok témájára kerül a sor.

A sminkkel más a helyzet, a munkám miatt muszáj szolidan festeni magam. (De szinte csak a szememet festem.) Ez sajnos még mindig hozzá tartozik az üzleti élet szexista stílusához.

Említettem, hogy a hajtós, pénzes időkben volt egy elég komoly bőrbetegségem. Akkoriban a tisztálkodás külön tortúra volt. Majd írok róla egyszer egy posztban.