Az ünnepek alatt naponta megnéztünk egy-egy filmet DVD-én. Bepótoltuk az elmaradásainkat a tömegkultúra fogyasztás területén.

Valahogy úgy alakult, hogy az identitásunkat most mindenféle filmen keresztül alakítjuk-akítgatjuk. Átéljük azt, amit a valóságban nem tudunk, beszélgetünk gyilkosságokról, a jövő high-tech cuccairól, emberi kapcsolatokról, forgatókönyvekről, színészvezetésről.

Merthogy keveset olvasunk mostanság szépirodalmat. Ahhoz sok idő kell, meg nincsenek jó trailerek. Mesékre, történetekre meg mégiscsak szükség van. Mert abból tanul az ember, nem? :)

Szóval nézünk mindenfélét, de mostanában nem sikerült találni igazán ütős filmet. 1999-2001 között úgy emlékszem, volt vagy 6-8 film is, ami meghatározó volt a számunkra. Mostanában meg nem tudok ilyent felidézni.

Az Alkonyatot (Twilight) ma este néztem meg egyedül. Merthogy SZE tinivámpírokra nem volt kíváncsi. Nem hiszem, hogy pár hét múlva még emlékezni fogok erre a filmre, de most eléggé felkavart. SZE a kalandra és az akcióra vevő, én inkább az emberi viszonyrendszerekre, a konfliktusokra. És most ez a film eszembe jutatta, hogy miért szeretnék mindörökre 17 éves maradni, meg azt, hogy mennyire más a felnőtt élet.